Benedek Elek: Lehel kürtje
Egy fehér csontkürtöt őriznek a jászberényi magyarok. Azt mondják, hogy ez a kürt Lehel vezéré volt... Akár volt ez a kürt Lehelé, akár nem: kürtös Lehel emlékezete megmaradott s meg is marad, amíg magyar, lesz e földön. Honszerző Árpád visszaszerezte a magyarnak Attila földjét. Szvatopluktól elvette a Duna s a Tisza közét, s aztán meg sem pihent, míg a magyar nem lett az úr azon a földön, melynek Magyarország a neve. Húsz nap és húsz éjjel tartott a nagy áldomás: a honszerzés áldomása. Hegyek, völgyek, erdők, pusztaságok zengettek a magyarok győzedelmi énekétől, sípoknak, kobzoknak hangjától. Tüzeket gyújtottak a hegyek tetején, puszták rónaságán, s ezeknek a tüzeknek lángja felhatott az egekig, hadd tudja meg Csaba: ím, beteljesedett szívednek kívánsága, a magyarok megszerezték apád örökét. Lobogó tüzek lángja, füstje átcsapott a szomszéd országokba is, hadd tudják meg: itt a magyar. Árpád halála után egyébként is megtudták a szomszéd országok népei. Mert a magyar vitézségnek szűk volt a haza földje: át-átcsapott idegen földre. Rémület szállotta meg a szomszéd népeket: pusztulás járt mindenütt a magyarok nyomán. De pusztult, fogyott a magyar is, s a magyarok Istene megelégelte az idegen földön való kalandozást. Közéjük küldötte a Balszerencsét, hogy észre térítse s visszaterelje Árpád földjére. Német földön, Ágosta városa mellett, szörnyű pusztulás érte a magyarokat. A rettentő csatából csak hét magyar került vissza a magyar földre, azok is levágott füllel és orral. Nem is fogadta be őket senki a sátorába. Gyászvitézeknek csúfolták, a szemükre vetették, hogy nem haltak a csatatéren, mint a többi. Mert vagy meghaltak a csatatéren, vagy fogságba estek. Fogságba esett a két vezér is: Lehel és Bulcsú. Fogságba estek, ahelyett hogy a csatában estek volna el, pedig ugyancsak keresték a halált! Szégyen és harag tüze lángolt Lehel és Bulcsú arcán, mikor a győzedelmes német császár elé vezették, hogy hallják ítéletüket. Ott ült a császár sátora előtt, körötte a főemberek. Összeráncolta a homlokát, sokáig nézte szótlanul a két vezért, aztán rájuk förmedett, mint valami gonosztevőkre: - Ti vagytok a magyarok vezérei? - Mi - felelt büszkén, fölemelt fejjel Lehel. - Hát mért űzitek, sanyargatjátok a keresztényeket? - Mert Istennek ostorai vagyunk. Azért küldött - mondotta Lehel erős hittel -, hogy ostorozzunk titeket! - Halál reátok! - kiáltott a német császár. - Hé, katonák! Fogjátok, s vesztőhelyre vigyétek! - Hallod-e, császár, németek császárja, nem kérek kegyelmet. Megérdemlem a halált, mert elvesztettem a csatát. Csak egyet kérek tőled. - Beszélj! - Adasd vissza kedves kürtömet, hogy még egyszer belefújhassak. A császár intett, s előhozták Lehel kürtjét. - Nesze, fújj kedves kürtödbe! Hej, édes Istenem! Aki hallotta ezt a kürtszót, megreszketett a szíve, könnybe borult a szeme, olyan búsan, bánatosan búgott! Összeverődtek a német vitézek, s könnyes szemmel, lehajtott fővel hallgatták a szomorú nótát. Hanem amikor a szomorú nótának vége volt - mi történt! Kétszer-háromszor megforgatta Lehel a kürtöt, hogy csak úgy surrogott-burrogott a levegő, s úgy vágta a német császár fejéhez, hogy szörnyethalt menten. - Most már vihettek a vesztőhelyre - mennydörgött Lehel -, szolgám lesz a császárotok a másvilágon!
(műfaja: monda)
Arról szól, hogy Lehel utolsó kívánsága szerint a kürtjébe akar belefújni, de a kürttel inkább agyon csapja Konrád királyt.
Benedek Elek kissé nehéz nyelvezetű írása itt olvasható:
A monda tartalma:
Ottó császár ellen fellázadtak a hercegei, még egyik lányának férje, Konrád is. Ottó segítséget kért a magyaroktól, akik zsoldért és zsákmányért vállalták a a segítséget.
A magyar seregeket Lehel, Bulcsú és Súr vezette.
A harcosok akkoriban kürttel biztatták egymást és a kürt segített az útbaigazításban is, mindenkinek megvolt a maga kürtje az egyéni hangjável.. Lehel kürtje messzi földön híres volt, mert olyan szépen szólt és olyan hangos volt, hogy "szavára még a halottak is fölkeltek" és hangja meghozta a harcosok kedvét is.
Augsburg mellett a Lech-mezei véres csatában azonban a magyarok mégis alulmaradtak a németekkel szemben.
A vezetők fogságba estek, Leheltől a kürtjét is elvették. A német császár büszke volt a amagyarok felett aratott győzelemre, ezért megengedett nekik egy utolsó kívánságot a kivégzésük előtt.
"– Adjátok ide a kürtömet, hadd búcsúzzam el tőle és az élettől, hadd fújjak bele utoljára!" - kérte Lehel. S a kürtjét behozták neki. Lehel megfújta a kürtöt, ami betöltötte a termeket és mindenkit letaglózott. Amikor a német katonák figyelme csökkent, Lehel Konrádhoz lépett és egy nagy ütéssel fejbe vágta, Konrád pedig holtan esett össze, S így szólt:
"– Menj előttem a másvilágra, és légy a szolgám!" Ezután mindhármukat kivégeztette a német császár.
-------------
Jászberényben őrzik a rendkívül szépen faragott kürtöt, melyből egy kis darab hiányzik, mert állítólag Konrádnak kemény feje volt.
Konrád lotharingiai herceg több verzióban úgy jelenik meg, mint Konrád császár, de a császár Ottó volt.
Konrádot valójában lenyilazták az Augsburgi csatában, ezért a monda nem stimmel, de attól még a szépen faragott kürt lehet Lehelé.