1262
Az önmegszólító novellában a 26 éves író a kamaszkori (17-18 éves) énjével találkozik, aki számon kéri rajta az egykori álmait, világmegváltó terveit. A műben mintha az életrevaló fiatal Y vagy Z generáció találkozna a megalkuvó X generációval és beszélgetnek kóstolgatva egymást.
Az író a kényelmes polgári létből (felesége mellől) lép a kamasz mellé, akiben egykori magára ismer (a kezén lévő sebhelyből). A beszélgetés kezdetén a felnőtt erőlteti a fensőbbségét, de a kamasz (= a fiatalember) magabiztos és szabad, a belső késztetései hajtják, megingathatatlan. Hisz abban, hogy amit eltervez, annak meg kell valósulnia, ezért számon kéri a felnőttön az egykori álmait: repülőgép feltalálása, Északi-sark felfedezése, híressé válás, emberek tiszteletének elérése, Magyarország függetlenné tétele és felemelése, egy szép nő feleségül vétele és egy tökéletes szimfónia... ezeket kellett volna teljesítenie a felnőttnek. A felnőtt megtette, amit tudott: híres író lett, szép felesége is van, berendezkedett egy csendes polgári életre.
A kamasz azonban gyávának tartja a felnőtt énjét, olyannak, aki lemondott mindenről, ami értékessé tette az életét. Gyűlöli ezért... A felnőtt fölényeskedését egy pillanat alatt szertefoszlatja a kamasz:
"- Nem akartam megismerni az életet... azt akartam, hogy az élet ismerjen meg engem... Igen, engem mindenki kinevetne, ... de te tudod, hogy te vagy a nevetséges és kicsi... és
hogy nekem van igazam.. te szegény... te kicsi... te senki... Merj a szemembe nézni..."
A felnőtt nem tud kiállni magáért, lelkifurdalása van amiért hagyta veszni az álmait. Megvannak a válaszai, az élet nem egészen olyan, amilyennek a kamasz elképzeli... úgy gondolja, hogy fel kellett áldoznia az álmait a megélhetés oltárán és közben sikeres író lett, igazán elérte, amit el lehetett érni... De mégis megingatható, hiszen nem volt hű önagához és szép lassan beleszokott, beleszürkült a társadalomba. Ment az elvárások után, és lemondott a személyiségének lázadó, álmodó oldaláról. A kamasz tehát erkölcsi fölényben érezheti magát. Így búcsúzik:
"...mártsd be tolladat a lenyugvó nap tüzébe, s írd meg nekik... írd meg ezt a találkozást...
és írd meg nekik, hogy hagytalak el, és hogy tűntem el, beleolvadva az alkonyodó égbe, ifjan, szépen és végtelenül szabadon, hogy ne lássalak többé... "
A két én beszélgetésének végeredménye ez a novella, amiért fizetnek.
--------------------
Az író beletörődik ifjúkori kamasz énjének elvesztésébe és a nagy kérdés ránk marad: vajon mindenképp le kell mondanunk a nagy álmainkról és megalkudni a polgári felnőttségben?
Vagy álmodhatsz, teremthetsz, nevethetsz, lehetsz bátor és életrevaló és kihasználhatod az életed minden cseppjét?
Tudni kell, mi a különbség a kompromisszumok és az önfeladás között.
Nem muszáj megalkudni. Szabad a választás, hogy mit kezd az ember az életével.
Magad teremted a céljaidat vagy a társadalom?
Hogyan hozod ki az Életedből a legtöbbet?
A válaszok ott vannak Benned.
írói eszközök:
a három pont( ... ) több, mint hetvenszer szakítja meg a felnőtt mondatait. A zavartságot fejezi ki, lélegzetvételt, gondolkodást, bizonytalanságot. A kamasznál csak hússzor fordul elő. Jellemző, hogy a felnőtt sokat magyarázkodik, sokkal több szövege van, míg a kamasz néhány tőmondatban kifejezi, amit akar. (Akár az életben... a szülő beszél, magyarázkodik, a gyerek pedig megmosolyogja, aztán teszi a dolgát.)
