1157
Az író (lírai én) elmeséli, hogy többször is volt cirkuszos álma, mert a szülei nem vitték el cirkuszba, inkább hegedűt vettek neki. A következő cirkuszos álmában nincs belépőjegye, ezért az általa komponált hegedűjátékkal szeretne fizetni, előadná a közönségnek. A cirkuszigazgató kineveti, de megmutatja a fiúnak, hogy mi van a kulisszák mögött.
Függönyök, lépcsők és bársonytapétás szobák után... felfokozott érzelmi jelenetnek lesz szemtanúja a fiú: egy férfi fojtogat egy nőt... de ezek csak színészek, sőt, csak viaszbábok. A bohóciskolába érnek, ahol a kézen menő és az arcát földhöz verdeső bohóc már nem elég érdekes, újra kell csinálnia a mutatványt. Amelyik felvágja a mellkasát és vérezve kiesik a tüdeje, éppen megfelel. Amíg az öngyilkos visszavarrja a mellkasát, ijesztő hangú hasbeszélők jöttek, a szemük lobogott a sötétben. Az igazgató most a fiút szólította fel, de csak kinevették a hegedűjével. Megnézhette a hangszertermet és a zenészeket.
Volt ott olyan, amin elefántok jártak és egy hatalmas orgona, a sípjai,mint a gyárkémény... villamos géppel hajtott zongorák... a kották felfoghatatlanul sűrűek voltak. Minden olyan volt, hogy mellette a fiú semminek érezze magát. Amikor a fiú visszament az igazgatóhoz, szomorúan mondta, hogy nem ért ezekhez.
Ezek után csak lefelé vezetett az út, pincékbe és újabb sötét folyosókra, de a fiú könyörgött, hogy ne kelljen ott maradnia. Erre az igazgató csak artistának engedte vissza. A fiú gyakorolt. Fel-le mászott a létrán, egyensúlyozott a tetején, aztán egyik széket a másikra rakta rajta és arra is felmászott. Amikor a tetején volt, valaki kihajlította a létrát az utca fölé, a fiú szédült, elvesztette az eszméletét, de újra a létrára kellett másznia. (ez egy álom).
"sokára, végre-végre ott álltam a színpadon – de már ekkor az arcom keskeny és ráncos volt és be volt festve, mint azoké, akiket először láttam." (eltelt közben az élet... megöregedett)
A fiú (öregember) lassan összerakta az építményt, létra székek, asztal, kocka a sarkán állva, arra pózna és azon kellett felkúsznia... a tetején megállt, megvárta míg az ingás megszűnik és elővette a hegedűt és elkezdte játszani a melódiát, a szíve dallamát.
----------------
A kisfiú a szíve dalát szeretné eljátszani, szeretné ha az emberek hallanák őt, értenék a művészi lelkét. A közönség (társadalom) azonban izgalomhajhász, nem érdekli a művészet, vért, kínzást és gyilkosságot akar látni. Amikor a művész eljut oda, hogy hihetetlen mutatványok és kompromisszumok árán megmutatkozik, valójában őt magát nem látják... Nem látják,mert ki van festve (a produkciió nem az övé), olyan távolságban és magasságban van, ahonnan már nem érzékelhető és mert nem nyitottak rá az emberek, hogy értsék, a szíve dallamát nem hallják meg.
