1802
Arany János:
A varró leányok
ELSŐ.
Lyányok, lyányok: lakodalom,
Oh, be sok szép népe vagyon!
Sok fehér ing: bő az ujja,
Libeg-lobog, ha szél fujja.
MÁSODIK.
Sem hegedű, se cimbalom,
Beh szomorú lakodalom!
Mintha orruk vére folyna -
Dehogy lennék menyasszonya!
HARMADIK.
Jaj, ki vágyna menyasszonynak,
Akit harangszóval hoznak!
Gyászos ének búg előtte:
Sírva mennek esketőre.
NEGYEDIK.
Nem menyasszony, - vőlegény volt:
Hat legény hoz zöld koporsót,
Apja, anyja sír előtte,
Keserves a menyegzője.
ÖTÖDIK.
Apját, anyját jól ismerem:
Megmondanám, de nem merem,
Mert a szívünk megdöbbenne...
Egyikünké megrepedne.
ELSŐ.
Lyányok, lyányok, vegyetek fel
Fehér ruhát s jőjetek el
Ma csak halott-látni,... holnap
Kivinni zöld koporsómat.
"Szokás néhol az ifjan elhunytnak koporsóját zöld színre festeni s halálát ezzel mintegy megszépíteni. A halottvivők ily esetben a kimúltnak legény- vagy leánytársai, ünnepi öltözetben."
A balladát csak úgy értetjük meg, ha ismerünk egy hazánkban sokfelé elterjedt népszokást.
A mennyegzőt, az esküvőt az élet teljessé tételének tartották. Ezért ha meghalt egy házasulandó korba lépett fiatal, akkor szokás volt az ifjú halottnak lakodalmat tartani. Azon ugyanúgy részt vett a család, a barátok, csak a táncmulatság helyett halotti tor követte. Ilyenkor szokás volt a koporsót zöldre festeni vagy virágokkal díszíteni.
(Arany János egyébként fűzött egy kis jegyzetet a verséhez, de ez sokszor kimarad a szöveggyűjteményekből)
A balladában Arany megjeleníti azt a meglepettséget (megdöbbenést), amit akkor érzett, mikor ezzel a szokással találkozott.
A varró lányok felszólalásaiból előrajzolódik a kép: egy lakodalom, amin az emberek nem vígadnak, bár szépen öltözöttek. A vőlegény már halott, a zöld koporsóját viszik. Az egyik varrólány ismeri a családot, tudja, hogy ki a halott, de nem akarja megmondani, mert tudja azt is, hogy a szerelme itt van a szobában. Végül a lány maga mondja, hogy:
"Lyányok, lyányok, vegyetek fel
Fehér ruhát s jőjetek el
Ma csak halott-látni,... holnap
Kivinni zöld koporsómat." – tehát illendően menjetek el a fiú temetésére és holnap az én koporsómat vigyétek a szokás szerint, mert ti vagytok a barátaim, lánytársaim. Én meghalok, mert a szerelmem halott.
--------------------------------------------------
Balassa Iván néprajzkutató írta a témában: "a fiatal, eladósorban lévő leányok és házasulandó fiatal legények temetése a magyar nyelvterület egészén hagyományosan az esküvőhöz hasonlóan történt, amit a halott lakodalmának neveztek, és a katolikus és protestáns közösségekben egyaránt ismert volt. Még a két világháború között például Vasváron is lakodalmi öltözéket viselő nyolc koszorús pár kísérte a fiatal halott koporsóját. Vőfélybokrétáikat a legények a sírba dobták, a leányok koszorúi pedig a már behantolt sírra kerültek, majd a gyászolók a kísérő párokat a halotti toron is vendégül látták. Az elhunyt legény barátaiból és leány kisbarátnőiből szerveződő vőfélyek és koszorúslányok szokása ismert volt az Őrségben is. Itt szintén, ha fiatalt vagy menyasszonyt temettek, a halottat ugyanúgy búcsúztatták, mintha életében az esküvőre indulna".
