6916
A legkeservesebb kisregény minden magyar regény közül. Egy árva kislány megalázottságáról kiszolgáltatottságáról és szenvedéseiről szól az 1920-as évek falusi világából.
Tartalom:
A Dudás tanyán kezdődik a történet. Az itt élő több gyerekes család örökbe fogad még egy árvát, aki után fizet az állam és ruhát is adnak mellé. A kislányt Csörének becézik és nyáron meztelenül járatják, télen pedig a 'testvérei' kinőtt ruháit kapja. Minden kis hibáért megveri mostohája, a kislány folyamatos megalázásban él, örökké kitéve a szóbeli és tettleges kegyetlenkedéseknek. Iskolába nem járhat, száraz kenyeret eszik és a tehénre vigyáz. Mivel meztelen, a környék visszataszító alkoholista férfiemberei is a kislányon élik ki magukat.
A kislány mindentől és mindenkitől fél, csak a gyerekekkel van jóban, de ők olyan csínyekre veszik rá, ami miatt Csöre rendszerint további verést kap.
Végre jön egy ellenőrzés és a gyereket elveszik a családtól, de a gondozók is annyira ostobák és érzéketlenek, hogy csak további szenvedést okoznak a lánynak. (Kap egy óriásbabát, amitől fél, mert azt hiszi, hogy egy megmerevített gyerek és vele is ezt fogják tenni, aztán további babákkal zárják össze, amiket a kislány szétszed, mert fél tőlük.) Végül megszökik, aztán kis kitérők után egy másik családhoz, Szennyesékhez kerül, ahol disznókat és tehenet őriz.
Itt sincs sokkal jobb sora, bár kevesebbet verik, viszont folyton alázzák. Meg is szökik, de visszakerül és tovább alázzák és dolgoztatják.
Az anya a fapapucsával veri a gyerek fejét, amitől sebes, véres lesz. Még azért is verik, hogy dongják a legyek. Amikor a kislány elmondja, hogy fajtalankodtak vele, akkor is csak a kislányt gyűlöli az asszony és meg karja mérgezni. De a kislány nem eszik az ételből viszont majdnem megeteti vele a család csecsemő kisfiát, hogy megnyugtassa a sírásából. Éppen időben zavarja meg a jelenetet a belépő családtag. Csöre újabb verés után elkerül egy másik családhoz, Verőékhez, itt is kínozzák. A család nagy lánya bántja legjobban.
Mindenütt úgy kezelik, mint egy eszközt, egy ócska tárgyat.
Ha jót, ha rosszat tesz, verik, ha történik vele valami, verik akkor is. Csöre nem kap karácsonykor még egy szaloncukrot sem, mert "lelenceknek nem jár". Kiküldik a télbe az ünnepről. Csöre a halott édesanyját hívja, hogy vigye magával. Gyertyát is gyújt, amitől aztán lángra kap a fészer, de nem figyel rá senki.
A kisregény utolsó jelenete a hóesésben kialudt tűz, az elcsendesedett megnyugvás.
(A tűz a tisztítótűz.)
--------------
A történet valóságalapja szebb, mint a könyv. Móricz egyik útja során figyelmes lett egy lányra egy hídon, aki épp öngyilkosságra készült. Móricz nem értette, hogy miért választaná a halált az élet helyett egy ilyen fiatal kislány. Az író meghallgatta a kis Littkey Erzsébet (becenevén Csibe) panaszait a pokoli életéről, aztán magához vette, kiiskoláztatta és a lány boldogan élt amíg meg nem halt. Móricz 1500 oldalnyi jegyzetet írt a kislány szenvedéseiről, és úgy tervezte, hogy ír egy akkora regényt a témából, mint Dosztojevszkij (az is mekkora élmény), de végül csak egy fájdalmas kisregény lett belőle.
A regény borzalmas hangulatú, az olvasóban a gyűlölet, a tehetetlenség és a halálvágy keveredik. Nincs pihenés, nincs feloldás, nincs megoldás. A tűz a végén is inkább kiégés. Az ember belefárad abba, hogy reméljen, hogy bízzon, hogy jobb lesz, vagy hogy történik valami. Móricz nyilván azért írta meg, mert ő maga nem ismerte azt a fajta szenvedést, és a szeretetlenséget, de talán látott hasonló példákat gyerekkorában és az írás által át akarta érezni ezeket a helyzeteket.
Viszont egészen biztosan nem rendelte volna iskolai olvasmánynak.
