Európa csendes, ujra csendes...
Európa csendes, ujra csendes,
Elzúgtak forradalmai...
Szégyen reá! lecsendesűlt és
Szabadságát nem vívta ki.
Magára hagyták, egy magára
A gyáva népek a magyart;
Lánc csörg minden kézen, csupán a
Magyar kezében cseng a kard.
De hát kétségbe kell-e esnünk,
Hát búsuljunk-e e miatt?
Ellenkezőleg, oh hon, inkább
Ez légyen, ami lelket ad.
Emelje ez föl lelkeinket,
Hogy mi vagyunk a lámpafény,
Mely amidőn a többi alszik,
Ég a sötétség éjjelén.
Ha a mi fényünk nem lobogna
A véghetetlen éjen át,
Azt gondolhatnák fönn az égben,
Hogy elenyészett a világ.
Tekints reánk, tekints, szabadság,
Ismerd meg mostan népedet:
Midőn más könnyet sem mer adni,
Mi vérrel áldozunk neked.
Vagy kell-e még több, hogy áldásod
Nem érdemetlen szálljon ránk?
E hűtlen korban mi utósó
Egyetlen híveid valánk!
A semmit mondó cím egy energikus költeményt rejt, mely egy öntudatos magyarságbuzdító óda a szabadsághoz.
a verset itt olvashatod:
Az első két versszak Európa helyzetét mutatja a szabadságharcok leverése után. Európában már elhallgattak a a fegyverek, de mi, magyarok még küzdünk a szabadságunkért, legalábbis nem adtuk fel.
A 3. versszakban a költő azt mondja, ne essünk kétségbe amiért magunkra maradtunk, hanem vállaljuk így is a harcot.
A 4. és 5. versszakban azt mondja Petőfi, hogy az elnyomásban élő népek sötétségben élnek, de mi lámpás vagyunk. Mi vagyunk a fény az éjszakában, más népeknek is mi mutatunk utat, a mi harcunk ad példát és erőt másoknak is.
A záró két (6. és 7.) versszakban a költő az isteni szabadsághoz beszél és hitvallást tesz, elköteleződik mellette.
A költő elítéli Európa népeit, amiért letették a fegyvert mielőtt kivívták volna a szabadságukat.
A lánc a rabság metaforája, a kard a szabadságé, ezeket állítja szembe Petőfi. (Ezeket már a Nemzeti dalból is ismerhetjük.)
A fény a szabadságot (és a magyarságot), a sötétség az elnyomást és a rabságot jelképezi.
Bár már csak mi maradtunk, tulajdonképpen biztosak lehetünk benne, hogy nem győzhetünk, ennek ellenére gyönyörű hitvallással zárja versét a költő, hogy amíg él, hinni fog a magyarság felszabadulásában.
Petőfi költeménye nagyon szép példája annak, hogy a legrohadtabb időkben is lehet hinni és hittel írni, magyar nemzeti öntudattal kiáltani az égre és nem jajveszékelve keseregve és nyavalyogva mint oly sok más költőnk tette.
