
jelentése:
- megesik az, hogy elszeretik a más feleségét, kedvesét
Faluhelyen ma is előfordul, régen pedig teljesen általános volt, hogy megbeszélték egymás közt az emberek, hogy kinek meddig tart a földje és addig vetett és aratott. Olykor azonban előfordult, hogy aki hamarabb ment aratni, kicsit belecsapott a kaszával a szomszéd búzájába is és onnan is szedett kicsit. Ha alkalom adódott rá, becsapott a kaszával, és abból is aratott magának. Később ebből lett a "becsapta" kifejezésünk, kivédhetetlenül átverte, nyerészkedett rajta.
Később már arra is mondták, amikor valaki nem csak a kaszáját akasztotta bele abba, ami a másé, hanem mást is.