6259
A hölgyet pedig útnak eredt lova szerteragadván
Vitte hegyen, völgyön tajtékzó szájjal az erdőn,
Végre kifáradván egy csendes völgyben elállott;
Hol mikor a bús hölgy siralommal epedve bolyogna
Elvesze félelem és bánat-szerzette bajában.
Erre vadász ifjú térvén így lelte meg őtet
Elbomlott hajjal, leterülten egy almafatőnél:
Íja, sisakja közel heverének bal fele mellett.
Szépséges tetemét kis sírba letette az ifjú.
Nézte soká, s szomorú látásán könnye lecsordúlt.
Cifra palástjával betakarván port vete rája,
És puha zöld hantot, s fiatal szép völgyi virágot,
És ragyogó íját emlékűl vitte magával,
Melyre midőn egyedűl ligeten sétálna, gyakorta,
Szíve megindulván, csendes köny hulla szeméből.
A mű két nagy vezér, a kiválasztott Árpád és a magabiztos Zalán megütközését mutatja be, miközben mindkét fél nagy jellembéli változásokon megy át. Zalán lassan elveszti magabiztosságát és elfut, miközben Árpád a hun örökségi jogát védve küzd a magyarok örökségéért.
A megdöbbentően hosszú és alig követhető szövegű eposz Hajnának, Huba vezér lányának és Etének, Árpád hadvezérének szerelmét is megénekli. Közben kesereg a magyarság hajdanvolt dicsőségének elmúlásáról. Az eredetileg talán hősi éneknek szánt művében sajnos azonban Vörösmarty Árpád honfoglaló, dicsőséges bevonulása helyett véletlenül Zalán elfutását énekelte meg.
Abban az időben, amikor a Habsburg elnyomás alatt mindennél nagyobb szükség lett volna a nemzeti öntudatra, Vörösmarty az akkor divatos protestáns kesergést választotta. (Kölcsey is ebben jeleskedett, lásd Himnusz) Tehát nem büszke a magyarságára, a nemzetére mindazért, amit elért, amiben sikeres volt és amiért mindent túlélve itt van, mi, magyarok itt vagyunk, hanem helyette hálát ad az Istennek, amiért kegyetlenül elbánt a nemzettel, mert nyilván bűnös. 'Ha Isten büntet, akkor biztos bűnös vagyok.'
Stílusát tekintve az eposz romantikus. Nem a szerelmi szál miatt, hanem azért, mert annyira sok benne a túlzsúfolt képi leírás, hogy alig követhető a mondanivaló (ha van olyan).
A szerelmi szálhoz érzelmi hátteret Vörösmarty a beteljesületlen Etelka-szerelemből nyert, ami szintén jól tápolta a kisebbrendűségi komplexusát. A műben azonban a visszautasított lúzer szerepét a Délszaki Tündérre írta át, így Hajna és Ete szerelme beteljesedhetett.
Vörösmarty a Gesta Hungarorum egyik történetét választotta műve eseményének és ezt többé-kevésbé hitelesen megközelítve zagyva ősi képi világgal dolgozta fel. "Vagyok olyan jó, mint ezek"-alapon ez esetben Zrínyinek a Szigeti veszedelmben tapasztalható képi halmozásai és a szinte értehetetlenségig zsúfolt körmondatok ihlették meg. Mellette mély nyomot hagyott benne az Odüsszeia is, így kikívánkozott belőle ez a végenincs írás, melyről Babits is azt nyilatkozta, hogy: "lényegében olvashatatlan".
Nehezen megbocsájtható 6689 sornyi látomás a régi dicsőségről és a "törpe jelenről". Képi világa félig a költő öngyötört lelkéből, félig az abszintból táplálkozik.
Vörösmarty igyekezett a maga szánalmasan önutáló, embergyűlölő és nemzetlenéző eszméivel ősmagyar mitológiát vizionálni, de ehhez sem a történelmi, sem a hitbéli, sem a lelki háttere, sem a tudása vagy az érzelmi intelligenciája nem volt meg, de még a biológiai ismeretei is messze alulmaradtak.
Már megjelenésekor is csak Vörösmarty barátai olvasták el, Te se kínozd magad vele.
kis részlet a műből, ahol a szöveg értehető:
