326
Az idézet Kölcsey Huszt című romantikus hangvételű epigrammájából való.
A 19. század romantikus (túlzottan érzelgős) világában a kebel mint az érzések (és a lélek) lakhelye örökké epedt valami után. Kölcsey versében itt az elveszettnek hitt nemzeti szabadság után epekedik a kebel. A hajdan elpusztíthatatlannak vélt várnak már csak a romjain siránkozik a költő. A vár épp oly erősnek tűnt egykor, akár Magyarország, s most (Kölcsey idején) rabságban és eltiporva reméli a feltámadást.
"És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?" = hazám fiai, mire jó ez a vágyódás... (hiszen minden elveszett)
A minden elvesztésén való siránkozás is a romantika kordivatja volt, Kölcseynél is sokszor megjelenik.
