
- az írás Claus Riemann: Mély forrás című műve alapján készült -
A Bak otthona a hegyvidék kemény valósága. Vágyik arra, hogy hátrahagyva ezt a zord világot kicsit elmerüljön és feloldódjon az élet tengerében. A vízben, az odaadásban és összeolvadásban azonban a Bak nincs elemében. Nem élhető meg számára felszabadultan az élet napos oldala.
A Bak testi-lelki kitartással, tisztasággal és egyszerűséggel él, hideg és világosság jellemzi.
A Bak az új fény születését jelenti, egy belső fény, az önismeret fényének születését.
A Tarot-kártya lapjai között ő a remete, aki egy havas tájon áll egy lámpással a kezében. Bár a remete elvonul a világ zajától, a fényt tartja a kezében.
A Bak felfegyverkezett az élet ridegségével szemben. Más jegyek szülöttjei számára felfoghatatlan az a fegyelem, szigorúság és keménység, amit a Bak önmagával szemben (és sokszor másokkal szemben is tanúsít).A Bak ön-jellemformálása a gyémántcsiszolás, a legkeményebb munka, ami után ragyogóan tiszta lényeg születik.
A Bak a felelősségben él és gondolkodik, ezért pontosan ismeri a felelősöket és a bűnösöket. Magával szemben pedig a legszigorúbb.
A Bak bölcsessége az, hogy amint vetsz, úgy aratsz. A tetteidnek következményei vannak, ezért tudd, hogy mit teszel.
Ha egy Bak gyereket leszid az anyja, azt nagyon komolyan veszi és bűnösnek érzi magát, amiért el is fogadja a büntetést és legközelebb igyekszik még felelősségteljesebben tenni a faladatait. A Bak gyerek számára az élet feladatokból áll, amelyek egyre inkább kiszorítják az örömök helyét, míg végül csak a munka marad. A Bak számára az élet munkahely, amiban hamar az jelenti az örömöt, ha a feladat világosan körülhatárolt. Ha Bak olyan feladatot láthat el, amit szívügyének érez, az a legnagyobb élvezet számára.
A Bak szimbóluma a hegy. A hegy nem csak a hatalmas munkát fizikai munkát jelenti, amivel az ember a céljához igyekszik, hanem a belső tartást is, a harcot, amivel az ember a benne lakó gyáva alakot győzi le.
A Bak minden esetben a hegyeket győzi le, az élet elé állított feladatai a szakmai hegyek, kapcsolati hegyek, lelki- és szellemi hegyek. A Bak addig elégedett, amig feladata van. Ha felépült a ház vagy nyugdíjba ment vagy nyert a lottón, akkor depresszióssá válik.
A Bak tudja, hogy vannak törvények, amelyek nem fognak soha megváltozni. Élvezettel tanul az öreg bölcsektől vagy a nagyszüleitől. Élvezettel hallgatja azokat a történeteket, amelyekben a hagyománytisztelet győzedelmeskedik.
A Bak csak azt látja, ami van. Számára nincsenek vágyak és más motivációk. Ő a jelen pillanatnak él, kíméletlen bírálattal.
A Bak legfőbb feladata, hogy megbékéljen a saját árnyoldalaival, a saját tökéletlenségével. Ha elfogadod magadban azt, amit szégyellsz, akkor nyertél. Ha ki tudod mondani: ez is én vagyok.
Az a jó lecke, amelyik tisztává és alázatossá tesz bennünket.
A Bak bolygója a Szaturnusz, mely a Saton (=akadályoztatás) szóból származik, ahogyan a Sátán szó is.
A Nyilas jutalomorientált, (ő a szamár, amelyik azért megy, mert egy répa, egy jutalom lebeg a szeme előtt), a Bakot a kudarctól való félelem hajtja: ő az ostorcsapások, a kudarc elől menekül.
A Bak igazi tanulnivalója az, hogy amit nem élsz meg, az téged nem hagy élni. A Csipkerózsika mesében a 13. tündért nem engedik a többiek az asztalukhoz, nem ünnepelhet, nem lehet együtt a többiekkel, ettől válik gonosszá.
A Bakban ez a gonosz tündér vagy démon már gyerekkorban is ott van és folyamatosan akadályozza azt, hogy a Bak gyerekek megéljék az élet szépségeit és örömeit. Mint egy belső ellenség, akadályozza, hogy szeressék és becsüljék önmagukat. Ez egy belső kritikus, amelyik folyamatosan súgja, hogy mit nem értünk el és mik nem vagyunk.
A Bak olyan világból való, amiben az volt a jelmondat: tégy amit akarsz, csak ne leld örömödet benne. A Bak tehát a legszívósabb jegy. A kihívásoknak szenteli magát. Az élete sokszor egy szolgálat.
A Bak bölcsessége: Igazat beszélni, igazat cselekedni.
A Bak gyerekek között nagyon sokan cipelik a nem-kívántság terhét. Sokan még akkor is megkérdőjelezik a létjogosultságukat, ha örömmel fogadja őket a családjuk. Sok közöttük az olyan, aki apa nélkül nő fel vagy apai szeretetlenségben. Sokszor olyan apa mellett, aki nem ismeri az élet örömeit, aki szigorával megfojtja a könnyedséget és az elevenséget. Nagyon nehéz élőnek maradni úgy, ha az ember apja kő. Akkor is, ha a gazdag szigor hideg fekete oldalát mutatja és akkor is, ha bölcs zen-mester.
A Bak már gyerekként is abban gondolkodik, hogy mindent ki kell érdemelni, a szeretet is a teljesítmény függvénye. Általában nehezére esik elfogadni valamit, amiért nem dolgozott meg. A könnyű győzelmek nem hozzák lázba, nem akarja, hogy könnyű dolga legyen.
A Bak gyermek olyan szülőket szeretne maga mellett tudni, akik a felelősség mellett az élet örömeire is megtanítják.
A bűntudat abból származik, hogy a Bak gyerek mond valamit, amivel láthatóan csalódást okozott a másiknak (a szüleinek).
Keménységgel, zárkózottsággal terhelt családban, ahol nem hangzik el dicsérő szó, a gyerek lassan átalakulhat "kerékpáros-figurává", olyanná, aki fölfelé a hátát görbíti, lefelé pedig tapos.
A Bak szerint a gazdag az, akinek kevésre van szüksége, az, aki sokról képes lemondani. És szép dolog a szerénység, ám sokszor fogcsikorgató irigység bújik meg mögötte, amiért másoknak van merszük elvenni az életből azt, amire vágynak. A nemet mondás képessége mögött önmegtagadás húzódik meg. Ha bűntudattal gondolunk a vágyainkra, az érzéseinkre, akkor hol van az életünkben a helye a boldogságnak?
A hangsúlyosan Bak energiájú ember általában jól mozog az anyagi világban és szereti a talpraesett, gyakorlatias embereket maga körül, a hasznos munkatársakat és partnert.
A Bak olyan partnert keres, akivel együtt át lehet vészelni a nehéz időket, akivel együtt akar megöregedni.
Ha a Bak túlságosan kemény volt önmagával, akkor élete második felére megkeseredik és belekövül az általa felállított normák rendszerébe. Nem minden Bak ilyen szigorú azonban, van aki a belső fejlődés részének tekinti, hogy meglássa, hogy egy feladat mennyire felel meg a saját belső törvényeinek.
Élete második felére a Bak akár arra is ráébredhet, hogy mennyi erőfeszítésére nem lenne szükség. Nem kell minden hegyet megmászni válogatás nélkül. Nem kell elvállalni minden feladatot. Kicsit megengedőbb lesz önmagával szemben, a lét könnyősége idősebb korban elviselhetőbbé válik.
A Bak gyerekek szeretik a szigorú tanárokat és nem tudnak mit kezdeni azokkal, akik csak dicsérik őket. Azokat tudják tisztelni, akik a szemükbe mondják az igazságot mellébeszélés nélkül. A fejlődés csak az igazságon keresztül érhető el, akkor is ha ez fájdalmas.
A Bak nő a szerény és tiszta szépség képviselője, természetközeli földasszony. A szépség belülről fakadó, nem hivalkodó, nem a smink vagy a ruha alkotja meg. A Bak nő kötelezően gondoskodik a testéről és nem hagyhatja el magát bűntudat nélkül. Adósa a szépségnek. Számára nincs élvezet megbánás nélkül, akár egy szelet tortáról van szó, akár a szerelemről.
Sok Bak nő mindent, ami könnyed és mozgékony és játékos tánc, szigorral elutasít. Van azonban egy tánc, ami tökéletesen kifejezi a Bakot: a balett. A finom látszólagos könnyedség mögött rendkívül kemény munka van.
A Bak szeretete és szerelme a felelősség. A kis hercegbéli róka tanítása: "felelős vagy azért, amit megszelídítettél." A szerelem az egymás iránti felelősségen, a kapcsolat melletti elkötelezettségen alapul. Az ilyen kapcsolatra lehet építeni, mert a földben gyökerezik. Nagy felelősség azonban az ilyen kapcsolatot megóvni a megkövesedéstől, a megszokás negatív oldalától, a kötelezettségérzéstől.
Egy hangsúlyosan Bak nőnek úgy bókolt egy férfi: "Te egy nehéz időkre való nő vagy".
A szerelmes Bak általában nem ugrik mindenféle kalandokba, legalábbis érzelmileg csak úgy adja át magát a kapcsolatnak, ha komolyan gondolja.
A Bak férfi olyan harcos, aki kitartó és bármit képes eltűrni. A Bak férfi erős és sokszor magabiztos hős, am könnyen lehet, hogy ez a teljesítményorientáltság a szexualitás terén is megjelenik.
A Bak férfi kiállja a telet, átsegíti a kapcsolatot a nehézségeken és a legtöbb Bak jól bánik a benne rejlő állati oldallal.
A Bak vezérmondatat és tanítása:
"cselekedj a tőled telhető legjobban minden pillanatban".
Kedves Bakok, jó munkát és sok sikert kívánok Nektek!
Sok-sok szaturnuszi motívum van Oidipusz történetében. Sőt, az egész mű egy szaturnuszi fejlődéstörténet kezdve azzal, hogy kitették kicsiként a hegyekbe, hagyták volna meghalni. Átok ül rajta, ami miatt éppen abba fut bele, amit el akar kerülni, vakbuzgósággal nyomoz, hogy a bűnöst felderítse és a bűnéért, amit akaratlanul követett el, saját magát bünteti meg igen súlyosan.
Oidipusz története
elgondolkodtató baki bölcsesség:
a Nárada - indiai mesemese a jelenlétről:
A cél az út maga - indiai tanmese