Mirolszol.ComMirolszol.comMirolszol.Com

Fény ki
BelépésBelépés
MenüMenü
Miről szól a(z)
?

Miről szól Vörösmarty - Gondolatok a könyvtárban?

123
0 0

vörös ördög

GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
"Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait."
Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény - véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gunyáiból készült lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.
Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.
De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a sziv égő romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nemn ismert érdem hősei,
Kiket - midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette - csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel,
Rosz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt - a jók a rosz miatt -
Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez "ember!" advák örökűl -
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
És mégis - mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
Kihallhatók az angyalok zenéjét,
És földi vérünk minden csepjei
Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
Menjünk szét mint a régi nemzetek,
És kezdjünk újra tűrni és tanulni.
Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
S meg nem kövűlnek élő fiai.
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!

Becsuk

A könyvek, az életcélok és az emberiség hiábavalóságáról szól.

Műfaja szerint bölcseleti óda vagy rapszódia, nehezen sorolják be, én simán a 'kocsmafilozófia' (=életértelmézés) kategóriába sorolnám. Hangulatában az elkeseredés és a lelkesedés váltja egymást. Miközben a nyugati költők már a modern világ hasztalanságát siratták, Vörösmarty lírai énje éppen megszenvedi a cél és fejlődés hiányát (mintha az valamiféle külső isteni elrendelés lenne).
Állítólag "Vörösmarty bölcseleti lírájának csúcspontja ez a vers", melynek tartalma:
jaj, de nem csinálunk semmit, és még az is értelmetlen
nem baj, majd talán holnap jobb lesz...
(csüggedés és bizakodás hullámzása)

A szerző perceken keresztül üvöltözik a könyvek hiábavalóságáról és az olvasás hasztalanságáról pedig bár inkább olvasott volna!
Ezután költőnk felismeri az amerikai négerostorozó demokrácia képmutatását. Majd azt, hogy korának feudális társadalma (melyben ő is lehet a parasztságot elnyomó ingyenélő életművész, mivel neki már nem kell lépnie semmit semerre, kicsit a szocializmus testvériségét magasztalja.
Megtudjuk, hogy a költők azért "dolgoznak", hogy "épüljön egy újabb kor Bábele", tehát a hiábavalóság tornya nagy munkával a pofára esés előtti büszke pillanatban. A népek "Kezdjenek el tűrni és tanulni". És mivel Vörösmarty körforgásmániás: sajnos a népek rákefélnek, minden hiábavaló, de újrakezdik, megint vesztenek, minden hiába...

Ezt a szánalmat Vörösmarty egy akadémiai ülés agyonkínzó unalmában követte el egy füzet szélére firkálva. Annyira szenvedett az unalomtól, hogy minden kis törekvését, célját és végül egész világnézetét is megkérdőjelezte. Szóval majdnem annyira, mint ahogy Te szenvedtél azon az órán, amikor ezzel firkálmánnyal kínoztak. Alapvető különbség azonban, hogy Neked ez kötelező, ő viszont szabadon távozhatott volna bármi mást csinálni.
De még ennyit sem tett meg önmagáért, és nem tett meg annyit a nemzetéért, hogy ezt a "költeményt" nem írja meg.

metaforák: lom = könyvtár, országok rongya = könyvtár
ellentétek: eszmény - valóság, erény -zsivány, ártatlanság-bujaság, törvény - hamis bírák
hasonlatok
heves érzelmek: felkiáltások és kérdések váltakozása, lehúzó negatív jelzők, stb.

Vörösmarty megint jócskán túlnyúlt szavaival azon, ami bőséggel elég lett volna. Pesszimista, mindent lehúzó, indulatosan ömlengve nem jut a nagy semmire se...

Ízlelgessük kicsit ezt a konklúziót (végkövetkeztetést):
Mitől fog felemelkedni nemzetünk oly tündöklő fénnyel, amire az ősök is büszkék lehetnek? Felkerekedünk és erőnek erejével kitakarítjuk az elnyomó Habsburgokat az országból, hogy azt is megbánják, hogy megszülettek? Nem.
Hittel és Szívvel kiállunk és versbe szedett csatakiáltásunkkal cselekvésre ösztönözzük a népet? Nem.
Legalább megdobáljuk az elnyomókat büdös tojással? Nem.
Ezek helyett inkább csúnyákat gondolunk! De azt a legnagyobb merészséggel tesszük! -"Szellemharcok tiszta sugaránál"
...." köszönjük, élet! Áldomásaidat, Ez jó mulatság, férfimunka volt."
= maradok borhívő; dolgozó férfiakat is láttam inni, úgyhogy használom a férfi és a munka szavakat, bár jelentésüket nemigen ismerem

esetleg meg lehet próbálni elolvasni:




0 0

józan

A fülembe cseng hozzá egy zene is:" a szex vajomííí, a szerecc vajomíííí?"




Miről szól


---