jelentése:
- akire száll a füst, az a legszebb = akire füst száll, az az égiek választottja
Egy régi szokásból, amivel megválasztották a legszebbet vagy legokosabbat három ember közül. Körbe állították a három jelöltet és egy füstölő segítségével az égieket kérték, hogy döntsenek. Ezek után a füst a légmozgásnak megfelelően választott valakit.
A füst sok hiedelem és vallás szerint az égiekkel való összeköttetést jelenti. Azért mutattak be égő áldozatot az Istennek vagy isteneiknek az emberek, mert a felszálló füsttel az égieknek adták az áldozatot. Úgy képzelték, hogy a füstöt magukhoz szólítják az istenek, a füsttel pedig felkerül az áldozat az égbe.
Mivel a füst mozgását is az istenek befolyásának hitték, alkalmas volt az isteni döntéshozatalra is, vagyis arra, hogy az istenek a füst mozgatásával mutassák meg az általuk legszebbnek vagy legokosabbnak ítélt személyt.








