268
Az író meséli, hogy amint egy alkalommal szekéren utazott a kormánybiztossal az Alföld vidékén, egyszer csak eltörött a szekér hátsó tengelye (= az a rúd, amelyik a két hátsó kereket összeköti). A szekér hátulja a földre ült és nem tudott tovább menni. Egy parasztgazda nézte unottan a jelenetet, amint az utazó (Mikszáth) és a kocsis tanakodnak, hogy honnan lehetne póttengelyt szerezni. Aztán a paraszthoz fordultak, hogy tegye meg, hogy hoz az udvarából egy erős fát... meg egy kötelet is, amivel hozzákötik az erős farudat a tengelyhez. A paraszt nem voltigazán készséges, de azért válaszolt:
"– Hja – mond az fejvakarva. – Persze hogy persze."
Nagy nehezen hozott fát meg kötelet, aztán nem fogadott el cserébe semmit, ezért a kocsis elköszönt.
Mire a paraszt:
".. - Visszahozzák ám fordulókor a kötelemet meg a fámat!"
Erre a kocsis:
- Más úton megyünk, "Az ördög jöjjön erre kendnek a fája meg a kötele végett."
Paraszt:
"– Hiszen, ha nem erre jönnek, hát persze, hogy vissza se hozhatják! Isten megáldja!"
-----------
Milyen a paraszt?
Nehézkes, lassú. Büszke ahhoz, hogy pénzt kérjen, de nem akarja ajándékba adni, ami az övé, csak kölcsönbe. Őt fölfelé minősíti az, hogy az uraknak az ő cuccára van szükségük, tőle kérnek segítséget.
Amikor megtudja,hogy nem kapja vissza a kötelet meg a fát, akkor büszkeségből nem másítja meg a korábban adott szavát, hogy nem kér semmit a fáért és a kötélért.
