818
Kölcsey Ferenc: Zrínyi dala
Hol van a hon, melynek Árpád vére
Győzelemben csorga szent földére,
Mely nevével hév szerelmet gyújt;
S messze képét bújdosó magzatja,
Még Kalypso keblén is siratja,
S kart feléje búsan vágyva nyújt?
Itt van a hon, ah nem mint a régi,
Pusztaságban nyúlnak el vidéki,
Többé nem győzelmek honja már;
Elhamvadt a magzat hő szerelme,
Nincs magasra vívó szenvedelme,
Jégkebelben fásult szívet zár.
Hol van a bérc, és a vár fölette,
Szondi melynek sáncait védlette,
Tékozolva híven életét;
Honnan a hír felszáll, s arculatja
Lángsugárit távol ragyogtatja,
S fényt a késő századokra vét?
Itt van a bérc, s omladék fölette,
Mely a hőst és hírét eltemette,
Bús feledség hamván, s néma hant;
Völgyben űl a gyáva kor s határa
Szűk köréből őse saslakára
Szédeleg ha néha felpillant.
És hol a nép, mely pályát izzadni,
S izzad s közt hősi bért aratni
Ősz atyáknak nyomdokin tanúlt;
S szenvedett bár, s bajról bajra hága,
Hervadatlan volt szép ifjusága,
A jelenben múlt s jövő virúlt?
Vándor állj meg! korcs volt anyja vére,
Más faj állott a kihúnyt helyére,
Gyönge fővel, romlott, szívtelen;
A dicső nép, mely tanúlt izzadni,
S izzad s közt hősi bért aratni,
Névben él csak, többé nincs jelen.
- 1830. július -
Adott egy ország, amit idegen kezek politikája a sárba rántott. Mit tesz a költő? Menti, amit lehet? Szárnyakat ad a hitével, szellemével, a szavaival? Felemel, hisz, remél? Dehogy, Kölcsey azt mondja: a nemzet halott.
Bocs, nyomom máris az elemzést, amit a tanár hallani akar. A sorok között lesz...
A műfaja politikai óda. Esküszöm. Mert ez nem egy logikai bukfenc. Amúgy Kölcsey dalnak nevezte, de nem várhatjuk tőle az irodalmi műfajok ismeretét, hiszen csak egy költő volt.
Ez a nemzetlehúzó kín a Himnusz után pár évvel született, annak hatványozott hitványsága.
(Azt mondják a Himnusz "Vár állott, most kőhalom" sorának kifejtése ez a mű.)
Komor, sötét, baljós, pesszimista, mint Kölcsey általában. Múltat és jövőt szembesít, ami Kölcseynél azt jelenti, hogy a dicső múlt pazar, hősies, fennkölt és hazaszeretettel teli, a jelen sivár és kiüresedett a jövő pedig halott. Én annyira sajnálom, hogy nem találta elég szórakoztatónak... tán el kellett volna menni dolgozni.
(Bár állítólag próbálkozott vele, mert az országgyűlésben ülni munka... ülőmunka... csak inkább otthagyta, mert mégse tetszett.)
A "korcs faj" az erkölcsileg romlott népet jelenti. Vajon mit ért erkölcsi romlás alatt? Remélem nem a melegeket vagy a hazájukat ócsároló politikusokat....
Lírai dialógusnak mondják. A páratlan strófák kérdeznek, a párosak válaszolnak. A képzavar abból adódik, hogy Zrínyi sem a kérdező nem lehet, hiszen az egy idegen Vándor, aki nem ismeri a hazát, sem a válaszadó nem lehet, mert az egy siránkozó töketlen hazaáruló, aki véletlenül pont Kölcsey "szemével" nézi a világot. Persze lehet a kérdező és a válaszadó is Zrínyi, de lehet, hogy inkább Zrínyi forog a sírjában, amiért ennek a versnek a címadója kell, legyen.
Kölcsey egy versen át arról beszél, hogy a magyarság már nem a régi, Ő aki egyik szobából a másikba járt csüggedni. Mindenképp őt kérdezném erről.
A dicső hősök leszármazottait gyengének, romlottnak, "jégkeblűnek" (szívtelennek) és gyávának látja, alighanem túl sokat időzött a tükör előtt. És akárki alatt is akart izzadni Kölcsey (utsó 2 versszak), az megmondhatta volna neki, hogy mi az az erkölcs és hazaszeretet.
Sajnos ennek hiányában Kölcsey úgy ítélte meg, hogy a nemzet halálra van ítélve, mert a magyar nemesek lezüllesztették (mint például ő?)... de talán újra lehet alkotni. Legalábbis elvileg bele kellene látnom a felébresztési szándékot ebbe a nemzettemetési beszédbe.
Nem látom bele. A jó hír viszont az, hogy magyar nemzetünk Kölcsey és a hasonló nemzeti nagyjaink munkálkodása ellenére is emelkedik, hogy a régi fényében tündököljék.
A szégyenletes beszólás, aminek Kölcsey meghajolt a:
