1487
Egy öreg királynak három szép leánya és három különböző országa volt. Úgy határozott, hogy annak a lányának adja a legszebbik országát, amelyik őt legjobban szereti. Végig kérdezte őket: "Édes lányom, hogy szeretsz engem?"
Az első azt mondta,: "mint a galamb a tiszta búzát".
A második leány azt mondta: "mint forró nyárban a szellőt"
A harmadik pedig azt mondta: "mint az emberek a sót".
Erre a beszédre nagyon haragos lett a király és kizavarta a legkisebb királylányt a palotából, de még az országából is. A királylány elbujdokolt az erdőben, egy odvas fában. Már egy esztendeje élt ott az erdei bogyókon, amikor egy királyfi rátalált, hazavitte és feleségül vette. A királylány elmesélte a királyfinak, hogy az apja elzavarta, erre a királyfi azt mondta neki, hogy "kitalálok valamit, amitől visszafordul az édesapád szíve" (=amitől újra szeretni fog).
A királyfi ebédre hívta az öreg királyt, de nem voltak a fogások megsózva. A király hamar szóvá is tette: "miféle szakácsod van neked?" Erre azt mondta a királyfi: "úgy hallottam, hogy kegyelmed nem szereti a sót" A királylány ekkor belépett, volt nagy összeborulás, mert az öreg király már megbánta, hogy elzavarta a lányát. Neki adta a legszebbik, legnagyobbik országát és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
