HIMNUSZ
- A magyar nép zivataros századaiból -
Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!
Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.
Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!
eredeti címe: Hymnus a Magyar nép zivataros századaiból
Ezt az alcímet időközben a cenzúra kitörölte, pedig fontos lenne tudnunk, hogy ezt a verset Kölcsey nem feltétlenül szánta arra, hogy minden nemzeti ünnepünkön ezen siránkozzunk.
a vers:
Bár a költemény műfaja himnusz (mivel Istenhez beszél) közelebb áll a zsoltárhoz, mert sír és panaszkodik és könyörög. Klasszicista versszerkezet, romantikus nyelvezet. A szöveg zsoltáros hagyományokat őrző, archaizáló.
A mű alaptémája a bűn - büntetés - bűnhődés fogalomköre.
Kölcsey kegyelemért könyörög a népe számára egy korábban élt krónikás és prédikátor szerepét is magára véve. Időbeliségét tekintve a vers a régmúltat és a múltat mutatja be, a jelenről csak említést tesz, a jövő pedig hiányzik a versből, hogy még jobban kifejezze a reménytelenséget. Lényegében az egész vers a magyar nép balsorsának leírása.
Kölcsey szerint állandósult a bűntudat, ami megbénítja a magyar népet. Előbb Isten áldását kéri, azután felsorolja az elmúlt pár száz év Isten által elrendelt szenvedéseit, azután már erőtlenül csak azt kéri "Szánd meg Isten a magyart!"
A költő szerint Isten előbb áldásokat adott a magyar népnek (Mátyásig viszonylag jólét volt), majd bűneit látva sorscsapásokkal sújtotta.
A vers elején a búza és a szőlő ("Ért kalászt lengettél," "szőlő vesszején nektárt csepegtettél"), a kenyér és a bor , tehát az úrvacsora képei. Az Istennel jó a kapcsolat, erre utal, hogy Isten kegyelmes a magyar néphez: "Őseinket felhozád", "Általad nyert szép hazát"
Kölcsey felfogása szerint tehetetlenek vagyunk Isten kegyelme nélkül. A költő nem részletezi a bűnöket, nem tudjuk mire gondol, a büntetés annál hangsúlyosabb viszont. Több elemzés szerint a magyar nép azért lett bűnös, mert Isten elfordult tőle. (Ez az ok-okozati gondolatmenet és több kép is a versben protestáns jellegű.) Mindenesetre az ember eltiportsága és Isten túlkapása harsog a Himnuszból, jelezvén ez is Isten hatalmasságát, mely mellett az ember jelentéktelen játékszer, báb.
Kölcsey szerint Isten büntetése jogos, hiszen egyszer sem kérdőjelezi meg.
A szerző ellentétek sorával jeleníti meg, hogy az egykori jólét értéktelen dolgokká vált: várból kőhalom, örömből halálhörgés és siralom lett.
Rengeteg keserű veszteség és halálkép következik, és a 7. versszakra már a teljes pusztulás képeit látjuk. A vers ezzel a kilátástalansággal és erőtlenséggel zárul, ahol Kölcsey szerint már nem is áldásra van szüksége a magyar népnek, hanem csak szánni való.
A nemzethalál képeit állítólag buzdításként kell értelmezni, hogy az emberek emelkedjenek felül a pesszimizmuson.
Az emberek. Kölcseynek nem kell.
romantikus (túlérzelmes) metaforák: "Magzatod hamvvedre" "Vérözön lábainál s lángtenger felette"
ellentétek: "áldás- átok", "vár - kőhalom"
paradoxon (ellentmondás) "Nem lelé Honját e hazában"
hiperbolikus kép (túlzó kép) "Vert hadunk csonthalmain"
inverzió (olyan szórend, ami az érzelmi hatás kedvéért eltér a nyelvtanilag természetestől): "Bújt az üldözött, s felé", "Értünk Kunság mezein ért kalászt lengettél"
alliteráció (azonos kezdőbetűk): "Bécsnek büszke (vára)","Vállainkra vettünk"
Erkel Ferenc zenéjével 1844 júniusában került a közönség elé a Himnusz. Az 1848-as szabadságharcig nemzeti énekünk volt, a szabadságharc leverése után betiltották és csak Kölcsey síremlékének avatásán (1856-ban) hangzott fel újra. A kommunista diktatúra idején Kodályt kérték fel egy új Himnusz megírására, de sajnos elutasította ezt, ezért legközelebb 1956-ban a forradalom után hangzott fel újra és maradt ez a Himnuszunk.
