La Fontaine: A farkas és a sovány kutya

A farkasnak negyed napja éhen korgott a gyomra.
Szembe jött egy sovány kutya, zörgött minden csontja.

"Hamm, bekaplak" - így a farkas. Szólta kutya: "Engem?
Akkor nyelhetsz szőrt, bőrt, de húst egy szemet sem"

"Bánom is én! - mond a farkas - Nem veszhetek éhen!"
"Három napot várj - szól az eb - akkor gyere értem.

Lakodalom lesz a háznál, forr a szakács főztje.
Én kapom a maradékot, jól kihízom tőle.

Telilakhat egész hétre egy szép kövér állat,
ha viszont most falsz föl, fölkopik az állad."

Nem bánom - szólt, noha nagyon éhes volt az ordas -
De harmadnap érted megyek, csak mutasd meg hol laksz."

A sovány eb megmutatta sietve a házat,
honnét máris ínycsiklandó pecsenyeszag áradt.

Állt a lagzi, étel-ital bőségesen volt ott.
Csurgó nyállal a farkas egy bozótban kuporgott.

Harmadnap a kerítésnél vicsorogva állt meg:
"Gyere elő hitvány kutya, hadd egyelek már meg!"

Meghízott a kutya a lagzi alatt valóban.
"Megyek"- szólt a rácson túlról. Szól a farkas: "Jól van."

Ám ahelyett, hogy kijönne, az eb befele megy.
"Mi lesz? - mordul rá a farkas- Én menjek be érted?"

"Dehogy, dehogy - szól a kutya- falatozhatsz máris,
csak meghívom a lakomára komondor komát is."

Iszonyatos ugatással ront elő a vén eb.
Láétja már a farkas, hogy ma sem eszik ebédet.

A komondor foga nyomát most is őrzi bőre.
Jobbnak véli, ha sietve eliszkol előle.