15
Az első Magyarországon írt humanista versnek tartják. űAz első magyar eredetű búcsúversnek is mondják.
1558-ban Mátyást királlyá választották és Janus Pannónuist a nagybátyja, Vitéz János (nagyváradi püspök) Budára, a királyi udvarba hívta. Janus ekkor írta ezt a verset.
A "Búcsú Váradtól" érzelemgazdag, szorongó és izgatott elégia, melyben a félelem és a várakozás ellentéte feszül. Pattogó ritmusa és sürgető refrénje is fokozza a türelmetlenséget.
A vers reneszánsz jegyei:
- a természet szeretete
- a szülőföld és haza megjelenése
- a nemzeti múlt tisztelete (és ismerete)
- tér és idő egysége
Búcsúvers (görögül propemptikon =útnak indító), amely egy szeretett személytől vagy helytől való fájdalmas búcsúzás miatt íródott..
A vers az utazás izgalmát és Nagyváradot mutatja be.
A költőt szorongással tölti el, amiért ott kell hagynia a megszokottat, de az utazás során ezt az érzést egyre inkább felváltja az izgalom, a várakozás és a kíváncsiság. Miközben fizikailag eltávolodik szeretett földjétől és környezetétől, az emlékképek egyre Váradhoz kötik.
A vers idősíkjai sokszor keresztezik egymást. Túlsúlyban van a múltidéző, emlékező nézőpont. A költő nehezen válik el a számára oly kedves kulturális környezettől és egészséges tájtól. Ugyanakkor izgatottan várja, hogy a királyi udvarba érkezzen (Mátyás király udvarába).
A vers költői eszközei:
- metafora
- hasonlat
- megszemélyesítés ("fagy fogja hideg vizét keményen")
- ellentét (visszatekintés - előretekintés)
- hiperbola szerepű mitológiai utalások
- jelzős szerkezetek: "mély hó", "szürke suly", "ködös fagy"
JANUS PANNONIUS: BÚCSÚ VÁRADTÓL
Még mély hó települ a téli földre,
Erdőn, mely csak a zöld levélre büszke,
Szürke súly a ködös fagy zúzmarája,
S el kell hagyni a szép Körös vidékét
És sietni Dunánk felé, Urunkhoz.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
(Urunkhoz = Mátyás királyhoz az udvarba) kell mennie, tehát parancsot kapott.
A szép jelzős szerkezetek, súlyos, nehéz képeket mutatnak, a fagyos hidegben nehéz az útrakelés. Janus nem készült még fel lelkileg erre az elválásra, ezer szálon kötődik Váradhoz. A fagyos természet a költő lelkét mutatja... nem lelkes, hogy mennie kell.
Nem tart vissza folyó, s az ingovány sem,
Mert fagy fogja hideg vizét keményen.
Hol nemrég evezett a föld lakója
S félt, - most hetyke bizalmú, fürge lábbal,
Megdermedt habokat fitymálva, lépked.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
Nem siklik soha úgy a lenge csónak
Jó sodrásban, erős lapát-csapástól,
Még akkor se, ha fodrozódó Zephyrus
Bíborszínűre festi át a tengert,
Mint ahogy lovaink a szánt repítik.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
Még mindig a természet képeit festi elénk, mely a költő felébredt lelkesedését mutatja. A szorongás oldódik, a szán repül. A képek egyre elevenebbek, a bizakodás lesz a jellemző érzés.
Hőforrás-vizeink, az Isten áldjon,
Itt nem ront levegőt a kénlehelet,
Jó timsó vegyül itt a tiszta vízbe,
Mely gyógyítja szemed, ha fáj s ha gyenge,
És nem sérti az orrodat szagával.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
A kötődés jelenik meg abban, hogy Váradon a levegő tiszta, a víz gyógyító. Janus tüdőbetegsége enyhült Váradon, ezért is ragaszkodott ehhez a városhoz.(Reneszánsz módon a természet és az ember egysége jellemző a versben).
Könyvtár, ég veled, itt a búcsúóra,
Híres könyvei drága régieknek,
Már Phoebus Patarát elhagyta s itt él;
Költők isteni pártfogói: Múzsák
Többé nem szeretik Castaliát már.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
Búcsút vesz a könyvtártól, ami életének egyik legfontosabb színtere. A könyvtár a humanista ember élettere, a műveltség fellegvára. Ezt érzékeltetik a túlzó (hiperbolikus) görög mitológiai képek.
Isten áldjon, aranyba vont királyok,
Kiknek még a gonosz tűzvész sem ártott,
Sem roppanva dűlő fal omladéka,
Míg tűz-láng dühe pusztított a várban,
S szürke pernye repült a kormos égre.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
Megjelenik a büszkeség, az uralkodók iránti tisztelet.
Az uralkodók szobrainak (hermájának) nem ártott a tűz sem.
S rőt fegyvert viselő lovas királyunk,
Hős, ki bárdot emelsz a jobb kezedben
- Márvány oszlopokon pihenve egykor
Bő nektárt verítékezett tested -
Utunkban, te nemes lovag, segíts meg.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
Utalás Szent László lovagkirály legendájára.
"Utunkban, te nemes lovag, segíts meg." - Szent László a város védőszentje, a költő hozzá fohászkodik pártfogásért.
