127
Stibor vajda olyan magasra építtetett várat, hogy a madár is elfáradt, mire felrepült rá. Ráadásul nem is magának építtette, hanem az udvari bolondjának, Beckónak, mert az azzal sértegette, hogy folyton csak ígérget és nem teljesíti. Na erre Beckó kívánt egy várat a magas hegyre és Stibor megépíttette. Nem csak a saját jobbágyait, de mindenkit munkára fogott Stibor, hogy egy esztendő alatt meglegyen az a vár, ahogy ígérte. Meg is lett a vár és olyan szép lett, hogy Stibor megegyezett Beckóval, hogy ad neki egy másik várat helyette és annyi aranyat, amennyit csak elbír.
Így is lett. Stibor büszkélkedett a vendégeinek a szép új várral.
Azonban egyszer megpillantotta, hogy az egyik öreg cselédje ráüt a legkedvesebb vadászkutyájára. Olyan haragra gerjedt, hogy letaszította (=lelökte) az öreget a magas sziklafalról, hogy meghaljon. Ám az öreg még előtte megátkozta:
"- Megállj, szívtelen Stibor vajda! Mához egy esztendőre, meglásd, követsz engem Istennek ítélőszéke elé! " (= pont egy év múlva te is meghalsz)
Eltelt az esztendő és éppen mulatoztak a várban, mikor Stibornak fejébe szállt a bor, kikívánkozott a levegőre. Ott egy bokor mellé lefeküdt, és jött két kígyó és szemen szúrta. Erre Stibor fölpattant és szaladt, amerre nem látott és lezuhant a szikláról éppen ott, ahol az öreget letaszította.
