
jelentése:
- könnyedén, gördülékenyen megy
- gyorsan fennakadás nélkül megy
Mondták azt is, hogy "megy mint a karikahajtás" vagy "megy mint a karikahajítás", "ez csak karikahajítás".
Többféle játékot is játszottak a karikával. A legegyszerűbb, amit ma is játszanak a gyerekek a hullahoppkarikával, hogy kissé megcsavarva úgy dobják el, hogy visszaguruljon a karika hozzájuk. Népszerű volt az is, amikor a karikát bottal hajtották, de még olyan csapatjátékok is voltak, amikor egymástól távol (10-20 méterre) felálltak szemben a felek és elgurították a karikát a másikhoz valamilyen extra feladattal. Minél nagyobbat gurított valaki, a szemben állónak annál hátrább kellett menni és túlszárnyalni a másik gurítását . Stb.
A szólás abból keletkezett, hogy a karikajátékok minden gyereket foglalkoztattak, ezért a karikával minden gyerek tudott bánni.