522
A pszichodráma kisebb csoportokban zajlik és a résztvevők valamelyikének egy-egy számára fontos életjelenete kerül felállításra és valamelyest feldolgozásra. A jelenetállítás úgy néz ki, hogy az egyik tag elmond egy jelenetet, nehézséget az életéből, ami foglalkoztatja és az abban szereplő emberek vagy tárgyak vagy bármi, ami fontos neki, szerepként kiosztásra kerülnek a többiek között, Ezeket a szerepeket a jelenetállító osztja ki és nagyjából elmondja, hogy milyen viselkedés jellemzi az illetőt.
Például nagyon összeveszett egy rokonával, nem békültek ki és már nem is tud mit tenni, mert a rokon meghalt. A jelenetben van a főszereplőnk, van a komor rokon, van egy illető, aki odakinn jár-kel és félelmet kelt, hallgatózik és van egy óra a falon, amelyik mintegy segítőként van jelen, mert mindjárt lehet menni, megszabadulni ebből a helyzetből az időre hivatkozva. A felállított jelenetben nem a tényszerűség számít, hanem a minél mélyebb megélés. A jelenetállító sokszor ott döbben rá, hogy mennyire erős érzések élnek benne a helyzettel kapcsolatban. Ha sikerül belemerülni e főszereplőnek, akkor beszélni tud azzal az emberrel, akivel az életben nem tud vagy nem mer. Hihetetlen felszabadító elmondani a másiknak, hogy " nem voltál igazságos velem", stb. Utána az ember megnyugodhat abban, hogy mindent megtett.
Vannak olyan helyzetek is, amikor nagyon komoly a sérelem. Főleg Gyerek-pszichodrámán, ahol Gyerekek a résztvevők és felszabadulnak az indulatok.
A drámán vannak segítő eszközök, például beborítottunk szivaccsal valakit, hogy a másik megverhesse mint igazságtalan és kegyetlen tanárt vagy nagytestvért. Nagyon nagy feszültségtől lehet megszabadulni így.
A nap végén egy kis megbeszélés, érzelmi levezetés van. Persze a pszichológustól függ, hogy hogyan zajlik egy ilyen. Általában több alkalmas, minden alkalmon másik 1-2 ember állít jelenetet a 8-10 fős csapatból. Nem mindenki vesz részt a jelenetben, van, aki néző, de neki is nagyon érdekes végigélni egy ilyet. A legjobbak azok a csoportok, ahol mozgásos feladatokkal is tarkítják a napot, ami még közelebb hozza a testet és a lelket egymáshoz
Nekem ez volt a legerősebb közösségi élményem. Itt éreztem, hogy mindenki ember. Mindenkinek megvannak a maga félelmei és dolgai, amiket visz magával mint egy szemüveget. Mindenkinek. Ez itt ebben a közösségben megnyílik, azután eltesszük és köztünk marad.
