Az élet határa

Amikor Isten megteremtette a világot és minden teremtmény életének meg akarta szabni a határát, jött a szamár s megkérdezte:
- Uram, meddig fogok élni?
- Harminc évig. - felelte Isten. - Elfogadod?
- Ah, Uram - felelte a szamár - sok az nekem. Gondold meg , míly nyomorúságos élet az enyém: látástól vakulásig hordom a súlyos terheket, gabonás zsákokat cipelek a malomba, hogy másoknak legyen kenyerük, nekem pedig ütlegek és rúgások jutnak táplálék és frissítő gyanánt. Kérlek, vedd vissza tőlem e hosszú idő egy részét.
Isten szíve megesett a szamárom és tizennyolc évet elengedett neki. A szamár boldogan távozott és jött a kutya.
- Meddig akarsz élni? - kérdezte tőle Isten. - A szamár sokallta a harminc évet, de neked hátha megfelel.
- Uram, ragaszkodol hozzá? Gondold meg, mennyit kell rohangásznom, s nem fogja olyan soká bírni a lábam; s ha már nem lesz hangom, hogy ugassak, sem fogam, hogy harapjak, mi marad más nekem, mint az hogy morogjak és egyik sarokból vánszorogjak a másikba?
Látta Isten, hogy igaza van a kutyának és tizenkét évet engedett az ő idejéből is. Aztán jött a majom.
- Ugye te szívesen élnél harminc évig? - kérdezte tőle az Úr. Dolgoznod nem kell, mint a a szamárnak meg a kutyának, s mindvégig jól megy a sorod.
- Uram, ez csak a látszat, ám nem így áll a dolog. Igaz, hogy potyog a köleskása, de kanalat nem adnak hozzá. Nos, untalan vidám tréfákra kényszerülök, arcomat kell fintorgatnom, hogy nevessen a népség; ha pedig almát dugnak az orrom alá és belé harapok, biztos, hogy savanyú. Mennyi szomorúság van a tréfák mögött! Harminc évig nem fogom bírni.
Isten hozzá is kegyelmes volt és tíz évet elengedett az életéveiből.
Utoljára jött az ember boldogan, erősen és egészségesen és kérte Istent, szabná meg életének idejét. Harminc évig élhetsz. - így szólt az Úr. - Elég lesz?
- Hiszen ez nagyon kevés! - kiáltotta az ember. - Alighogy fölépítettem a házamat, alighogy saját tűzhelyemen ég a tűz, alighogy termőre fordulnak a fák, amelyeket ültettem, alighogy élvezni kezdhetném az életet, máris meg kell halnom? Add Uram, hogy hosszabb legyen az időm!
- Megtoldom a szamár tizennyolc évével. - felelte az Úr.
- Még mindig nem elég. - így az ember.
- A kutya tizenkét évét is megkapod.
- Még az is kevés.
- Nem bánom, - így szólt Isten - neked adom a majom tíz évét is, de most már elég legyen.
Elment az ember, de még így is kevesellte, amit kapott. Így hát az ember hetven esztendeig él. Az első harminc az ő emberi éveiből áll, azok gyorsan elmúlnak; ez idő során egészséges, vidám, jókedvvel dolgozik és örül az életnek. Aztán következik a szamár tizennyolc éve, amikor egyik terhet a másik után kell a vállára vennie, cipelnie kell a termést, amiből más fog jóllakni, s hív szolgálatainak megannyi ütleg és rúgás lesz a jutalma. Majd eljön a kutya tizenkét esztendeje, amikor a sarokba fekszik, morog és már foga sincsen. És ha ez az idő is lejár, akkor a majom tíz esztendeje végzi be az életét, amikor az ember már hibbant és bolondos, csupa ostobaságot művel és csúfot űznek belőle a gyerekek.