4437
Röviden itt:
Móricz Zsigmond - Úri muri című regénye
OLVASÓNAPLÓ:
1.
Egykedvűen fröccsözgetett Borbíró a Sárga rózsa nevű fogadóban (a Millenáris évében, 1896-ban).
Szakhmáry Zoltán járt arra, a Borbíró behívta egy serre. Ebben az ivóban mindenki megtalálta a "a vigasztalást, a barátságot és a feledést."
A Borbíró igazi vészmadár, azt mondja Szakhmárynak, hogy elviszi a búzáját az üszög. De már újabb ismerőst lát: Csörgheő Csuli után kiált. Csuli indul is befelé, addig Borbíró elnézi két légy "szerelmi párbaját". "– Így kék ezt csinálni az embernek is. Nem volna annyi fájdalom..."
Odakinn parasztok gyűltek össze, munkára vártak.
A micisapkás vízimérnök úr is megérkezett. 10 ezer köbméter földet kellene kiemelni és elfuvarozni. Jó pénzért Csuli is vállalná az ásást a csongrádi kubikusokkal, kezdenek is egyezkedni a mérnökkel. Nagy alkudozások után megállapodtak "huszonnyolc krajcárban, írást is csináltak".
Ezután Csuli a várakozó kopoltyúsi parasztokhoz fordult egyezkedni. Abrak nincs, étel nincs, de van mező, meg a tízezer köbméter jóféle termőföld, amit Csuli szikes földjeire kellene szétteríteni. Nem akarnak olcsón dolgozni, 30 krajcárért se mennek.
De érkeznek már a a csugariak is, azok talán vállalnák olcsóbban. Erre aztán leugrott a kopoltyúsiak ára 26 krajcárra.
Ekkora szerencsés gazfickó volt ez a Csörgheő Csuli. A legjobb termőföldet hozatta a szikes földjére, és még a parasztok 40 lovát is odahozatta, hogy semmirevaló rossz szalmáját megegyék és még a földjét is megtrágyázzák.
"Zoltán fütyörészett, hogy idegességét csillapítsa. Ezt mind neki kellett volna megcsinálni"
"– Neked kén a dókai vasutat is nyélbe ütni - mondta Csulinak", de Csuli máris azon gondolkodott, hogy több pénzt is nyerhetett volna ezen az üzleten.
2.
Egy magas, grófkinézetű ember ült le egy másik asztalhoz, 20 tojásból kért rántottát.
Csuli gondolt egy kis murit és odament az úrhoz. Mélyen a szemébe nézett, aztán kézzel belemarkolt a rántottájába és megette, amit kivett. Az úr is letette erre az evőeszközt és kézzel kezdett enni, aztán bemutatkoztak, kezet fogtak. Az úr Lekenczey Muki.
Csuli volt a nap hőse ezzel a rántottás murival, már csak az "ötven pengő borkontót" akarta megúszni valahogy (hogy ne kelljen megfizetni). Erre is volt ötlete. Az, hogy nekiindulnak és kiviszik az új barátot, a grófot a tanyákra és ott isznak tovább. Mindhármuknak van ugyanis néhány hold földje. Csulinak, Szakhmárynak és Borbírónak is, gazdálkodnak, ki így, ki úgy.
.
A gróf valójában vigéc (=utazóügynök), könyvárus volt, csak az urak játszottak, mintha gróf lenne. Szép magas ember, finom ruhában, valaha nemes volt, de most dolgozni kénytelen. Elmesélte Lekenczey, hogy mely majorságokban járt, és hogy hol miféle bor terem. Aztán azt is, hogy hány sorozat Jókait adott el, de az uraknak a szemük se rebbent.
Éppen indultak a tanyákra, amikor befutott Wagner Szigfrid zenetanár, akinek a könyvügynököt már grófként mutatták be. "Gróf Goluchovsky Agenor" – súgta oda Csuli Wagnernek. Wagner egészen elolvadt az új ismeretségtől, lehetett gondolni, hogy tüstént elpletykálja, hogy gróf érkezett a vidékre.
(A zenetanár Wagner Adolf, de Wagner Szigfridnek és Zsigának is hívják.)
3.
Folytatták a játékot, bemutatták a "grófnak" a várost. A templom "azért fordul a hátával a városnak, mert ezt még a törökök építették, osztán Mekka felé kellett fordítani a fejét".
Aztán egy cigányasszony lépett Csulihoz, hogy szedhetnének-e a földjéről kölest. Engedte, mert nem volt jó termés, inkább seprűnek volt jó az a köles.
Később a patikus Borbély Zsigához tértek be "kultúrlikőrért" és Csuli egy kis hashajtót kért a pálinkához, az újabb murihoz. Azt kérte, ne legyen erős, de azért hatása legyen "mert a cigány még a patkószeget is megemészti".
Csuli a készülő tréfába a polgármestert is beavatta. Wagner, a zenetanár már készült a csütörtöki koncertre a gróf tiszteletére. Csuli is készült a hashajtós pálinkával.
Csuli azt is tisztázta, hogy másnap lesz a megbeszélés a dókai vasútállomás miatt. Gondolatban már a Berettyó túlfelén látta futni a vonatot, úgy, hogy ő semmi földjét nem veszíti el miatta.
A patikus azt mondta, hogy a parasztember még mindig "a babonában bízik, a klórkális vizet torokfájásra nem becsüli annyira, mint a Szent György napja előtt fogott gyíkot."
Megtudtuk azt is, hogy a szerbek már akkor is égetik a magyar zászlót. De azt is, hogy újságfotóst hívtak a zászlóégetéshez.
A patikus rájött, hogy a gróf hamis, de Csuli elmondta, hogy Wagnert akarják beugratni. Erre a patikus maga állította össze a hashajtós (Krotonos) pálinkát és közben úgy nevetett, hogy le kellett ülnie.
4.
Kiértek a tanyákhoz, kis utcákon kanyarogtak és betértek Csuli házába.
Csuli tanyasi házát "Nyomorlaknak csúfolták; neki így tetszett. Nem akart palotát odakint, ahhoz, hogy az ember készre igya magát, nem ház kell, hanem bor."
Csuli hívta Zoltánt is a nagy ivászatra, és kérte, hogy idejében legyen ott, mert nagy tréfa lesz, nehogy lemaradjon róla.
Csuli elmesélte a nagy kitömött rétisas történetét, ő maga lőtte. Nem akarta odaadni a múzeumnak, "csak száz hold földért".
(Volt itt egy ember, aki Afrikából hozott mindenfélét, és a gimnáziumnak adta, de csak a terhükre volt. )
Csuli felesége is megtudta, hogy nem is gróf jött látogatóba, csak egy vigéc (=utazóügynök). De a látszatot tartották, az asszony kiöltözött és tornyos frizurát rakott.
Csuli még odasúgta azt is kárörvendőn, hogy a Berettyó túlfelén vágják meg a földeket a vasút miatt, Szakhmáry Zoltán veszít rajta, de még nem tudja.
Azután a szép kertről beszélgettek a vendégek, közben ittak... a "külügyminiszter gróf úr"-nak jól csúszott a bor a húsz tojásra.
5.
Kikocsiztak a tanyára, ott a cigányok hűsöltek, mert olyan melegük volt, "kidöglött belőlük a bogár (= tetű)". Csuli mondta nekik, hogy másnap kezdődik a munka.
András, a tanyásgazda azt mondta, hullnak a disznók, aznap 16 hullt el. Birkák is. A tyúkot meg a menyét viszi el.
Csuli bizonygatja, hogy jó vásárt csinált a zsíros földdel, amit majd a szikes földjén szétterítenek a kopoltyúsi cigányok. "Ez az egy orvossága van a sziknek, harminc centi főd."
Merinói juhokra vigyázott Selymes, a juhász. Úgy adta a jeleket a nyájnak, hogy azt más ember meg se látta. A juhász nem ül lóra, csak szamáron jár, ha megöregszik. "Egy ilyen birgenyáj mán meg is érdemelne egy szamarat."
A juhász mesélte, hogy még Rúzsa Sándort is ismerte. Három napig rejtőzött a kukoricásban, szerzett neki főtt ételt meg egy huszárpisztolyt,.
6.
A török időkben még minden tele volt gyümölcsfákkal, de most már nem élt meg ott fa, 5 év alatt elhalt. "Nagy szik mezők vannak, csak a juh legel rajta." (szikes=sós a talaj, kevés növény bírja a sót)
" a birka a legszerényebb minden állat közt"
(Juh = birka = bárány = birge)
A "gróf" csak a szép lombos fát és a díszkertet látta szépnek, ahol minden az életet hirdeti: "a jövő tanyája, mikor a gazdák versenyezni fognak, hogy megmentsék az életnek a fát... az lesz a dicsőség, akinek boldogabb lombos tanyája van..."
Borbíró más nézeten volt, szerinte a fa megeszi azt a kevés jó termőföldet a termények elől, nem szabad bükköt meg tuját ültetni, hiába érzi itt jól magát.
Dániában fenyővel és tölggyel táplálták fel a a talajt. Erdőt ültettek, 30 év alatt termőföldet csinált az erdő, akkor kivágták, beszántották és azóta termelnek rajta.
Csuli tudta, hogy a nagy kan disznó nem beteg, meg akarta mutatni a vendégeknek. Nagy kan volt és játékos, mint egy kutya. Csuli kiszólongatta a vízhez, botot dobott neki. Aztán előkerült a kiskanász (=disznópásztor) és mondta, hogy már "76 megdöglött"... Csulinak elszorult a szíve. Már a nagy kan is olyan volt, mintha megszédült volna. Csuli viccelődött, hogy menjenek már vissza a házba, mert a bor már be van hűtve, de a szíve nehéz volt.
Lekenczey mesélt egy egészen különleges aszú borról, ami az ő családja készít. Azt mondta, a német császárnak küldik majd ajándékba, és hitte, hogy ezzel a magyar jövőt szolgálják.
Aztán panaszkodott, hogy nehéz az embereket a könyvre rábeszélni, mert drágának találják. Csuli azzal hencegett, hogy ő is csak úgy vett könyvet, hogy azt hitte, az alispán miatt kell megvenni.
Utána a bolhás kutyák voltak a téma.
Még alkonyatkor is ittak, beszélgettek. Kezdett elviselhetően hűvös lenni, a cigányok is jöttek pálinkát kunyerálni. A cigányok füle hallatára megmondta Fancsali szomszéd, hogyha mozgást lát a tanyán éjszaka, akkor szó nélkül lelövi az illetőt és bedobja a disznók közé.
Megbeszélték azt is, hogy régen a föld is, a víz is közös volt, de ma már a helyi lakosok se ehetnek például a balatoni halból, mert azt Pestre viszik eladni. Nem kapható tiszta húsú pisztráng, mert azt meg Prágába viszik.,minden csak engedéllyel fogható. Lekenczey is csak egy cigányasszonytól tudott szép pisztrángot szerezni a tátrai üdülésekor, annak nem kellett engedély a halászathoz. Amikor azonban olvasta, hogy "A szepesi püspök halastavát kifosztották"... egyből meggyógyult Lekenczey, és elutazott a Tátrából.
Csuli arról mesélt, hogy a nagyapja nemesember volt, s mikor a szükség úgy hozta, az "Ősi vagyonát elzálogosította, csak egyet nem, a nemesi kevélységet."
A szomszéd is ivott két keserűt és leült. "Olyan egy furcsa ember volt, hogy el bírt ülni hétszámra".
Megjött a kiskondás és jelentette, hogy a nagy kan beteg, jöjjön az úr megnézni. De Csuli nem ment. Könnyes szemmel hívatta a cigányasszonyokat, hogy daloljanak valamit a fájdalmára.
"Lassan egészen sötét lett. Az a különös pusztai sötétség, amelynek se csillaga, se holdja..." (= nincs remény)
7.
Szakhmáry Zoltán jött kocsin "a nagybátyjával, az ezredessel, Zsellyei Balogh Ábellel".
Csuli hashajtós pálinkája már hat. A cigányok is sűrűn mászkálnak a bokrok közé és Fancsali szomszéd is érzi már. Ő kér még két pohárral Csulitól, hátha jobban lesz.
A kis menyecske, az András menyecskéje, Trézsi lepkét fogott. Megnézegette, kicsit meggyűrődött a lepke, aztán elengedte a menyecske.
"Hát igen - nézett fanyarul Zoltán - Közelről minden félelmes és csúnya, minden csak távolról szép. Mi is itt. Nézd meg nagyítóüvegen a kezedet, eliszonyodol, és nézd meg alaposan az életedet, borzalom, amennyi önzés, falánkság és kegyetlenség van bennünk..."
Nem sokáig hallgatták Zoltán károgását, mert az egyik cigányasszony kezdett jajgatni, hogy még egy ludat se adnak nekik. Erre Csuli már adta is nekik a nyárson forgó malaccombot. Jó kedvük lett ettől és még az ezredes is beállt közéjük táncolni.
Fancsali újra jelentkezett pálinkáért, azt mondta, olyan rosszul van, hogy már csak az segít. Az urak nevettek nagyon.
Zoltán is beivott már és énekelt, kicsit kóstolgatta az ezredest is, ezt a német magyar "közös huszár"-t, de eldalolta a maga baját is egy göndör hajú, kék szemű lányról
Mert Rozikáról csak így volt szabad beszélnie a "nótán keresztül, a nyirettyű buján ". (nyirettyű = hegedű)
Zsellyei Balogh Ábel a Ludovikán végzett, s a Ludovika kertjében tisztelegni volt kénytelen Haynau szobra előtt. (Ludovika = magyar királyi honvédképző, a legmagasabb katonai tiszti képző)
Zoltán újra csak a szerelmet siratta.
Fancsali indulásban volt, hogy nagyon beteg, lámpást hoztak neki. Miután elindult, Csuli elmesélte a pálinka erejét és a mulatozók nézték, amint a lámpás meg-megáll az éjszakában, hogy Fancsali könnyítsen magán. Ezt figyelték és nevették, amíg haza nem ért.
Csuli nagyokat sóhajtott, eszébe jutott a kandisznó. Zoltán is nagyokat sóhajtott, mert eszébe jutott, hogy a felesége ébren várja. Zoltán erre poharat emelt az ezredes felé: "ha hazamégy, verd meg Rhédey Zsuzsit" (ő az ezredes anyósa). Meg a Rhédey Marikát, aki a Zoltán anyósa... "két vénasszony, akik annyi bajt csináltak".
"két szigorú, nemes úriasszony képe, akik fáradhatatlanul gyötörték vejüket a pokol minden kínjaival..."
Megjött a kondás, a kandisznónak vége volt.
Lekenczey fura történetet mesélt egy lányról, akivel megpróbálták összeboronálni, de a lány már várandós volt "a sánta mindenestől", és ez felháborította a lány nevelőapját. Az meg még jobban felháborította, amikor a lány azt mondta, hogy elege lett már az úri életből.
Zoltánt elgondolkodtatta a történet... vajon az ő Rozija merre jár?
Csuli felállt, asztalt bontott, nem bírt a gyászával. Hazament és ráparancsolt a feleségére: "– Cigányt hozass nekem, hadd cimbalmozzon, mert nem bírom ki reggelig ezt a bánatot."
(Csuli láthatóan jobban szerette azt a kandisznót, mint a gyerekeit.)
8.
Zoltán tanyájára kocsiztak át. Nagy rózsakert közepén állt a ház, szinte palota volt. Háromszáz holdnyi föld tartozott hozzá.
"Ilyen kert, az nincsen az egész megyében, az egész Hajdúságon a Tiszáig. Van itt még ezüstfenyves is. Úgy csilingel a levele, mint a színezüst..." "A régi Szakhmáryaknak... Minden az övék volt... Az egész nagy világ. " – így meséli Borbiró Lekenczeynek.
Aztán besüpped egy puha fotelbe, s mivel Zoltán nem jön, elalszik.
Volt Zoltánnak felesége és két szép gyereke, de ő másfele járt. Az ezredest fektette le és most egy hátsó szobába osont, ahol aludt a lány – Zoltán csak nézte hosszan a lámpa fényénél... Rozika egy sommáslány ( = summáslány = idénymunkás, aki a lakhelyétől távol dolgozik a mezőgazdaságban vagy a ház körül) volt; lisztet, babot, szalonnát és három forintot kapott a munkájáért havonta... másfél éve ott volt már. Zoltán nagyon szerettei és titkolta, ahogy csak tudta. Kinn kapált Rozika a többi sommással, aztán Zoltán mind közelebb, közelebb hozta, cseléd lett Rozika a házban, most meg már Wagnerrel (a tanárral) taníttatta, úri kisasszonyt formált belőle. Rozika már "beszélt Wagnerral németül, franciául, olvas regényt, Jókait, Maupassant-t."
Zoltán "Úgy érezte, mintha meghódított volna a földtől egy szűz területet, mintha egy kis életnek virágoskertjét teremtette volna meg. Ez az övé, ezt őtőle senki soha el nem veheti; ez egészen, teljesen, örökre s végleg az övé..."
Zoltán sokszor felidézte Lekenczey történetét a summáslányról, aki összefeküdt a koszos legénnyel, mert megcsömörlött az úri jóban. Dolgozott benne a történet és szeretett volna kicsit eltávolodni a Rozika iránti érzéseitől, mert teljesen a hatalmába kerítette a szerelem.
Rozika várta már Zoltánt, a tőle kapott parfümmel is befújta magát és édes szavakat súgott a fülébe, aztán helyet adott neki az ágyon.
9.
"Ott virradtak meg az urak a széken, a tornácon. " Bementek az ágyra aludni még néhány órát, aztán Zoltán keltette őket tiszta pálinkával. Reggeliztek, s kifutott velük a kocsi, hogy megnézzék a termést.
(Lekenczey ezen gondolkodik: "Szakhmáry Ádám nem írta alá a nagymajtényi síkon a békeszerződést", hanem elment Rákóczival bújdokolni és odaveszni Rodostóban. Minden birtokukat elvette akkor Mária Terézia. )
Szép a gabona és a cukorrépa... Zoltánnak nagy álmai vannak ezzel a földdel.
Zoltán azt kérdezte: "Akartok fürödni?" – és behajttatott a nádasba (akkor a Kőrös még nem volt szabályozva, szép vadmadaras nádasok terültek el mindenütt.) A szekér futott egy darabig, aztán lefordult az útról és a kizuttyant belőle Borbiró és Lekenczey bele a sárba. Zoltán a kocsissal a bakon maradt (a kocsin lévő hajtói ülésen), onnan nevette a dagonyázókat.
Megmosdottak aztán az urak, és azon nevettek, hogy gyerekként fürödtek utoljára.
10.
Ebédre visszaérkeztek a tanyára. Ott volt Boka Pista (akit Igazmondónak becéztek, mert mindig lódított) és Dobokay Bandi, birkát akartak venni, de Zoltán azt mondta, menjenek Csulihoz birkáért. Majd ebéd után.
Dobokay katonaként külföldön volt szolgálatban, de már nagyon vágyott haza. "Bécsben többen élnek magyarok, mint Szegeden, Debrecenben s Hódmezővásárhelyen együttvéve, de az a kétszázezer magyar kétszázezer élőhalott, aki elvesztette tetterejének javát."
Zoltán jóféle egri bort kínált vendégeinek, amit a saját közepes minőségű borának áráért vett. A Tirolban és Svájcban éhező Dobokaynak nagy öröm volt a hazai étel: "Olyan íze volt, mint a boldogságnak. Még jobb, hiszen a boldogságot nem veszi észre az ember, de a birkapörkölt csillagot rúgat azzal, aki eszi."
Ezután a történetek következtek... Igazmondó kezdte, a többiek meg igyekeztek nagyobbat mondani... "Becses ember, aki adomázni jól tud" Nagy adomás (mesemondó) volt az ezredes is, egyszer még a Borsszem Jankó is szerződtette, de végül nem jelentette meg a történeteit, mert " elfelejtette beleírni a rekedt hangját meg a grimászos pofáját"
Lekenczey a gyümölcsre terelte a szót: "Van a magyar mesében szó arról, hogy szóló szőlő, csengő barack és mosolygó alma terem a tündérek kertjében. Ez a tündérkert bizony valaha a nagy magyar Alföld volt."A Gellérthegyen terem a jó őszibarack.
Az ezredesnek is volt őszibarackos története. Bécsbe utaztak az összespórolt pénzükből és olyan drága volt az őszibarack, hogy néhány szem elvitte az utazásra szánt pénzüket, haza kellett menniük. A drága barackon persze volt, aki jól keresett.
Zoltánnak nagy híre volt a környéken, hát még a merinói juhainak. Jöttek is csodájára nagyurak.
Azt mesélték, hogy egyszer Doktor Bezzegh az állomáson ráköszönt az ügyvéd úrra. Együtt utaztak Pestre, az ügyvéd úr egy tyúkperre... kétszázezer koronát kapott érte. Nohát, ez az ügyvédúrnak tyúkper? " – kérdezte Bezzegh. Az bizony, barátom, mert ez nekem minden esztendőbe tojik egy-két százezrest."
Az uraknak kezdett jókedvük lenni a bortól, az ingüket is kigombolták, Zoltán hozta a hegedűjét.
11.
Zoltán úgy ment be a hegedűért, hogy az utolsó szoba útba essék. Ott ült Rozika, tanult és hízelgett Zoltánnak. Beszélt arról is, hogy ők is jómódban éltek valamikor, csak az apjuk elitta s elkártyázta mindenüket. Egyszer a megözvegyült Miska bácsihoz akarták adni, de azt mondta, inkább meghal.
Rozikáéknak volt egy kis tanyájuk a szentkirályi laposon.
És Rozika most boldog. Itt, Zoltán bácsi mellett boldog.
12.
Zoltán megint elgyengült Rozikánál. Csókolta, ahol érte, s közben arra gondolt: "Ennek a lánynak mindene azért van, hogy a jövőjét megteremtse vele. Adott neki az Isten valami különös ingerlő bájt. "De igazán semmi sem hozza izgalomba... olyan, mint egy prostituált. Megijedt ettől Zoltán: "Eridj haza!" – mondta a lánynak, és "izzadt, forrt, szerencsétlen volt, s kétségbeesetten boldogtalan, amilyen még soha."
"Neked volt egy szeretőd – mondta Zoltán –, mondd csak el."
Nehéz szívvel beszél Rozika, kitérőket tett a történetben... Szerette Lajit és Laji két évig járt utána. El akarta venni Rozikát, karácsonykor akarta megkérni, de előtte két héttel az anyja beteg lett, és azt mondta a fiának, hogy a Mari lányát kell feleségül vennie a földjükért, ami az övék mellett van. Laji elbúcsúzott tisztelettel a szeretteitől, aztán a vonat alá lépett. Csak Rozikától nem búcsúzott el, nem tudta megtenni. Rozikának csak később mondták el, hogy nem megnősült, hanem öngyilkos lett Laji.
Rozika mesélte azt is, hogy amerre jár, mindenütt udvarolnak neki. Zoltán megijed, hogy vajon miket mondhattak a lánynak őróla. Sehogy se tetszett neki ez a kiszolgáltatottság.
13.
Zoltánnak "Lassan valami mély idegesség és undor telepedett a szívére. ".
Kinn pontosan tudták, hogy miért maradt el ennyire, nevettek rajta.
Mesélte Rozika, hogy volt bálban is. A mamájával abból a szaténból varrtak ruhát, amelyiket paplanbevonónak vettek. Ott is kacérkodott a férfiakkal, Zoltán féltékenyen hallgatta. Forrt a dühtől, hogy ilyen hatással van rá a lány. Szeretett volna véget vetni az egésznek. Rozika is érezte ezt.
Aztán Zoltán kiment a vendégeihez. Mulattak rajta, hogy biztos "nagy kincset őriz a hátsó szobában".
Addig cukkolták aztán, míg Zoltán bekiabált Rozikáért, de ő nem jött ki. Lekuporodott a díványra. Zoltán ráparancsolt, hogy vegye fel a legszebb ruháját és abban vitte ki megmutatni az uraknak.
"Gróf Goluchovsky Agenor miniszter úr őexcelenciája." – mutatta be Zoltán a könyvügynököt
"Szabó Rozália kisasszony... Szentkirályi Szabó" – mutatta be a lányt.
14.
Kártyázni kezdtek, Zoltánt is hívták. Kibicek álltak az asztalnál (kibic = olyan ember, aki belenéz a lapokba és a másiknak megsúgja, hogy milyen lapjai vannak a kártyapartnereknek).
A gróf felfigyelt Rozikára és Rozika örömmel vette az érdeklődést, hiszen érezte, hogy Zoltánt épp akkor veszíti el.
A zenéről beszélgetnek. Rozika azt mondja, hogy Wagner tanár úr szerint szép hangja van. No, akkor Zoltán hegedüljön neki, "hadd halljuk a hangját" – mondja Lekenczey.
Közben kérdezték az öreg Csulit, hogy mi hír a nagyobbik fiával? "Most fizetem neki a haditengerészeti adót", azaz megváltotta a fiú önkéntes évét a katonaságnál jó pénzen, mert az anyja nem akarta elengedni.
Zoltán meghozta a hegedűt és fájdalmas szerelmes nótába kezdett. Hanem Rozika is kieresztette a hangját és az valóban gyönyörűség volt.
Zoltán belezavarodott, hogyan fakadhat "egy lotyó lelkéből ilyen szépség"..., hiszen ő tudja, hogy "semmi érzelem nincs a szó mögött, és semmi lélek a hang alatt".
"Meg kell őrülni attól, hogy ez a buta csirke a "grófot" puhítja. Ez a nevetés, amelyről Zoltán azt hitte, csak az övé; ez a szem, ez az odaadó nézés, amelyről azt hitte, csak az ő szerelme gyújtotta fel..." most mind mind a könyvügynöké, akit Rozika grófnak hisz.
Zoltán táncolni kezdett Rozáliával, aki nem is tagadta, hogy tetszik neki a gróf. Feldühödött Zoltán.
"S megkezdődött egy olyan vad mulatás, amilyet a rómaiak sose ismertek, se görögök, mert ehhez pogány, vad, barbár vér kell. Magyar vér és magyar, háromszáz esztendős nemzeti bánat."
Azt beszélték, szebb a lány, mint Blaha Lujza (aki a kor szexszimbóluma volt és középszerű színésznő). Zoltán az ezredestől kérdi, s ő is azt mondja, hogy sokkal szebb.
"Már virradt, az urak egyre veszettebbek lettek... Már olyan részegek voltak, hogy csak birkózni lehetett." Kudora és Malmosi urak verekedtek, sokan nézték.
Rozika "mindenkivel összebarátkozott. Zoltán jól látta, mi ez a beszéd, s mi ez a barátkozás: minden úrnak úgy nézett a szemébe, mintha az egyetlen volna, s mintha csak neki adná meg magát, s minden úrral olyan bizalmas volt, mint a szeretőjével..."
15.
Rozikát arra biztatta Lekenczey, hogy szavaljon el egy verset. Rozika elsimította a ruhája ráncait és ott a tornácon elkezdett szavalni. Hamar közönsége lett, és ámulva hallgatták a verset. Lekenczey azt mondta utána, hogy rögtön menjen fel Pestre, mert őstehetség.
"Úgye maga nem gróf?" – kérdezte Lekenczeyt. Azt mondta Rozika, hogy a szagáról tudta. Egy gróf bizonyára minden nap fürdik. Lekenczey azt mondta, hogy földbirtokos, aki elvesztette a földjét. De Rozika tudta, hogy Lekenczey nem ért a földhöz. Bevallotta végül, hogy csak egy könyvügynök. Mégis megegyeztek, hogy felutaznak Pestre. Lekenczey adott pénzt Rozikának és egy pesti címet, Braunékét, tisztességes család.
A részeg és dühöngésre kész Zoltán ekkor lépett be. Semmi sem utalt rá, Hogy Rozika és Lekenczey együtt lennének, de ettől csak idegesebb lett. Aludni küldte a lányt, aki kezet csókolt neki. Zoltán le akarta rázni a kezéről a csókot és közben véletlenül megütötte Rozikát, a száját megsebezte. Újra csókra nyújtotta a kezét Zoltán és mikor meglátta a vért ideges lett és beleütött a szekrénybe, aztán dühében szétverte az egészet.
Összeesett a fotelbe és elaludt. Rozika kötötte be a kezét.
16.
Csuli virrasztott nagy bánatában és még reggel is gondolkodott:
A verebet "lefejeztetni nem engedem... Nem engedem... Az is ember, sőtleg madár... Hogy szemtelen?... Isten madara szemtelenül csiripel, de nem engedem. – Disznóm nincs... van legalább verebem..."
Terka épp a tejet vitte be, Csuli elküldte borbélyért. Aztán mintha a nagy fiát (Kálmust) látta volna meg... "Fájt neki, hogy egy fia se lett különb őnála, nem is szeretett rágondolni, mi lesz belőlük".
Megérkezett a borbély és Csuli rávette a pálinkázásra .(A lába közé a földre lőtt a puskával, mert nem akart inni.) Az ittas borbély azután nagyjából megborotválta Csulit, aki be-bealudt a mondatai közben. Végül a borbély elaludt a lábánál.
17.
Délután Csuli harapós kedvében volt, a gyerekeit szidta: "kutyakergetők", nem lesz belőlük semmi. Tisztességes monológot hallott a kisebbik fiú arról, hogy mindketten mennek tanulni és fel sem állhatnak eztán a könyv mellől. Az idősebb, Kálmán (Kálmus) , éppen darulesen volt, oda ment hajnalban... Csuli is épp darulesen volt az ő korában.
18.
Zoltánt ébresztették, mert megjöttek a csurgaiak a pénzükért. Kellene közülük 10-12 lány répatetűt szedni. Kell még kukoricát morzsolni is, de reggel négy óta várják, hogy megkapják a pénzüket, s már tíz óra elmúlt. Zoltán ráérős, sokszor a "komoly dolog is elmarad nála, mert az ember csak tolja, tolja, tolja a gondot, mintha ki lehetne alóla bújni." Cséplőgép, üvegház, asztalosok, sok kifizetetlen számla... Zoltán felesége szerint jobb lett volna a 300 holdjukat is bérbe adni inkább, de Zoltán még jó néhány földet bérbe vett inkább, mert tökéletes gazdaságról álmodott, s most adósság adósság hátán.
Zoltánnak hiábavalónak tűnt minden. Rozika el fog menni, mert nem szerelmes. Nincs ebben a házban számára jövő.
Jött az ispán és elmondta, hogy a csurgaiak leültek a tanya közepén és nem mennek sehová, amíg meg nem kapják a pénzüket.
Zoltán nyergeltette a Sárga nevű lovát és megindult a pénzért a városba.
19.
Ment Zoltán Lefkovitshoz, a zsidóhoz pénzt kérni. Rosszul kezdett, mondta, hogy nem szép a termés, a grófi uradalmakban szebb. A zsidó azt mondta, hogy majd jövőre vagy azután jobban megy....
Zoltán tudta, hogy végig kell hallgatnia a zsidó történeteit, ha pénzt akar látni. Ő is szívesen mesélt volna Rozikáról, hiszen a zsidó már találkozott is vele kinn a a tanyán és nem is volt ellene kifogása, csak azt találta ijesztőnek, hogy Zoltán komolyan veszi:
"Kell a feleség, mert az az élet alapja. Az a fészek, ahova az ember hazahord mindent, anélkül nem volna kedve takarékoskodni. ... De azonkívül az ember férfi is, ... mondhatom, hogy nagyon tudok gyönyörködni a nőben.... a feleség, az egy külön kérdés. Az egy szent dolog. Az a templom. Az az oltár. A család. A gyerekek... Gavallér vagyok, s ezt a feleségem tudja. Csak azt nem helyeselném, ha ön azt a ragyogó kis teremtést túlbecsülné. A nőre áldozni kell, de áldozatot hozni érte, túl súlyos áldozatot nem szabad."
Zoltán nagyokat sóhajtott, mert tudta, hogy ő csak egyet szeret. A felesége pontosan tudja ezt, azért nem járt másfél éve a tanyán.
Lefkovits pedig folytatta:"A nő olyan, amilyen helyzetet teremt neki a férfi. Ha a férfi társává teszi, s felelősséget hárít rá, akkor a nő azt vállalja.... a feleség az egy hivatal, az egy hivatás. A feleség nem lehet másféle, csak amilyennek a társadalom a feleség szerepét megcsinálta. A feleség félti az ura vagyonát, az ura egészségét, az urát, mint értéket. Neki ez a tőkéje. Ő azt tudja. Minden nő feleség és hetéra egy személyben. Minden csak attól függ, hogy milyennek érzi a pozícióját...
Ha a férfi szerelmes, az öreg nő lehull, és a fiatal nő a helyébe lép... De ha a nő úgy látja, hogy nem léphet a helyébe, akkor azt mondja: gyerünk tovább... Ha ennek szép vagyok, akkor más férfinak is tudok szép lenni... s na?... a vadászatban egy percet sem szabad késni, sose tudja az ember, mikor szalad el a vad... S pláne az üzletben. A nőnek ez az egyetlen üzlete..."
Zoltán előállt a kéréssel. A zsidó azonban csak száz forintot adott, azt is csak bonra.
20.
Épp Csuli jött arra, vele üzente meg a tanyára Zoltán, hogy vasárnap lesz pénz. Csuli azonban tréfából inkább azt mondta a tanyán, hogy "Csugar ég!". Szaladtak erre a hírre máris a csugariak oltani és azt mondták, majd vasárnap jönnek vissza.
Zoltán a kaszinóban ebédelt, aztán hazaért. Egy fiú eléállt, hogy pénzt kér szandálra, de Zoltán elzavarta.
A házba ment – "nem szerette ezt a házat, csak ha vendégekkel volt tele. Olyankor elfelejtette a nagy ürességet, amit az életében jelentett." A madárka talán már nincs is itt. Szaladt át Zoltán a szobákon. Rozika az ágyán ült, hímzett.
"– Van szeretőd? – kérdezte tőle váratlanul.
– Van. Maga a szeretőm." – mondta Rozika.
Zoltán csokoládét hozott neki. Rozi azt mondja, sokat van egyedül és vágyik Zoltán után, de nem mehet, mert "a test beleütődik az emberek tekintetébe"... " De ha meghalok, akkor a test nem baj már, hanem a lélek az odaszáll, ahova akar: én akkor mindig, ott volnék maga mellett..."
Zoltán újra gyönyörködött a lányban. Hangok szűrődtek be. Zoltán felfigyelt a grófra. A lány nevetett, hogy nem is gróf, szegény ember az.
Lekenczey a kertésszel beszélgetett. Ősszel fognak gyümölcsfákat ültetni. Szegény gyerekek Grazban nem is tudják, hogy mi a gyümölcs... csak ritkán kapnak egy marék fehér szilvát, amit nálunk a disznó is otthagy.
"- A magyar gyümölcs még nemzeti kincs lesz - mondta a kertész."
A kertészkedésből nem jut nősülésre... még cipőt is hazulról küldtek neki. A helyi summáslányokra se vethet szemet, mert akkor nincs fegyelem. A szomszéd tanyára jár, azok meg ide.
21.
Kezdett besötétülni az ég, napfogyatkozás volt. A madarak elhallgattak, az állatok nyugtalanok lettek. "Itt a világvége." Az urak nézték, amint a hold eltakarja a napot. Ügyetlenkedtek a kormos üveggel.
Egy lovas érkezett, Lippay szomszéd legénye volt. Azt mondta, hogy jön az asszony ide ki a tanyára.
Zoltán ráparancsolt Rozikára, hogy csomagoljon, mert mennie kell. Jön az asszony, itt a világvége. Sírt a lány és pakolt. Zoltánnak is folyt a könnye. Csulihoz küldje? Rozika tudta, hogy sose jöhet ide többet. Megkérdezte Zoltánt, hogy ugye nincsen pénze. Zoltán dühösen nyúlt a tárcájába és odaadta Rozikának a százpengőst, amit a zsidótól kapott. "Kifizette a pénzéhes cédát... és megvásárolta a jövőjét." Éppen eltűnt a kocsi hátul a kiserdő felé, az asszonyé már meg is jelent. Úgy nézett Zoltán és Eszter (az asszony) egymásra, mint két idegen, félelemmel, távolsággal.
Nehezen közeledtek és mentek be a házba. Amikor Zoltán átölelte a feleségét, érezte, hogy mennyire elhanyagolta, "érezte, hogy megfogyott". Sírtak. Zoltán rettenetesen szégyelte magát, meg akart halni. Eszter a földre rogyott és a fejében szóló hangokat mondta: "– Hogy Szakhmáry Zoltán válik a feleségétől, s azt a parasztlányt veszi feleségül, a summáslányt a tanyán."
Aztán felállt, "ledobta magáról a mázsás terhet..."
"– Szép? gazember – lihegte –, szép? Nagyon szép? Találtál egy szép parasztlányt, igen? Berendezted neki a tanyát, igen? Kárpitossal, kertésszel? Kertet csináltál neki a pusztaságban, igen? Tündérkirálynő, igen?... Gazember!"
Átfutott a házon, kereste és végre meglelte a szobát tele az árulkodó nyomokkal, a sietséggel. Zoltán végre kimondta:"– Kirúgtam." S e pillanatban valósággá vált a rémkép, valóban igaz a szóbeszéd, igaz Zoltán summáslány szeretője.
Térdre borult Zoltán és csókolta a feleségét, csókolta a hideg arcát, csókolta szenvedéllyel.
22.
"Másfél éve nem volt mosoly az arcán, most egyszerre visszakapta a hitét s bizalmát az életben" Eszter.
A napfogyatkozásról mindketten azt hitték, hogy az ő lelkük kivetülése... hogy sötéten látják a világot.
Zoltán magára erőltette, hogy meglássa az életet, a madarakat, akik a tuján kergetőznek. Mutatta a feleségének. Csodaszép a kert, a fák tele virággal, élettel... a városban a fa "csak hernyót terem". Hetekig hozatta a jó termőföldet Zoltán, hogy itt virágoskert legyen... míg odahaza minden elfonnyadt.
Zoltán javasolta, hogy menjenek Bécsbe, az asszony nem felelt. Aztán a vendégekre terelte a szót és az álgrófra, de az asszony csak rosszallta az efféle társaságot. Zoltán megérintette az állát, hogy a szemébe mondja, hogy menjenek Bécsbe, de az asszony megérezte, ahogy az ura megundorodik az ő ráncos, kopott állától.
Zoltán a grófra terelte a szót, de az asszony kijelentette, hogy haza akar menni. Zoltán szerette volna megvárni a kocsist, hogy megtudja, mi lett Rozikával, az asszony sürgette az indulást.
Előállt a kocsi.
"– Hé – kiáltott vissza Zoltán az ember felé –, ha megjön az ember a csugari magyaroktól... a Gergely... üljön lóra, s jöjjön be.
Az asszony tudta, hogy Rozi Csugarra ment."
Zoltán beültette a felesége mellé a grófot a kocsiba és ő elöl ment egy csikón. Az asszony teljesen kiborult ezen. Egy órányira volt a város, nagyon megviselte az út.
23.
Zoltán csak Rozikára gondolt, lelkifurdalása volt amiatt, hogy úgy kidobta szegényt, ráadásul a Borbiróra bízta. Már úgy megszokta, ahogy várja az a kislány, nagyon vágyott utána.
Hazaértek. Előszaladtak a kicsi gyerekek (egy kisfiú és egy kislány), megölelték Zoltánt. Az asszony még mindig gúnyolódott, Zoltán bemutatta a gyerekeknek Lekenczeyt. Örültek minden újdonságnak. Lekenczey játszott velük egy kicsit, aztán ment.
Zoltán már izgatottan várta a híreket a tanyáról, a lányról... és ezt a felesége is tudta. Amikor lovas érkezett, egyszerre mentek ki a tornácra. Zsuzsi, a cseléd is ott lábatlankodott, hogy lehet-e tálalni a vacsorát.
Gergely hozott levelet Rozikától, Zoltán a zsebébe gyűrte. Mondta Gergelynek, hogy reggel kinn lesz a a tanyán.
Jött a szomszéd doktor, csatlakozott a vacsorához, Lekenczeyt grófként mutatta be Zoltán a doktornak. Együtt ment el a doktor és a gróf.
"– Fektessétek le a gyerekeket – szólott az anya. Úgy ült s úgy nézett, mint aki alig várja, hogy a leszámolás eljöjjön."
Jött is az asszony nagy monológja: "... Egy isten volt ezen a földön, egy földre szállott isten! " ilyennek látta az asszony egykoron. És valóban megvolt minden Zoltánnak, szerelmes asszony két szép gyerek, de alig másfél év alatt elfeledte azt a tíz együtt töltött boldog évet."...maga megcsúfolta az Isten ajándékát."
Aztán fenyegetőzött halállal és a levelet kérte és ígért mindent, de Zoltán csak abban a csodás bizsergésben akart lenni, amit a levél jelentett a zsebében... a felesége vergődését nehezen tűrte közben.
Az asszony egyre csak a levelet kérte: "Mutassa meg, és én esküszöm az élő Istenre, hogy ha az a levél olyan lesz, én meg fogom látni, hogy az magának méltó párja, akkor én, esküszöm magának, én kitérek." Végül aztán győzött az asszony: Zoltán odaadta a levelet, amiben Rozika fájdalmas búcsút vett Zoltántól és azt ígérte, sose látja többet. Szépen, kedvesen, alázattal írt.
Zoltán fájó szerelmet érzett, az asszony pedig szenvedéllyel dühöngött:
"Gyűlölöm a földedet, gyűlölöm a tanyádat, mert nem az enyém, mert versenytársam. Érted... Elrabol tőlem, hát hogyne gyűlölném... Úgy gyűlölöm, mint azt a ringyót."
"– Szerelmes vagyok belé - mondta a férfi -, értsd meg, az egész testem ég!"
Az asszony megveszett belé, tépte és harapta Zoltánt, ahogy tudta. Zoltán egy kis elégedettséget érzett, aztán útnak indult, otthagyta a zokogó asszonyt.
24.
Zoltán a kaszinóba ment. "Sok szép búza ára lement itt a garatokon, s gazdát cserélt a zöld posztóval bevont asztaloknál."
Éppen egy kanásznótát ízlelgettek, amikor Zoltán véres arccal megjelent és leült közéjük. Arról beszélt, hogy a tanyán nőtt fel és szerette nagyon: "Ha magam is ló lettem volna vagy madár. Átszállani a pusztán. Csudálatos az. A szél az embernek a szemébe vág, s érzi az ember az izmait."... Szeretett volna kiszaladni a világból, de csak ürességet érzett.
Piroska tanár úr, a gimnáziumi tanár azt kérdezte: " ...nem érzed néha legalább, hogy mennyivel magasabb rendű a szellemi repülés? Nem a ló hátán, hanem a gondolatok nyergében. Mert ha a lovadra ülsz, mennyit futsz? A Körös partjától a Berettyó partjáig meg vissza, de ha könyvet veszel a kezedbe; akkor a lelked repül. Átrepül századokon, évezredeken, s belerepül a jövőbe..."
Zoltán megmutatta az izmait és azt mondta: "sokkal többet adnak nekem ezek a testiségi érzések minden szellemi tornánál"... beszélt arról is, hogy kiismerte a világot, mert Rozikának tanította a történelmet. "Én nem hiszem, hogy a magyarok a Vereckei-szoroson keresztül jöttek be, mert én megéreztem az ereimben, hogy itt csörgött a vérem már az ősidőkben. Én tudom, hogy itt voltak lovasok, urak, királyok az őseim abban a világban, mikor még nem volt korona a király fején...
...Az istenit ennek a fődnek! a pogány istenit!... Nem a keresztény istenit!... Én nem érzem azt a keresztény istent, akit a papok hit nélkül prédikálnak, a jóság, alázatosság, a koldusuk istenét: az én istenem a Taksony fejedelem istene, aki úr, s aki lovon jár, s aki a napsugár és a vihar és a csillagok istene. Az én istenasszonyom a boldogasszony, aki keményen font hajjal lovagol az ura mellett, a felhőkön. Nagyon szeretem a pusztai eget, az örök eget. Én nem akarok keresztre feszíttetni a szegények és a haláltól rettegők kedvéért, engem soha nem lelkesített ez az isten."
Rozika "Elrepült, nincs..."
És hiába is jönne vissza, mert már nem ugyanazt jelenti. Fel kellene állni és hazamenni...de, ahol az a két szép gyermek várja és az asszony, aki elvett tőle mindent. Haza kellene menni, de akkor lemondana az életről, "a jelleméről... beállna rabnak s alázatos ebnek..."
A tanár úr azon gondolkodott, hogy a gyerekek mennyire másképp vannak, mint a szüleik... "Én a fiam arra akarom nevelni, hogy Krisztus legyen, s huszár akar lenni... Te a fiadat hősnek akarod nevelni, s ez meg az nem akar lenni, hanem mindenkit sajnáló Krisztus!..."... mert a kis Szakmáry Jánoska (4 éves) nem akar katona lenni, mint a felmenői, mert sajnálja a lelőtt embereket.
Zoltán nem bírta tovább a hadakozást magával, zokogva az asztalra borult. Nincs megoldás. Az asszony nem engedi többé arra a tanyára, s ott van minden, a megkezdett kert, a szőlők, a földek, az állatok... de az asszonynak egy az a tanya a megcsalással. Zoltán hogyan hallgattassa el azt az asszonyt, mikor jó feleség a világ előtt és két szép gyermeke anyja?
"...a házasság, az valami titokzatos kazán, amely életeket fullaszt s forral, s minden életben vágyak és álmok érnek, mint a lefojtott trágyában."
Megtelt élettel a kaszinó. Sok nagy tiszteletű úr volt ma itt, akik évek óta nem maradtak ki éjszakára. Előbb a gróf volt a téma és most Zoltán... A "klozettban" (= vécé, mosdó) azt beszélték az urak:
"- Mi van ezzel a Zoltánnal, nekiment valami fának a setétbe?
- Női kézimunka az, komám!"
"Ez a másfél esztendős titok az egész várost megfeküdte. Nincs ember, nincs család, amelyik ne tudott volna róla, s mindenki várta, mikor robban ki a baj."
Beszélgettek, pletykáltak, de...
"Senki se mond egy szót sem arról, hogy keserű sors ez az élet, rabmadár lenni. ..Senki se mondja el, hogy férfivére más nőt is kíván, hogy ... férfiálmai más horizont után epednek..."
(Aludna, álmodna inkább az ember, bújna a paplan alá "..borszagúan és izzadtan, lemosdatlanul, mert még csak egy fürdőszoba sincs sehol; talán három van a városban, ahol negyvenezer ember él s izzad...")
25.
"Nyomorlakon a Csuli fia, Kálmus megindult, puskával a vállán, s ásóval afölött" a nádas felé a darvakhoz. Utána szaladt egy kis tüzes szemű cigánylány (aki addig a libákat őrizte), vele ment. Be a nádasba, s ő lelte meg a daru nyomát.
"Nekilátott az ásóval, hogy egy akkora gödröt csináljon, amelyikben ketten elférjenek. A földet behányta a vízbe, mert ha a daru meglátná a friss ásást, nem maradna meg a szigeten. Nagyon óvatos." a bíbicek közben "lelkiismeretesen jajveszékeltek".. nem szeretik a vízimadarak a háborgatást. Kész lett a gödör, a lány szépen ki is bélelte, meglapultak benne és vártak. Aztán este lett, éjjel újholddal, csak a csillagok világítottak... kicsit elszunnyadtak... reggelre mindenük fájt. Virradt már..."a vadmadár egész éjszaka burukol hajnalban alszik". Ahogy megreggeledett, Kálmus belátta az egész környéket, de darvaknak nyoma sem volt. Kanászok kürtje hallatszott a távolban. Egyszer csak megláttak két szép darut. Kálmus már készítette a puskát. Kicsit késve lőtt Kálmus, már megindultak felszállni a darvak. Rosszul találta el az egyiket, a lábán. Egy kis szigetre repült a társával megpihenni, Kálmus és a lány utána.... a madár hosszú kínok után a nádasban leli halálát. A lány többször 'kénytelen volt levetkőzni', hogy meztelenül ússzon. Kálmus vadászösztöne is átterelődött lassan. Itt ér véget a jelenet.
26.
Újra a kaszinóban vagyunk az urak között. A főorvos gondolkodik el a magyar asszonyok helyzetén: "... az ősmagyarok egynejűségben éltek, s a feleség egyenrangú volt az urával. Hát én láttam, hogy másfajta népek hogy tartják a feleségüket. A német úgy tartja, mint egy háztartási hivatalnokot. A zsidó úgy, mint egy háremhölgyet; de egy emancipált háremhölgyet. Az olasz, mint egy rabot. Bezárja a házba, s féltékeny, s egy életen át nem szűnik meg vad ellenőrzés alatt tartani. De a magyar embernél az asszonynak a legbizonytalanabb a pozíciója, mert a magyar asszonynak úrnak is kell lenni, rabszolgának is, műveltnek is, butának is. Istennőnek is, ringyójának is, mert a magyar úgy néz a feleségére, mint felsőbbrendű lényre, akit neki sikerült leigázni. Mintha egy mítoszi istennőt rabolna egy paraszt, s azt követeli tőle, hogy olyan cselédje legyen, mint a maga fajtájabeli, de azért maradjon meg istennőnek is, hogy ő gyönyörködhessék s dicsekedhessék vele, hogy neki van egy nimfája."
Zoltán is látta azt, hogy a felesége mi minden, és a szerelme csak egy kis cicomás parasztlány, aki talán épp most száll le a vonatról Pesten, talán már másik férfival van... Zoltán belevágta a poharat szemközt a tükörbe.
Közben a többiek Csulival csereberélték a történeteiket. "Zoltán egyre komorabb lett."
Csuli a külügyminiszternek írat alá egy emléklapot. "A neveket még az orvosok is úgy írták alá, nagyszerűen, mint a régi erdélyi fejedelmek."
Az orvos is mesélt, egyszer úgy használt a pióca egy haldoklónak, hogy a beteg felesége kisütötte és úgy adta az urának sütve meg rántva. (Nem úgy, hogy rátette volna vért szívni. Sokáig hitték, hogy az ember attól beteg, hogy a vére beteg és olyankor frisset kell készíttetni a testtel. S a használtat pedig leszívatni a piócával.)
Körbeért az aláírós emléklap Zoltánhoz, de ő nem írta alá. Csuli odahajol hozzá:
"- Be okos ember vagy, kedves komám, tudod, mit írtak alá ezek a marhák?... Mind megrendelte a Jókait... Hűj, hogy fognak ezek prüszkölni egy hét múlva, ha egy vagon Jókai érkezik a városba!..."
Gazdaságra terelődött a szó, hogy kellene a termelést fokozni, mert az amerikai gabona meg az olasz "virág" elviszi a hasznot, ott jobb a klíma, több és jobb terem. A parasztnak kellene lehetőséget adni, hogy lesz belőle valami... mint a középkorban, amikor a szegény paraszt Bakócz Tamásból püspök lett.
De Zoltán kiért, miért törné magát? "Megdörzsölte homlokát, s lerázta magáról a gondolatokat, mint ázott eb a vizet."
Zoltán egy pusztai nótát kezdett énekelni:
"Aki felül a lovára,
Vessen keresztet magára,
Mert nem tudja mék órába
Botlik meg a lova lába."
(a ló itt a szabadság jelképe...nem tudhatjuk, hogy mikor vész el a szabadságunk)
S Zoltán már kinn is volt a tanyán gondolatban, bejárta a vidéket és arról dalolt, hogy milyen gyöngy élete volt ott. Egyszer-egyszer más is hozzámondott egy-két sort, de Zoltánból nem akart fogyni a szó.
"Asztalom itt a Hortobágy partja,
Eszem, iszom, ahun kedvem tartya."
"Ha megunom magam a pusztába,
Kapom magam, megyek a csárdába."
Kormos Bandi, a főügyész megindult Dókára. "Kezet nyújtott erre-arra, csak úgy ujjheggyel, s aztán elment"
Már mindenki tudta, hogy a vasút a Berettyó túlsó felén lesz, s mindenki mulatott rajta.
27.
Kormos Bandi kizötykölődött a mérnökkel a dókai tanyákhoz, ahol már várták. Útközben egy szót sem ejtett a vasútról, csak a vadászélményeiről. A falusiak kérlelték, hogy ne a falu közepén menjen az a vasútvonal, ne vágja el a piacot, hanem menjen inkább a földeken. De a földeket nem jó irányba szelte volna el a vasút. Jöttek aztán "az építő vasúttársaság kiküldöttei, az államvasutak, a pénzügyminiszter, a földművelési minisztérium emberei, a megyének, a városnak, a falvaknak a képviselői, az útmesterek"... asztalhoz ültek, ettek, boroztak, beszélgettek, telt a nap...
A vasúttársaság egyik embere megelégelte a dolgot és a térképre mutatott, azon pedig Tóka szerepelt. A polgármester tudta, hogy a régi térképen elírták Dóka települést, ezért lett Tóka, de a következő választásokra gondolván inkább azt mondta, hogy az a terület egy tó, alkalmatlan a vasútépítésre. A főmérnök máris nyugtázta, hogy akkor bizony nem lesz ott a vasút, Kormos Bandi pedig leakasztotta a puskáját és elindult "Tókára kacsázni". (= kacsát lőni)
28.
Vasgyúró Palya és Zoltánék hazasétáltak a Kun utcába, az asszony már várta őket pogácsával, lángossal. Zoltán is, Igazmondó is kapott belőle, "hiszen (Vilmáéknál negyven pogácsát evett meg, vagy hatvanat" (legalábbis ezt mondta).
Ekkor ért Csulihoz Vasgyúróék bérese, Lukács, hogy áthívja őt is, de Csuli azt mondta, küldjenek érte kocsit, mert fáj a nagylábujja. Egylovas kocsit vitt a béres, mert a többi ló a tanyán volt. Csuli megmérgesedett és négylovas hintót akart. Elment Lukács négylovas szekérért és meghozta. Tetszett ez Csulinak, úgyhogy elküldte Lukácsot a zenészekért, s ő maga gyalog sétált át a szomszédba a sasfejű sétabotjával.
29.
Ittak 11-ig, azután megindultak Lekenczeyvel, a "külügyminiszterrel" a polgármesterhez és odahívták Wagnert is (a zenetanárt). Bemutatták Wagner Arturt mint zenetudóst az excellenciás gróf úrnak (aki kamu külügyminiszter is).
Szegény Wagnerrel még a koncertjét is átszerveztették, ha a grófnak akar játszani. Aztán a gróf és Farkas Miksa főkapitány mentek a polgármesterhez, s közben beszélgettek: "– Ötezer holdat és kilenc budapesti házat vertünk el" – mondta Lekenczey. Megbeszélték a veszteségeiket, mintha erény lenne, hogy kinek volt lehetősége többet veszíteni.
Közben egy fiatal legény is érkezett a főkapitányhoz, aki elpanaszkodta, hogy "megerőszakosított egy lányt a setétbe", de bánja nagyon, mert most a lyány gyerektartást követel tőle, mert korábban a barátnője volt. A lány is ott volt, kaptak szidást a főhadnagytól, aztán mehettek. Folytak a történetek hadnagyból: "... a minap egy paraszt belefordult részegen a szekerével az árokba. Bépörölte a várost, hogy minek tart árkot." ...
Közben Vasgyúróéknál már hangulatban voltak az urak és Zoltán meghívott mindenkit a tanyájára, azt mondta "olyan muriban lesz részük az uraknak, amilyen még nem volt."
30.
Zoltán visszaemlékszik, hogy A. Kovács János, napszámosgyerek a rossz szagú fiú, aki a tanyák füstös szegény dohát hozta az iskolába, mint egy vadállat feküdt neki a tanulásnak, hogy legyőzze, menthetetlen fölénnyel verje le az úrifiút," Szakhmáry Zoltánt. Le is győzte négy éven át, de az ötödik évben mindenki elülhetett ahová akart és Szakhmáry elült a napszámos fiú mellől. Attól kezdve Jánosnak nem volt vetélytársa. Most mégis büszke emberként élhet, jóval többre vitte az apjánál és még a felesége is tiszteli. Zoltán úgy érezte, hogy ma két nő tette tönkre, öngúnnyal nevetett. (saját magát gúnyolva)
31.
A tanyasi szárnyasok reszketve nézték a beözönlő éhes bendőjű "farkasembereket."
Jöttek kocsin a grófék, nézték a puszta tanyákat, kutyák ugrottak eléjük, pedig a törvény tiltotta, hogy a kutyák szabadon kószáljanak, nehogy megcibáljanak valakit. A főhadnagy meg is akarta mutatni a hatalmát, gondolta, megbüntet egy ilyen tanyasit, akinek a kutyái útonállók. De annak az embernek csak olyan kutyája volt, amelyiknek nem volt foga, így arra nem vonatkozott a törvény.
Közben Csuli elment Wagner koncertjére és hozta Wagnert a kocsiján. Nem tért azonban ki a szembeszekérnek, és összeütköztek, Wagner lerepült a szekérről. Csuli akkor hazavitte Wagnert a családjához, akik orvost hívtak hozzá. (Csak az arca sérült meg, mert arcul ütötte a szekérrúd.)
Csuli ment vissza a tanyákhoz, előbb a feleségéhez borogatásért a fájós lábára, aztán mikor visszanyerte az erejét és a gorombaságát, ment Zoltánhoz.
32.
Éjfél után járt már az idő, mindenki hangulatban volt. Akkor keltették a cselédeket, summáslányokat... jöttek is táncolni, hiszen Szabó Rozika is így csinálta meg egykor a szerencséjét.
"A tehenek bőgni kezdtek, a lovak dobogtak és nyerítettek, a juhok elkezdték a sírást, mint az álomból felcsókolt csecsemők."
hHjnal lett.
"Zoltán ott állott szemben a nappal... jönnek a csugariak a pénzükért...amit odaadott a szeretőjének."
Egy vén boszorkány suttogott Zoltán fülébe, hogy jól tette, hogy megszabadult Rozikától, mert rosszakat mondott az úrról. Zoltán hitte a boszorkány szavait. Ment táncolni, ment a zajba, hogy elnyomja a gondolatait.
Vasgyúró éppen a komondor felé járt egy kis nyugalmat keresni, de a kutya már igencsak ideges volt, amiért "az éjjeli nyugodalmat sem tiszteli ez az emberi állatfaj" és a fenekébe harapott. Úgy megmérgesedett erre vasgyúró, hogy megharapta a kutyát, aztán még el is dobta. A kutya is és a vadember is ordított fájdalmában. A vendégek pedig nevettek és éljenezték Vasgyúrót.
Zoltán hordókat hozatott fel a pincéből, csapra verette őket: "– Igyatok – mondta Zoltán –, dögöljetek meg."
Nézte az ezredest, Ábelt... és arra gondolt, amikor az ő felesége Anna rajtakapta, amint egy szolgálóval összefeküdt, visítva rohant az anyjához, "aki azt mondta neki: fiam, mán ehhez hozzá kell szokni egy asszonynak, engem is hozzászoktatott az apád..."
Vasgyúró borogatásért könyörgött, megtöltötték neki a vályút, de Igazmondót fektette bele, s azzal törölte meg a homlokát.
Zoltán a mogyoróbokrok között meglátta, amint "A két paraszt, Parragh Gábor, a juhtartók elnöke meg Kalma István tusakodnak." Összecsapták a homlokukat, hogy kinek van keményebb feje. Végül Kalma István esett össze.
"– Vigyázzatok Zoltánra – mondta az okos Borbíró, ...– Nincs istennel, vigyázzatok rá."
"– Á, gyáva ez ahhoz - mondta Csuli legyintve."
Zoltán hallotta ezt és azt kiáltotta:
"– Az én nótámat! S a... cigány rázendített:
Ég a kunyhó, ropog a nád,
Szorítsd hozzád azt a barnát!..."
Zoltán "cigarettára gyújtott, s az égő gyufát a nádak alá tartotta. Mosolygott, ahogy a száraz nád perzsegve tüzet fogott."
"...gyáva ez ahhoz - ismételte magának."
Már a lóistálló is égett.
Aztán lekiáltott a tornácról:
"– Csuli bátyám! ez ám a muri!... jó kis muri!... Úri muri!"
Puska volt a kezében.
"S a tömeg csak bömbölte, hogy:
Ég a kunyhó, ropog a nád...
– Gyáva ez ahhoz!? – mondta Zoltán, s szíven lőtte magát. A tűz ropogott, az állatok, emberek veszettül bőgtek, ordítottak. A hajnalban az Alföld közepén egy tűzfáklya mutatott az égre, a tűz, a tűz, a szent tűz, amely minden rosszat megemészt..."
VÉGE
