423
Ady Endre:
Sípja régi babonának
- bújdosó magyar énekli -
Csak magamban sírom sorsod,
Vérem népe, magyar népem,
Sátor-sarkon bort nyakalva
Koldus-vásár közepében,
Már menőben bús világgá,
Fáradt lábbal útrakészen.
Körös-körül kavarognak
Béna árnyak, rongyos árnyak,
Nótát sipol a fülembe
Sípja régi babonának,
Édes népem, szól a sípszó,
Sohse lesz jól, sohse látlak.
Szól a sípszó: átkozott nép,
Ne hagyja az Úr veretlen,
Uralkodást magán nem tűr
S szabadságra érdemetlen,
Ha bosszút áll, gyáva, lankadt
S ha kegyet ád, rossz, kegyetlen.
Üzenhettek már utánam,
Kézsmárk hegye, Majtény síkja,
Határ-szélen botot vágok,
Vérem többé sohse issza
Veszett népem veszett földje:
Sohse nézek többet vissza.
Egy sértett kuruc hazájától való elfordulásáról szól. Mögötte pedig a meg nem értett Ady tagadja meg a népét, amiért nem ünneplik eléggé.
Persze van, aki a hazaszeretetet is bele tudja magyarázni, hiszen a versben a hazáját elhagyó bujdosó azt mondja "sohse lesz jól, sose látlak" - ebből kellene azt érzenem, hogy ez egy hazafias vers és nem Ady depresszív ömlengése.
Van a versnek egy alcíme, amit szeretettel lehagynak a szöveggyűjtemények:
" - bújdosó magyar énekli - "
Ady egy bujdosó kurucot ábrázoló álarc mögül sírja elénk e sorokat és népe megtagadását.
Állítólag a bujdosó kuruc kéri az Isten verését és haragját a népére, de ez aligha logikus vagy elfogadható. Ugyan miért tenné?
Ady az, aki nem tudja benyelni, hogy miért nem hasal még neki mindenki, mikor már annyira megírta, hogy hogyan kell.
Ady az, aki saját maga szerint fölötte áll a korszellemnek (meg az emberiségnek) és a magyar népet azért átkozza el, mert nem viseli el a fölé rendelt urlalkodókat. Ady nem ragaszkodott a hazájához, sehol sem volt otthon, örökké menekült önmaga elől. Így talán nem is annyira meglepő, hogy költőnk szívesen eljátszik a gondolattal, hogy hátat fordítson a hazájának, hogy a magyar nép érezze a nagy veszteséget, amikor ő távozik. De azután mégis inkább elcsendesül, hiszen tisztában van vele, hogy senki nem nyúlna utána.
Ady jól induló próbálkozása, hogy régies-népies sorokkal írta meg a verset. A mondanivaló és a sorvégek egyeznek, nincsenek áthajlások, mintha valami tudatosság is sejthető lenne benne.
Késmárk hegyén Thököly vára állt, Majtény vidéke pedig az a hely, ahol a kurucok fegyverletételre kényszerültek az 1700-as évek elején. Egyértelmű utalás a kuruc felkelések idejére.
A vers egésze a kuruc hitet szentségteleníti, kifigurázza... Ady a célját vesztett kurucként szeretne feltűnni benne, akit nem értett meg a saját hazája, ezért arra kényszerül, hogy hátat fordítson mindennek. Ady azonban csak néhány verse erejéig volt magyar. Lehúzni, lenézni mindenkit, ez volt az ő világa; kiállni valami mellett nem volt rá jellemző.
Lehetett volna ez a vers a nemzeti öntudat nótája is, ha Ady nem ragaszkodik a sértettségéhez és nem fordul a dal nemzettagadásba. Ady számára a magyarság csak egy hömpölygő massza, amely sohasem lesz érdemes felérni az ő nagyságos szelleméhez.
Tényleg kár érte. Mármint a versért.
a vers, ha kell:
