Hunor

a vers:

A magasztos, buzdító, forradalmi dal arról szól, hogy senki által se legyünk elnyomott nemzet, vívjuk ki és őrizzük meg a függetlenségünket.

Eredetileg a Nemzeti dalt Petőfi egy népgyűlésen tervezte felolvasni pohárköszöntőnek, de sokkal fontosabb szerepet szánt neki a sors.
Az olasz, francia, német és osztrák forrongás után 1848. március 15-én kitört a forradalom Magyarországon is. Ezt a verset szavalta Petőfi ezen a napon a Pilvax kávéházban és a szabad sajtó ezt nyomtatta a 12 pont mellé a röpiratokra, ezzel a sajtószabadság szimbóluma lett.
A múzeumi lépcsős szavalást ma már inkább legendának tekintik, de kétségtelen, hogy a nép mindenhol ezt a verset harsogta és így indult meg a 25 éves Petőfivel és a 23 éves Jókaival az élen, akik pontosan tudták, hogy forradalmat csinálnak.

Annak oka, hogy nem a szokásos kesergő, néplehúzó, nyomasztó stílusban ír Petőfi az, hogy alapjaiban eltért a világnézete a kortársaitól és az előtte szólóktól. Saját szavaival élve hite az volt, hogy:

"Az emberiség célja, hogy boldog legyen.
Az eszköz erre a szabadság."

Azt is mondta: "A nép az én vallásom,
a nép az én istenem."
A verseit ennek szellemében írta, tehát nem szánakozott, hanem hittel buzdította a nemzetét. A Nemzeti dalban és előtte és utána is.

A Nemzeti dalban "a magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk"
Szeretnek átsiklani efölött az emberek, pedig ennek a sornak lelke van: a "magyarok istenére". Arra a hitre, ami a miénk, ami a sajátunk, a lényegünk, ami évezredekkel a kereszténység felvétele előtt óta a miénk és ami azoknak az ősöknek a hite, akik hittek és harcoltak a mi szabad életünkért. Most rajtunk a sor, hogy harcoljunk a függetlenségünkért. Nincs ennél egyszerűbb és erősebb eskü.
A versben végig a szabadságharcra buzdít a költő, a nemzet felemelésére lelkesít, őseinkért, elődeinkért és önmagunkért is kötelességünk vállalni ezt a küzdelmet és a magyar nevet széppé tenni, amire büszkék lehetünk.
Sajnos Petőfi nem áll meg itt, önnön életelveihez híven azt tűzi ki célul, hogy majd a sírja fölött vinnyogjon valaki (vagy egy egész nemzet) és akkor jó lesz neki, amit abszolút elért. Bár így teljesültek volna a nemzet megtisztulásáról és felemelkedéséről szóló vágyai is.

Érdekesség, hogy a Nemzeti dal két nap alatt beépült a köztudatba (mint "Talpra magyar") és a történelem része lett, míg a Himnusz és a Szózat közel két évtizedig várt a sikerre.
Talán azért, mert a Nemzeti dal minden korosztályhoz, minden rendű és rangú magyarhoz szól határon innen és túl és fog szólni mindig.

MEGOSZTOM:

Hozzászólok