(silbakol = őrködik, várakozik, virraszt)

La Fontaine: A farkas mint juhász

Mind fölette a farkas, ami volt a birtokán.
Korgó hassal azt gondolta: "Rongy élet ez így, komám!
Szomszédomban a juhász rétjén kövér nyáj lakik.
Míg éhen nem pusztulok, megpróbálok valamit."

Nyári dél volt. Lehevert az árnyékba a juhász.
"Amíg alszom- mondta a bojtárjának - te vigyázz!"
Szemre húzta kalapját s egy perc múlva már horkolt.
Pisszent erre a bojtár, szólítja a komondort.

"Míg én alszom, te vigyázz" - s a fa alá lepihen.
Komondor a pulinak vakkant egyet iziben:
"Míg én alszom, te vigyázz!" - s az árnyékban elterül.
Legel a nyáj, s a szegény puli virraszt egyedül.

Nem sokáig. Ahogy ott ül az árnyék peremén,
kezd az álom neki is fátylasodni a szemén.
Sehol senki. Minek is silbakoljon éberen?
Szép csöndesen lefekszik és elnyúlik a hűs gyepen.

Erdőszélen farkas leste ezt egy fa mögött.
Megizzadt a szűr alatt, mert juhásznak öltözött,
fején süveg, kezében kampós bot, a nyakában
duda lógott, úgy indult a nyáj felé, csizmásan.

Juhászbojtár, komondor, puli mélyen alszanak.
Térítgeti a nyájat farkaskoma azalatt,
el a juhász rétjéről arra, ahol ő lakik.
Gyanútlanul előttük bandukolnak a barik.

Ez sikerült! A farkas telke már csak egy dobás.
"Csakhogy a nyáját terelve danolászgat is a juhász!"
- gondolja és nótára gyújt a farkas rekedten.
Visszhangzik a nótaszó réten, erdőn, berekben.

Fölneszel rá a puli,puli után komondor;
látják, hallják: megy a nyáj, kosa messze kolompol;
ráismernek nyomban hangjáról a juhászra;
fölugranak, csaholva iramodnak utána.

Bojtár, juhász fölserken, kampósbotot ragadnak.
"Megállj beste!" - ők is a farkas után szaladnak.
Fut a tolvaj, nyom a szűr elbotlatják csizmái.
Hasmánt tanul bot alatt, kesztyűjébe dudálni.