
Az első magyar nyelvű klasszikus költőnk. A reformáció korában alkotott. Kivételes műveltségű humanista költő, hét nyelven beszélt. Poeta doctus volt.
(Poeta doctus = tanult költő, aki évek alatt kitanulta a költőmesterséget, mesterként művelte a költészetet. Ilyen volt még Csokonai és Babits.)
Balassi Bálint 1554-ben született a Felvidéken, Zólyom várában Balassi János várkapitány fiaként. Bornemissza Péter író és református prédikátor tanította, azután Nürnbergbe küldték tanulni. Saját korában is elismerték a műveltségét és tehetségét.
15 éves volt, amikor apját és Dobó Istvánt Habsburg-ellenes összeesküvéssel vádolták meg (alaptalanul), letartóztatták és a család Lengyelországba menekült. Az apa megszökött és velük tartott, később felmentették, de a régi bizalmat nem kapta vissza a császártól.
Balassi Bálint életének múzsája Losonczy Anna volt, akihez hat éven át írt szerelmes verseket. A kezdeti boldog időszakban a nevén szólította Annát (Anna-versek), később, második találkozásuktól pedig, reneszánsz szokás szerint, Júliának (Júlia-versek). Anna férjes asszony volt.
Balassi 1584-ben a sárospataki várért és néhány földterületért érdekházasságot kötött első unokatestvérével, Dobó Krisztinával, az egri várkapitány, Dobó István lányával. A házasság rövidebb volt, mint a válóper, melyben Balassi Bálint vagyonának több mint a felét elvesztette, és a vérfertőző kapcsolat miatt a jó hírén is csorba esett. Losonczy Anna már megözvegyülten sem fogadta a kicsapongó Balassi szerelmét, aki új múzsáját Céliában találta meg (Célia-versek) egy rövid időre, azután csalódottan a katonáskodás és a vitézi költészet felé fordult. Egy sebesülést követően 1594. május 30-án érte a halál.
Életében nem jelentek meg a versei, csak az 1660 körülről származó Balassa-kódexből ismerjük őket.
A fennmaradt versek alapján feltételezik, hogy Balassi életének verses kötetét 100 versre tervezte, melyben a nyitó szentháromsághimnusz után 33 házasság előtti, 33 házasság alatti és 33 istenes vers szerepelt volna, de ez a kötet a szerző korai halála miatt (40 évig élt) nem készült el. Verseiből sokat megtudhatunk a szerző zűrös, kicsapongó életéről, zabolátlan szeretőiről, szerelmi csalódásairól és a katonatársakkal folytatott mulatságokról. Balassi nem adott címet verseinek, ezért az első sorokkal szokás utalni rájuk (a vers első sora a cím).
Ma Balassi verseit úgy szokás csoportosítani, hogy:
Szerelmi líra
Istenes versek
Vitézi költészet
(líra=költészet=versek)
tehát mondhatod azt is, hogy szerelmi líra, istenes líra és vitézi líra vagy szerelmi költészet, istenes költészet és vitézi költészet stb.)