IRODALOM témák:


Dráma Elbeszélő költemény Eposz Komédia Kötelező Legenda Mese Mitológia Monda Novella és Elbeszélés Regény Tanmese Vers

 


IRODALOM SZÓLÁS és KÖZMONDÁS PSZICHO ZENE FILM ÉLETMÓD MAGYARSÁG és TÖRTÉNELEM

 

Népszerű szerzőink:


cinegefantomHunorJób GedeonLáron Ádámmikkamakkavörös ördögnagyöregNapHoldNév nélkülpszichopatiszegény legényHoffer Botondszemfüles
IRODALOM / 7. osztály   Novella és Elbeszélés   Regény

Miről szól Kosztolányi Dezső - Esti Kornél című novellaciklusa?

Megtekintés 9956
0
12

vörös ördög


Az író (Kosztolányi) éppen az életközepi válságát élte és számot vetett életével. Rájött, hogy az élete íróasztaloknál és kávéházakban telt el, és még nem kezdett el élni, de sebaj, majd most! Most majd elképzeli, hogy milyen lett volna élni igazán és ugyanabban az ülőpózban elkezdte írni az Esti Kornélt.
Esti Kornél lényegében az író lázadó énje, amit Kosztolányi nem mert felvállalni a polgári életben. Esti Kornél kigúnyolja a polgári életet, féktelen, erkölcstelen, szinte gátlástalan, rajta keresztül az író kineveti saját magát és másokat. Ez az "önreflexió" (=önmagára reagálás) lehetősége, tehát a szerző nézegetheti és véleményezheti magát ezekben a jelenetekben.
Az író annyira a szánkba rágja, hogy saját magáról ír, hogy Kosztolányi, Esti Kornél és a novellák narrátorának a születési pillanata is megegyezik és többször is visszatérő motívum a tükör.
Esti Kornél terveket sző, vállalkozik, házat és jövőt épít, egzotikus feleséget talál, beutazza a világot és kalandokba keveredik... ja, nem. Esti Kornél egy költő. Az a munkája, hogy elmélkedik.

Az Esti Kornél utazásai (utazás =életút) egy laza novellafüzér, melynek a történetei külön is olvashatók és jelentős minőségbeli különbséget mutatnak. Minden novella valójában egy-egy élethelyzet metaforája, allegóriája (=marha nagy metafora, mely az egész novellán át tart)

Esti Kornél személyisége egy toporzékoló kisgyereké, aki nem élhetett, mert az író betartotta kora képmutató polgári jólfésültségét. Közben mégis ez a lázadó, fricskázó, beszólogatós toporzékoló gyerek az, akivel a kávéházi székhez kötött író elmélkedik sorsról, szerelemről, szerencséről, emberi kapcsolatokról, az élet dolgairól. Mindezt persze csaka saját tapasztalataiból teheti, és sajnos nem történt vele semmi említésre méltó.
Kosztolányi a történeteivel az élet értelmét keresi minduntalan, egy olyan feszültséget próbál megoldani, ami éppen arra hivatott, hogy az életet előrevigye és a "megoldása" a halál.

Tartalom:

1. fejezet
Az író 40 évesen visszagondol a gyermekkorára, amikor utoljára látta régi barátját, "Testvérét és ellentétét", Esti Kornélt. Úgy, dönt, hogy felkeresi, hogy közösen írjanak egy könyvet. Egy tükör előtt találkoznak. Megismerjük Esti Kornél figuráját, akiben teremtés és pusztítás forr egybe, ő egy életművész. Mellette a narrátor (a könyv másik szereplő figurája, beszélgetőpartnere) egy kiábrándult filozófus.

2. fejezet
Ez a fejezet a gyermekkorról szól, ami Kosztolányinál a teljesség jelképe. A megalkuvásokkal teli felnőttkorból az író visszavágyik a gyermekkorba, ami azonban abban a pillanatban összetört, amikor bekényszerítették az iskolába 6 évesen. Kosztolányi (itt Esti Kornél) vézna, beteges és mindenki által szekált gyerek volt, sokat betegeskedett. Esti Kornél nem találja a helyét a suliban, mindentől és mindenkitől fél, a nemeseknek fenntartott padokban nincs hely, a parasztok sem fogadják be, ezért egyedül áll a kályha mellé. Gyáván és ügyetlenül botladozik, szégyenkezik és magányosodik.
Jellemző kép, hogy a köszönését nem veszi észre senki. (Az észrevétlenség több novellában megjelenik) Végül a tanítónéni helyet talál neki és a szép "i" betűjét is megdicséri. (Amiből az író nem azt szűrte le, hogy vér cik, hogy egy anyupótlék mentette meg, hanem azt, hogy a tehetsége kiemeli őt a zűrzavarban.)

3. fejezet
Esti Kornél magányos stréberként leérettségizik és egy kis Psten töltött idő és csalódás után világgá megy (Itáliába indul). A vonatút során egy fülkébe kerül egy asszonnyal és annak 15 éves paranoiás lányával, aki az éjszaka váratlanul szájon csókolja. Az íróban egyszerre jelenik meg a kájvágy és az undor, (és megértjük azt is, hogy miért jó kihelyezni az életünk dilemmáit egy másik szereplőbe).
A kaland után együttérez a kenyeret kulduló gyerekkel és közben rájön, hogy milyen keveset tud az életről ahhoz, hogy író legyen.

4. fejezet
Toronymagasan a legjobb, legszórakoztatóbb novella a könyvben, éles társadalomkritikával és önkritikával.
Esti Kornél és az író a becsületes városba látogatnak, ahol a napszemüveges koldus tábláján ki van írva, hogy nem vak, a ruhaboltban pedig, hogy becsapják a vevőt. Esti Kornél azt mondja, "ez az önismeret városa", ahol senki se fényezi magát, inkább kevesebbet mond, mint többet. Nagyon érdekes, hogy száz év alatt szinte semmi se változott.
Végül megállapítja, hogy folyton igazat mondani és igazat hallani túl unalmas lesz egy idő után a túlzó hazugsághoz szokott füleknek.

5. fejezet
Egy átlagos napot ír le az író 1909-bőlEsti Kornél és költőbarátai Kaniczky, és Sárkány borzasztó beszélgetésekkel szórakoztatják egymást és untatják az olvasót. Kedvenc kávéházukban ugyanaz a diskurzus folyik 120 évvel ezelőtt, mint most is a bölcsész-filozófus-újságírók között: milyen lehet az élet Angliában, jogos-e a homoszxualitás és létezik-e egyáltalán a szabad akarat. A fillérjeiket számolgatják, egymást fényezik, biztatják ezek a semmirekellő figurák, aztán pénzük végeztével egymásnál teáznak és sétálnak az éjszakában. Esti Kornél épp akkor ér ha 24 óra csavargás után, mint amikor előző ékkel a költő haverja felkeltette. Egy levelezőlapot talál a szüleitől és nosztalgiázik, hogy milyen jó volt vidéken..."Erre gondolt: az apám már szintén fönn van, hajnali négy óra óta dolgozik. Erre gondolt: belőlem nem lesz semmi, elzüllök. " Aztán inkább nem gondolkodott, hanem gyorsan visszaírt két mondatot.

6. fejezet
Esti Kornél egy abszurd történetet mesél arról, hogy meg kell szabadulnia óriási örökségétől, mert Magyarországon egy gazdag költő elképzelhetetlen jelenség. Szerinte Magyarországon hülyének tartják azt, akinek pénze van, hiszen aki agzudag,, annak nem kell ész. Itt csak az kaphat elismerést, aki beteg, üldözött, éhenkórász vagy halott. Ez tipikus írói panasz a 20-21. századból. (olvasom Kosztolányi novelláit és el nem tudom képzelni, hogy miféle tehetségre szeretett volna meggazdagodni.)

7. fejezet
Ebben a fejezetben Est Kornél egy török családdal utazik együtt a vonaton és megkívánja a szép leányukat. Gondolatban udvarolni kezd neki és kergetőzik vele a vonaton. A lányt Kücsüknek hívják. A költő hálát érez a török nyelvért, a 330 közös szóért (amely amúgy a közös ősők miatt van), és nagyon értékeli ezt, mivel költő. 330 csókot ad ezért a lánynak.

8. fejezet
Két újságíró kollégája elhívja Esti KOrnélt az elmegyógyintézetbe, hogy írjon cikket arról, hogy ott verik az egyik kollégájukat, verik az elmebetegeket. Esti Kornél nagyon szenved és undorodik ettől az egésztől. (Az undorodás az elmebajtól is visszatérő kép) Valamikor túlérzékeny ember volt (kisgyerek), aki mindentől sírva fakadt, de a városi élet és a társadalom megtanította neki az alakoskodást és megkeményítette. Most is képes megkeményedni.

9. fejezet
Itt a részvét és részvétlenség egy másik arca kerül bemutatásra. Esti Kornél a bolgár kalauzzal cseveg anélkül, hogy tudna bolgárul. Miközben a kalauz mesél és magyaráz, Kornél igeneket válaszolgat neki és várja a hatást. A kalauz aztán nagy hahotázásban tör ki. Azután legközelebbi arrajártakor egy kutya fényképét és csontgombokat vesz el, meg egy levelet is. Kornél már érzi, hogy tarthatatlan a helyzet, amit csinált. A kalauz végül összeomlik, sírni kezd. A következő állomáson a kalauz le is szállítja a vonatról. Kornél igyekszik viccet csinálni a helyzetből, de az író inkább csak magát nyugtatja meg ezzel a mosolygós befejezéssel. (Nem derül ki, hogy mi volt a kalauz baja, de Kornél a lelkébe gázolt)

10. fejezet
Esti Kornél és az író a szép Szűcs Zsuzsikát beszélik ki. Zsuzsikáról úgy hírlett, hogy az apjának sok pénze van, ezért sok kérője akadt, akiket rendre visszautasított. Kivéve Pistát, aki oly édesen beszélt és mindenkivel szót értett, még Zsuzsikával is. Egymásba szerettek, ezért Pista elment lánykérőbe, de az öregnek nem tetszett. Erre Zsuzsika az éjjel kútba ugrott, de kihúzták, megmaradt. Erre az öreg meggondolta magát és 40 000 korona hozománnyal férjhez adta a lányát. Hanem amikor összevesztek, Zsuzsika hazafutott az apjához és az öreg csak pénzért adta vissza a kis feleséget. Apránként vissza is szedte a hozományt. Amikor az öreg meghalt, megörököltek félmillió aranykoronát. De nem sokáig örülhettek neki, mert egy hónapra rá kitört a háború, Pistát behívták, úgyhogy gyorsan hadikölcsönbe fektette az egész vagyont. Pistát gránáttalálat érte, Zsuzsika pedig várta, aztán szegényen elszegődött cselédnek.

11. fejezet
Egy nem létező ország elképzelt luxusszállodájának leírása. Esti Kornél elképzeli, ahogy egy seregnyi személyzet hajbókol neki már a szálloda bejáratánál. Azután séta a káprázatos lakosztályok közt. "Nemzetközi hírességek ragyogó történelmi arcképcsarnoka éledt újra e derék alkalmazottakban." Az író azzal próbálja érdekessé tenni a könyv legunalmasabb darabját, hogy a személyzet tagjait ismert emberekhez hasonlítja. Kicsit nárcisztikus jellemű költő (Esti Kornél) élvezi, hogy ismert és sikeres emberek hasonmásai hajbókolnak neki. A reggeli ébresztőt a női dolgozók éneklik a főhősnek, és mind a hangosbemondón kívánnak egészséget, amikor tüsszent. A csomagjait már feladták Pestre, már csak a számla kiállítása folyik, addig a főszereplő jár egyet a pálmaligetben. Egy repülőgépre felkéredzkedik és így fizetés nélkül távozik álmai luxusszállodájából.

12. fejezet
Egy negyven oldalas cselekmény nélküli novella, amiben egy német kulturális intézmény elnöke alszik. Azért alszik, hogy megkímélje magát a lírai költészet ostobaságától, az áltudományos értekezések unalmától és a politikai beszédek szófecsérlésétől. Közben Kosztolányi betolja az olvasónak a teóriáit, miszerint nem az a hiba, hogy a világot hülyék kormányozzák, hanem, az, hogy kormányozzák. Mert a "földön minden rendetlenség abból származott, hogy egyesek rendet akartak tenni.

13. fejezet
Egy szegény, szerencsétlen sorsüldözött özvegy érkezik Esti Kornélhoz és pénzért könyörög neki. Hosszan ecseteli a szánalmas életét, siránkozik keservesen. Hiszi, hogy a költő jó ember és megszánja őt, megsegíti, hiszen a költők jó emberek. Kornél győzködi, hogy ő nem jó ember és végül nyomatékosításképpen és kicsit tehetetlenségből jól megrángatja és elveri az özvegyasszonyt. Végre elégedetten fellélegezhet.

14. fejezet
A szokásos nevenincs naplopó költőkből álló társaság éppen a maguk fajtákról beszélget. Szóba kerül Gallus, a tehetséges fordító, aki valójában lopásból él. A lopás neki inkább szórakozás, kleptomániás. Egy alkalommal a vonaton emelte el egy kereskedő tárcáját, aki észrevette és átadta a rendőröknek. Két év múlva szabadult és munkáért könyörgött, Kornél szerzett neki fordítói állást. Egy ócska angol detektívregényt kellett lefordítania, ami azonban nem egészen sikerült, mert az ékszerek fordítás közben elkallódtak. A fordító kilopta a műből. Kilopott minden értéket: szőnyeget, páncélszekrényt, ezüst étkészletet... közel 580 ezer font értékben.
KOrnél csalódottságában elfordult egykori barátjától.

15. fejezet
Esti Kornél egy téli estén verset ír egyre nagyobb izgalommal. Éppen befejezte a művet, amikor megérkezett hozzá Pataki, aki rettenetesen aggódik a kisfiáért, akit hamarosan operálnak. Annyira rémült, hogy még az öngyilkosság is megfordult a fejében. Kornél azonban egyáltalán nem érez együtt vele, inkább leinti, hogy hétköznapi dolog ez, ne aggódjon. Csak a saját versével van elfoglalva, azt tukmálja folyton a másikra. Mindketten azt gondolják a másikról, hogy "Milyen kicsinyes, milyen önző".
A történet a semmibe vész, a végén Lacikát betolják a műtőbe.

16. fejezet
Esti Kornél úgy dönt, hogy átússza a Dunát, de a közepén görcsbe rándul és fuldokolni kezd. Egy Elinger nevű fickó úszott be érte, aki kimentette. Ettől Esti Kornél zavarba jött, ugyanakkor keveredett benne más is a hálán kívül, mert kissé frusztrálta, hogy valaki más a hős. Végül egy közös kávézásban egyeztek meg a nagy ijedségre. A kávéházban elmesélte Elinger az életét, Kornél pedig biztosította, hogy egész életében hálás lesz neki, ezért rendelkezésére áll bármiben. Elinger 200 pengőt kért az anyja gyógyítására. Ezt apránként később Visszafizette, de aztán rendszeressé vált a kéregetés. És a fickó egyre többet jött és barátkozni akart és rettentő kényelmetlenné vált Kornél számára. Éppen egy gyalázatos versével untatta a jeges Duna partján, amikor Kornél gondolt egyet és belökte a vízbe, aztán elfutott.

17. fejezet
Egy lecsúszott író, Ürögi Dani toppan be egyik este Kornélhoz. Rém kellemetlen az egész sznob kínlódás amit levágnak annak keretében, hogy "zavarlak, de nem , de igen.".. stb. ez így megy egész este. Éjféltájt Ürögi Dani végre kiböki, hogy újságért jött, amit szeretne kölcsönkérni. Kornél előbányássza a kukából, átadja és barátja távozása után bereteszeli az ajtót.

18. fejezet
Ez a darab az emberi életút allegóriája (=az egész novellán át tartó metafora).
A 20. század eleji Budapesten járunk. Villamossal. Esti Kornél átutazik a városon, igyekszik jó helyet foglalni a villamoson, ahogyan az ember igyekszik jó állást találni. Küzdelem folyik a jó helyekért, akár az életben.
Közben figyeli az embereket, akik gyűlölik egymást a sikereikért. Igyekszik úgy tenni, mintha egy zsák lenne, mert az emberek kevésbé haragszanak egy zsákra. Megundorodik a társadalomtól, megveti az embereket, kicsit önmagát is. Azután szemez egy nővel, ami kicsit kirántja ebből az elborult érzésvilágból, de mire helyet talál, a nő már el is tűnik. Kissé csalódott emiatt, de nem túlzottan. Elhelyezkedik kényelmesen és épp elkezdené élvezni az utazást, amikor a végállomásra ér. Ez a halált jelenti.
A novella mondanivalója az, hogy az élet egy tülekedés, a szépség ritka és múlandó pillanat és mire beverekedtük magunkat a jó helyre, már véget is ér az élet.

Az utolsó fölolvasás
ez egy zárófejezet, ami néhány könyvből kimaradt, pedig idetartozik akár az élethez a halál, hiszen ebben a fejezetben Esti Kornél meghal. Kornél egyfelől készül a halálára, másfelől viszont azzal viaskodik, hogy erre lehetetlen felkészülni.
A történetben Kornél vonattal utazik egy felolvasásra, miközben nyűgnek érzi és azt gondolja, hogy "jobb volna élni" (ezt Kosztolányi néhány versében is kimondja). Mielőtt leszáll a vonatról mérget iszik (Ópium lehet), azután felmegy a szállodai szobájába, ahol a tükörbe néz. Tesz még egy kör bolyongást a tükrökkel teli folyósókon, szinte kisérti a végtelen, azután visszamegy a szobájába. Az est rendezője lép be, hogy Kornélt a színpadra kísérje, de Kornél már halott. Így, holtában nézi magát a tükörben. Az orvos szerint ez természetes, hiszen művész.
A tükör a másik világ határvonala, a látomás, az ember árnyainak képe, a szembesülés metaforája., míg a labirintus az elveszettségé, a halálé.
Az orvos megkérdezi, hogy miért vett be ópiumot és Kornél azt feleli, hogy azért, "mert a földön meghalnak a gyermekek". A gyermek a teljesség szimbóluma Kosztolányinál, a gyerekség halála nagy fájdalom, nem viselné drog nélkül. Közben ez a mű zárógondolata is. Az élet feloldhatatlan feszültsége ez, hogy meg kell halni gyerekként. Épp, amikor elkezdenénk élni.

MEGOSZTOM: FB Twitter

Miről szól


X