5772
Hát hogy fejlik a törökbúza? - kérdezte ismét.
- Ez jól, ha jól fejti valaki - feleltem én is.
Erre is csak tovább nézte az én munkámat, amiből én már tudtam, hogy hibát keres.
- Hát te nem fejted valami jól - szólalt is meg.
No, erre felnéztem reá, s mosolyoghattam is egy kicsit.
- Ezt dicséretképpen mondá-e? - kérdeztem.
- Nem éppen.
- Kár pedig, mert a fiú úgy fejti pontosan, ahogy az atyától tanulta.
Erre a válaszra letette apám a sapkáját is, mert nagy báránybőr sapkája volt neki, amolyan tornyosan felálló, s azt lehetőség szerint örökké a fején tartotta.
- Erősen sokat tudsz, pedig milyen kicsi vagy! - mondta.
- Én kicsi, mert ülök.
- Lám, állj fel!
Felálltam, a mellemet kivetettem, s így szóltam:
- No, most nézzen meg!
Tamási Áron tudta, hogy a trianoni elszakadás után semmi sem lesz többé olyan, mint régen. Tudta azt is, hogy a magyarságra, a székelységre olyan teher nehezedik, mint soha azelőtt. Eddig a Habsburgok szívták a vérüket könyörtelen túladóztatással, most pedig a románok fogják elvenni mindenüket, ami maradt és megtesznek mindent azért, hogy megsemmisítsék a székelységet és elnyeljék Erdélyt.
Nyíltan kimondani nem lehetett semmit akkor, amikor Tamási Áron a regényt írta. (Most sem lehet.) Az író ezzel a metaforikus művel kifejezi a felfoghatatlant, az érthetetlent, a képtelent A székelység egy kisgyerek tehetetlen zavartságával lett odalökve a durva és kapzsi románok martalékának. Életben maradni - mást nem tehettek. Mások döntöttek felettük. Árulás Trianon, árulás az azóta eltelt száz év, és árulás minden egyes nap, amíg ez így maradhat.
(Hunor)
Tartalom:
1920-ban, a hazánktól elszakított Erdélyben játszódik. Szakállaséknál Ábel és az anyja van otthon, az apja erdőpásztor a Hargitán, csak hetente 1-2-szer jár haza. A mű azzal indul, hogy apu hazajön egy nyúllal, amit megnyúznak és közli Ábellel, hogy ő is megy erdőpásztorkodni a messzi Hargitára.
Ábel így tesz, beköltözik a kopott faházba Bolha kutyával és még az otthonról vitt vállon ülő cicájával , két tyúkkal és egy kecskével. Az első éjszaka rosszul telik, fél és sír, de elhatározza, hogy "ahogy az állatnak a körmével és a fogával kell harcolnia, az embernek az eszével", ezért okos lesz és az majd átsegíti a nehézségen. Másnap megtudja, hogy fát fog árulni és a viharban kidőlt fákkal szabadon üzletelhet.
Az erdőben Ábel két háborús sírra lesz figyelmes. Fegyvereket és "vaskörtéket" talál ott, amiről sejti, hogy bomba. Az egyiket fel is robbantja egy kis máglya segítségével és a kirobbant tíz ölnyi fát eladja.
Borongós ősz lett, de Ábelt jó érzések fogták el, amikor Somlyóról szerzetesek érkeztek. Szegény sorsú emberek, akikkel Ábel hamar hangot talált. Fát nézni jöttek, Ábel a jó szó mellé kapott tőlük kenyeret meg "istenes" könyveket.
Jönnek-mennek Ábelnél a favásárlók, akik hol fizetnek, hol nem. Érkezik egy román, Fuszulán nevű fickó, aki a katonaságnak jött fáért. Hamis váltóval fizet. Az igazgató rájön a hamisításra és sikerül is utolérniük Fuszulánt, akit az igazgató Ábellel kötöztet meg.
Az igazgató félti Ábelt Fuszulán bosszújától, ezért küld méelé valakit, egy nagyképű román csendőrt, Surgyelánt, akit Ábel első pillanattól utál. Ábel hamar rájön, hogy Surgyelán nem tisztességes ember. Gyakran jönnek hozzá kétes alakok, még Fuszulánnal is jóban van.
Surgyelán fog egy sast és beviszi a házba, ahol a sas megöli Ábel macskáját és kivájja Bolha kutya fél szemét. A sast ezek után megölik és megpróbálják megenni, de a sashús ehetetlen, Ábel meg is betegszik tőle. A lebetegedett Ábelről Surgyelán gondoskodik úgy, hogy megöli a kecskét, ezzel gyakorlatilag Ábelt mindenétől megfosztja. Ábel a kecskéje kitömött bundáját megtalálja a fészerben.
Ekkor megjön Ábel apja is, aki közli, hogy meghalt Ábel édesanyja.
Ábel apja nagyon dühös, amiért így bántak a fiával, elhatározza, hogy Ábellel bosszút állnak a két betyáron, de végül nem mernek nekik menni. Legalább apu ott marad a kunyhóban Ábellel tavaszig, amikor a munkák hazavárják.
Márkus is ellátogat hozzájuk, beteg a tüdeje és jót tesz neki a hegyi levegő. Nagy beszédeket tart a bűnről és arról, hogy nem lehet bűnben leélni az életet, ezt hallja a két betyár is. Márkus már gyógyulni látszik, de váratlanul mégis meghal. A két betyár pedig önként feladja magát.
Ábel felmond és nekivág az országnak Bolhával, de előtte még édesanyja sírjánál megfogadja, hogy „A szegények és az elnyomottak zászlaját fogom örökké hordozni, bármerre vezéreljen is az utam”.
részlet a műből:
