4708
Az önéletrajzi kisregény Tamási Áron gyermekéveiről szól, amit Farkaslakán töltött.
És ennél jóval több is, egy élő, lélegző néprajzi mű, amiből úgy ismerhetjük meg a korabeli emberek életét, gondolatait, környezetét, de még az őshonos növényeket is, hogy közben magunk is kedvet kapunk ahhoz a vidéki élethez a Nyikó folyó partján, amit a szerző megélt és elmesél.
Az író a mű elején elkalauzol minket Erdélybe, egészen a szülőfalujáig. Elmeséli, hogy a Farkaslaka településnév a hagyomány szerint még a tatár időkből ered, amikor a Gordon hegy oldalában farkasfalkák laktak. Az itt lakó székelyek csak itt tudtak őrölni a vizimalomban, ezért összefogtak az őket fosztogató farkasok ellen. Végül az emberek átvették a hatalmat a terület felett és elnevezték Farkaslakának.
A szerző mesél a székelyek harcos, határőr eredetéről, majd a környék híres helyeiről és embereiről tesz említést, és végül elérkezünk Tamási áron családjáig. Elmeséli, hogy a városba elszármazott családi ágak mind "elszáradtak", de a vidéken, falun élők megmaradtak és erősödtek.
Tamási Áron szülei falusi életet éltek, azt az életet, amit örökül kaptak őseiktől. Édesapja kemény székely volt, szűk szavú, és lobbanékony, gyakran keveredett a csárdában verekedésekbe, és ha kicsit ittasan ért haza éjjel, akkor bizony tartottak tőle, mert gyakran veszekedett ilyenkor. Napközben viszont kitartóan és keményen dolgozott, hogy eltartsa a családját. Édesanyja a háztartást és a ház körüli teendőket látta el, szeretettel és óvón bánt gyermekeivel.
Ide született Tamási Áron. Apja a jegyző kérdésére a János nevet adta neki. Ettől viszont Márta, az édesanyja megijedt, hogy nem szerencsés név, és Áron második nevet adta.
Kis korában ő is mint sokan mások, elkapta a himlőt. "ilyenkor a természet háborítatlanul sorozta életre vagy halálra a gyermeket", de Áron megmaradt, megkönnyebbült a család.
A korai gyermekkor csupa játékkal, futkározással és a barátokkal telt. Persze néha baj is történt, például amikor madarat akart fogni Pali bácsi pajtájában, és leszakadt alatta a szarufa. Vagy, amikor Mátyás bácsi kertjében körtét akart csenni, de rajta kapta a gazda, és végül nem sikerült megúsznia a lopást fülhúzás és pofon nélkül. Vagy például amikor Mihály barátjával dárdával halásztak folyóban, de a préda helyett társát találta el, mégpedig "olyan helyen, amit a leginkább kényesnek lehet nevezni".
Eltelt a nyár nagy része, és ekkor hívta apja először valódi munkára, cséplést csinálták együtt. Nagyon nehéz munka volt, de derekasan helyt állt, amit apja is elismert - persze csak a maga módján, nem szavakkal, inkább csak gesztusokkal.
Szép lassan megismerkedett a különböző munkafolyamatokkal és feladatokkal, amelyeket Tamási Áron részletesen leír, a cséplést, a szórást (búzaszemek elválasztása a pelyvától) szántásban az ökrök vezetését, kaszálást, kévék gyűjtését, favágást, aszalást, lekvár főzést, makk és bükkmag gyűjtést, tollfosztást, és persze, hogy melyik mennyire volt nehéz, hogy mit ettek-ittak munka közben, és hogy mit gondoltak, mire vágytak.
Az apjából időnként kiszakadt a reménytelenség nehéz sorsuk miatt, egyszer így szólt éjszaka a fiához, miután hazaért a csárdából: "- Hát így élünk - mondta. - Most már tudod, mert megkóstoltad a munkát. Dolgozni fogsz, mint apád. S beléragadsz a nyomorúságba, akármennyi eszed van. Mint apád. Érted-e?!"
(Áron apja azért érzi nyomorultnak a helyzetüket, mert szinte mindenüket elvitték adóba, amiért egész évben dolgoztak.)
Lassan eljött az ideje az iskolának. Áron apja végigtanulta a hat osztályt, ami akkoriban ritkaság volt, de édesanyját nem engedték tanulni, otthon fogták dolgozni.
A beiratkozáskor megismerkedett Áron a csinos tanárnővel. A tanárnő bátorításképpen egy baglyos képet adott Áronnak. Később édesanyjával nézegették és találgatták, vajon miért nem egy szent képet kaptak, mit jelent a bagoly. Édesanyja végül kibetűzte a bagoly mellett a feliratot: "Tudomány". Nem igazán tudták hova tenni a dolgot, így az arra járó papot is megkérdezték a dologról. Ezt válaszolta: "- A bagoly a tudományt jelképezi, ennyi az egész - mondta a pap, s még hozzátette: - Ahogy a méh a szorgalmat, a kutya a hűséget és az oroszlán a bátorságot."
Szeptemberben annyi munka volt otthon, hogy az első hónapban Áron nem is ment iskolába. Amikor viszont elkezdte az iskolát, nagyon gyorsan beilleszkedett és pillanatok alatt előkelő helyet vívott ki magának a fiúk között; ereje és esze is volt, hogy tiszteljék. A téli-kora tavaszi hónapok tanulással teltek. Az író leírja a karácsonyi időszakot, majd a disznóvágást, később pedig a Nagyhét időszakát. Az igazi tavasszal a mezei munka is megérkezett, és innentől újra az apja mellett dolgozott Áron.
A nyáron fenn a hegyekben elkapta egy akkora vihar, amiről azt gondolta, hogy nem éli túl, mert bizony a hegyen nem voltak ritkák a villámlással agyonütött emberek. Apjával egy pásztorhoz mentek fel a hegyekbe, és onnan egyedül jött le, közben érte a vihar. A megáradt patakokkal is meg kellett küzdenie, de végül épségben leért a völgybe.
Ezen a nyáron, nyolc évesen Áron volt apja legfőbb segítője a mezei munkákban.
Ősztől újra iskolába járt, majd a következő nyár is eljött, és szorgos munkával telt. A munkát csak olyan nagy események akasztották meg, mint a baromvásár, amit a faluban tartottak. Ilyenkor messzi földről jöttek az árusok és a vevők, nagy volt a sokadalom, ment az alkudozás, egyezkedés. A gyerekek sem maradtak otthon, mindenki a a teheneket, bikákat, bivalyokat, lovakat nézegette. Áron kitalálta, hogy a nagy melegben keres egy kis pénzt, és vizet kezdett árulni. Eközben ismerkedett meg életében először román emberrel, Pávellel, aki kényeskedő lovaitól szeretett volna megszabadulni, de nem nagyon ment a dolog, mert az egyik sánta is volt... Áron segített neki szénát szerezni. amiért Pável fizetett és meg is hívta, hogy ha feléjük jár, látogassa meg őket.
Eljött az új tanév is, amikor is egy "furcsa és hihetetlen dolog" történt: egyik nap a tanító kisasszony jött helyettesíteni férjét a tanító urat. Harmadikosként már főleg a tanár úr tanította őket, aki egy szorgalmas, vidám, mindig tettre kész ember volt, aki az iskola mellett gazdaságot is vezetett. Ezen a napon a terembe bejött Bajna pap, aki egy jó vágású, barna szemű fiatal ember volt, és nem vetette meg az asszonyokat. Azonnal hevesen udvarolni kezdett a tanító úr feleségének. A gyerekekről meg is feledkezve, vidáman kacarásztak. Ekkor valami motoszkálást hallottak a padlás felől, mire a pap azt gondolta, hogy macska van a padláson, és felkiáltott: "- Kácc oda, ne!"
A padláson azonban nem kismacska volt, hanem egy felbőszült kandúr, a tanító úr, aki a kezében tartott padláskulccsal úgy vágta szájba a papot, hogy annak eleredt a vére. A pap elsomfordált, a gyerekeket a kisasszony mérgesen hazaküldte. Másnap a misén szó se esett az dologról, többet nem beszélt erről a tanító és a pap.
Később Áron megkérdezte Anna nővérét, hogy miért verte meg a tanár a papot. Az ezt válaszolta:
"- Azért verte meg, mert el akarta szeretni a feleségét.
- De a pap úgysem házasodhatik! - mondtam erre.
Úgy nevettek rajtam, mintha én csak tettem volna magamat, vagy egészen tudatlan volnék."
A következő karácsonyon történt Áronnal az az esemény, ami végül megváltoztatta az életét. Negyedikes volt ekkor. A karácsonyi kántálásnál az volt a szokás, hogy a felnőtt ifjak, akik már voltak katonák, a legszebb lányokat meglátogatták. Ott ettek, ittak és mikor elindultak a vendégségből, a lányok tiszteletére fegyvereikkel lövöldöztek. A mulatozások után mindenki hazatért és otthon lepihent - sokan csak úgy ruhástól. Áron otthon aludt ezalatt, de korán, még sötétben ébredt. Hajnalban átsétált a szomszédba, Berta nénikéjéhez, aki otthon aludt. Ott találta Pétert is az asztalnál aludni, mellette a fegyverét is. Ezt kezdte el nézegetni, megvizsgálni, de a fegyver elsült, és levitte Áron bal kezének hüvelykujját.
Miután a városi kórházban kezelték és hazaengedték, szülei úgy döntöttek, hogy nehéz lesz neki így a paraszt élet, ezért Gyulafehérvárra, gimnáziumba küldték a fiút, hogy ha a kezével nem tudja megkeresni a kenyérre valót, próbálja meg az eszével.
Tamási Áron olyan emberi környezetet mutat Erdélyből, ahol együtt erős szövetségben élő, összetartó és összetartozó családok vannak, ahol lelki értékek és biztonság veszi körül a gyereket és mindenben ott él a székely nép észjárása és lelkisége.
Azt hiszem ez az, amit úgy hívnak : Élet.
