724
Ady Endre: A muszáj Herkules
Dőltömre Tökmag Jankók lesnek:
Úgy szeretnék gyáván kihúnyni
S meg kell maradnom Herkulesnek.
Milyen hígfejüek a törpék:
Hagynának egy kicsit magamra,
Krisztusuccse, magam megtörnék.
De nyelvelnek, zsibongnak, űznek
S nekihajtanak önvesztükre
Mindig új hitnek, dalnak, tűznek.
Szeretném már magam utálni,
De, istenem, ők is utálnak:
Nem szabad, nem lehet megállni.
Szeretnék fájdalom-esetten
Bujdosni, szökni, sírni, fájni.
De hogy ez a csürhe nevessen?
Szegény, muszáj Herkules, állom,
Győzöm a harcot bús haraggal
S késik az álmom s a halálom.
Sok senki, gnóm, nyavalyás, talmi,
Jó lesz egy kis hódolás és csönd:
Így nem fogok sohse meghalni.
Ady afféle önvallomást szikrantott, az önimádat fényes kis szösszenetét.
A tanárod azt mondja majd, hogy az irigyei áskálódtak ellene, és ez felbőszítette, de inkább az van, hogy az irodalmi szereplők finoman érzékeltetni próbálták vele, hogy nem sokkal járul hozzá a közélethez, és a személyisége nem látszik ki a gőgje (önteltsége) mögül.
Közben Ady tisztában volt vele, hogy az ő személye az igazi mondanivaló és egyébként is akkora költő, hogy még ritmusra vagy rendes rímekre sincs szüksége, ezért 'kiállt magáért' és megírta ezt.
a vers:
Állítólag ez Adytól a sugárzó öntudat verse és ami benne megcsillan, az az elhivatottság gőgje. És nem arról van szó, hogy 'mindenkit lenéz, mert nárcisztikus személyiségzavara van és a nagyképűsködésen kívül nem ért semmi máshoz. Ha esetleg te a tükör előtt Herkulesnek képzeled magad és mindenkit elkívánsz a francba, akkor egy kis oktondi vagy, de ha Ady teszi ugyanezt, akkor az művészet és tanítani kell. Ha te viselkedsz úgy, mint egy toporzékoló hülyegyerek, akkor sajnos azért bünti jár, de ha Ady teszi, az szellemi magasság és posztmodern felismerések égbe repítő kavalkádja.
Amúgy olvastam már semmitérőbb verset.... őőő, ja, nem.
