1025
Az író maga meséli el nekünk történetét az undorról.
Nehezen alszik, egyre nehezebben. Mellette a felesége nyugodtan lélegezve alszik, de ő forgolódik és zaklatott, nem tud elaludni. Kinn esik az áprilisi eső. Ekkor egy kínzó, gyereksírásszerű hang riasztja meg. Kis szüneteket tartva egyre hangosabban és egyre közelebbről szól, ahogy az író lépked felé. Megemeli az író a leborított teknőt a sarokban. Egy béka van alatta. Akkora mint egy kismacska... szőrös és undorító. Különösen, hogy vidéken az a hiedelem, hogy akinek ilyen szőrös béka jelenik meg a házában, ott hamarosan meghal valaki. A mesélő viaskodni kezd a békával, az minden támadási szándékra egyre hevesebben reagál és mindig talpra áll. Sikerül megsebesíteni, zöld nedvvel kezdi beteríteni a szobát. Az író abbéli félelmében, hogy a felesége felébred a szörnyű hangokra, már baltával támad az óriás békára, de az nekiugrik és nyakon harapja. Ekkor végre sikerül leteríteni... a balta fokával lecsapja, aztán összedarabolja.
Az író úgy érezi, mintha megmentette volna a családját a veszedelemtől. A felesége nyugodtan lélegezve alszik, elmosolyodik, amikor az író megcsókolja. Utána jól alszik az író is.
Hajnalban az író arra a gondolatra riad, hogy nem takarított el... siet, hogy megelőzze a cselédeket és a gyerekeket – de a békának nyoma sincs. Mintha sose lett volna ott. Minden a helyén.
A feleség azonban "e nap után két hétre kiterítve feküdt".
-------------
Csáth 18 évesen írta ezt, az új irodalmi korszak hajnalán, amelyben már nem volt helye semminek, "ami langyos" (vagy értéket fejez ki). Csáth tipikus témái jelennek meg, a tudatmódosulás és a tudatzavar, a félelem és az iszonyat egy kis misztikummal fűszerezve. A békával viaskodó hisztériás, szorongó elmebeteg novelláját keretezi néhány mondat, melyekben az író a mű elején bizonygatja az olvasónak, hogy képtelen felfogni azt a félelmet, amit az író elmond, és a mű végén, hogy úgysem hiszi el az olvasó, hogy ez nem álom.
Valójában lényegtelen, hogy álom-e. A béka az ősi félelmek, és így az állati, erkölcstelen, alantas lényünk megtestesülése... ez viaskodik a lelkiismerettel. Óhatatlanul beszennyezik egymást. De nézhetjük úgy is, hogy a lelkiismeret nagyon hamar megsemmisült, és a béka, még ha a novellában el is pusztult, abszolút győztes Csáth bomlott elméje felett, hiszen az író egész életében ezt az béka-undorságú hisztériát boncolgatta.
