6154
József Attila:
Thomas Mann üdvözlése
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.
- 1937. január -
József Attila korában tetőfokon volt a munkásosztály kihasználása, és az olyan ideák terjesztése, ami az embereket elválasztotta egymástól. Ezzel élesen szemben állt Thomas Mann humanizmusa, ami nyugaton széles körben elismert volt és ami életre hívta ezt a verset.
Bár költeményei alapján olyan kép él bennünk József Attiláról, hogy egy mosókonyhában nyomorog, valójában világjáró ember volt, aki több nyelven beszélt és műfordított. Miközben szenvedett itthon az egyre fojtogatóbb politikai helyzettől meglátta a tökéletes (tanító és példát mutató) apafigurát Thomas Mannban, ezért örömmel írta meg a neki szánt köszöntőt az 1937-ben hazánkba látogató írónak. De sajnos nem adhatta elő, mert a kor politikája nem engedte meg neki, hogy büszke szocialistaként megmutatkozzon. Annál híresebb lett a verse később. (Thomas Mann amúgy ellenszenvesnek találta a túlzottan rajongó József Attilát, a verseit pedig gyengének értékelte.)
József Attilát megragadta az az apa-gyerek légkör, ami Thomas Mann műveiből visszaköszön, ezért ezzel az egész versen végigvezetett allegóriával (= marha nagy metafora) ábrázolja az eszményített író és közönsége kapcsolatát. Ami amúgy József Attilától rendkívül idegen, a hallgatóságra nézve pedig igencsak sértő. (Először azt hittem, hogy az egész vers egy paródia, például a szájbarágós Márió és a varázsló paródiája...)
De a komoly hangvétel és a sok utalás Thomas Mann műveire meggyőzött arról, hogy a költő komolyan gondolta.
Sőt, talán éppen az volt a szándéka, hogy az írótól megszokott végtelenségig boncolgatott felvezetőt egy frappáns gondolattal zárja, ahogyan azt pótaputól látta:
“Az igazat mondd, ne csak a valódit” - mondja, ami azt jelenti, hogy ne csak a felszínes tényeket mondd, hanem lásd meg a megigazult lényeget is, mert ez az igazság adja meg a dolgok értelmét. A dolgok csak a szellemiségük megértésével együtt nyernek értelmet.
Ezzel a bölcs tanáccsal József Attila arra kéri az írót, hogy tanítson minket, buta gyereket, mert nem tudjuk, hogy mit akarunk. Jó volna, ha a nagy nyugatot képviselő humanista író segítene kinyitni a szemünket. Thomas Mann a "a tisztán látó humanista művész", amit ma úgy hívunk: anarchista.
Bocs, az is elmúlt, ma már nem anarchista, hanem szabadságjogaival élő individuum.
A fehér ember az, aki nácimód kiemeli magát a 'minden emberből', az európai pedig az, aki nácimód kiemeli magát a 'fehérek' közül. József Attila itt ezt még erkölcsi (és kulturális) elismerésnek szánja, és nem is sejti, hogy éppen ilyen eszmék vezetnek majd a hamarosan elérkező második világháborúhoz...
