
szájba rág
jelentése:
- alaposan elmagyaráz valamit
- alaposan megtanít egy tananyagot
használják úgy is, hogy pontosan szórul-szóra tanít valakinek szöveget, üzenetet
Abból a sok nemzetnél ma is élő szokásból ered, hogy a szoptató anya vagy dajka, a gyerek által még nehezen kezelt ételt előbb megrágja és úgy adja a szájába. Ennek a könnyebb emészthetőség mellett az az előnye is megvan. hogy az anya, a nála jól működő száj flóráját is átadja a gyermekének, ezáltal teljesebbé, hatékonyabbá teszi a gyermek emésztését is. Egyes vidékeken az idősebb 10-12 éves gyereket kérik meg, hogy rágjon a kicsinek. Általában az ilyen előrerágott táplálást a kicsi egy éves kora után kezdték és addig csak szoptatták a gyereket. Ezt a hozzátáplálást nem helyettesíti a bébiétel vagy a tápszer.
A szólás e fontos tápláló szokást hasonlította ahhoz, hogy valaki nehezen bír el egy szellemi táplálékkal. "Szájbarágós" magyrázat.
Ezt őrzik egyéb szólásaink mint: "megrágta, amit mond", "nem tudja megemészteni a mondottakat vagy amit olvasott".