2254
Kellemetlen, felkavaró, rémálomszerű történet állatkínzással, csak akkor olvasd el, ha kötelező. Ha nincs szükséged a novella alapos ismeretére, akkor inkább a rövidítettet ajánlom.
Tartalom:
Az író egy olyan ember bőrébe bújik, aki gyerekkora óta nagy állatbarát és a szülei megengedték neki, hogy állatot tartson. Arról mesél, mennyivel több és önzetlenebb szeretetet ad egy kutya, mint egy ember. Amikor megnősült, még több állatot vettek magukhoz, házi nyulat, halakat, kismajmot és egy cicát, amelyik nagy és intelligens fekete macskává fejlődött, az elbeszélő kedvence lett. Plútónak nevezte el. Plútó nagyon ragaszkodott az elbeszélőhöz, mindenhová követte.
Az elbeszélő közben kicsit szétcsúszott, befordult lett, aztán egyre többet ivott. Egy alkalommal, mikor részegen ment haza, összekaptak a macskával, és kezébe harapott a cica.
"Idegeimen a pálinka által fölébresztett pokoli gonosz indulatosság vonaglott át"... valami démoni megszállottságtól hajtva az elbeszélő kivágta a macska fél szemét. Ezután a macska szenvedett, de nem halt meg, az elbeszélő pedig undort és szomorúságot érzett... a cica félt tőle, kerülte, elbújt.
"Nincs-e hajlamunk, legjobb meggyőződésünk mellett is, éppen azt tenni, ami tiltva van, csak azért, hogy a fegyelem törvényét áthágjuk?"... "a rosszat csak önmagáért követni el – ösztönzött a szegény állatot kínzani."
Az elbeszélő végül, hogy ne kelljen néznie, amit tett, fölakasztotta a szerencsétlen állatot, amelyik az utolsó pillanatig szerette. Ez a tette "halhatatlan lelkemet az isten véghetetlen kegyelmétől s irgalmától – ha ilyes lehetséges – megfosztotta".
Ezen az éjjelen tűz ütött ki a házban és mindene elégett. Másnap már csak a romokat nézhette az elbeszélő, egyetlen frissen meszelt fal maradt meg az épületből és rajta egy felkötött macska formája rajzolódott ki. Az emberek azt bámulták.
Hónapokig nem tudott a macska "képzelmi alakjától" megszabadulni, megbánta, amit tett.
Egy kocsmázáskor egy újabb macska szegődött hozzá, hazavitte és feleségével együtt megkedvelték. Ez a macska is félszemű volt és szintén ragaszkodott az elbeszélőhöz, ám ettől ő megint frusztrált lett és gyilkos gondolatok támadtak benne.
"És egy oktalan állat, – melynek hasonmását megvetve meggyilkoltam –, egy oktalan állat okozott most nekem, embernek – ki az isten képére s hasonlatosságára vagyok teremtve – ennyi elviselhetlen fájdalmat!"
Egy alkalommal a pincébe mentek éppen, a macska újra hátráltatta az elbeszélőt, ekkor a nála lévő baltát emelte a macskát agyonütni, de közben a felesége védeni akarta az állatot, ezért őt ütötte meg a baltával dühében. Az asszony halott, a macska eltűnt. Már tervezte is a nyomok eltüntetését
"Elhatároztam, hogy a pincébe befalazom – mint befalazták a szerzetesek egykor áldozataikat."
Egy régi, könnyen bontható faljavítás helyére kényelmesen befért a hulla. Sikerült befalazni, most a macska került volna sorra, de azt sehol sem találta.
Négy nap múlva jöttek a rendőrök átnézni a házat, a pincét és mindent. Az elbeszélő magabiztosan tűrte az ellenőrzést és a rendőrök már távozóban voltak, amikor emberünk véletlenül megbotolva a falba fejelt éppen ott, ahol az asszony volt befalazva. Ezután különös hangok törtek elő a falból, "aminőt csak a pokol torkából lehet hallani, honnan a kárhozatok fölött örvendő démonok ujjongásával egybevegyülve hallja az ember."
Előkerült a halott asszony és a macska, amelyiket a nagy sietségben az ember véletlenül befalazott a hullával együtt.
