430
Gróh doktor épp befejezte a vizitet, amikor Kreibich bácsi (aki a kórházon kívül kályhás) magához hívatta, és megkérdezte, hogy mivel fűt. Gróh doktor kissé zavarba jött, mivel nyár volt és nem volt igényes ember se a fűtésére, se a bútorára, se a cigarettájára. Végül kimondta: vaskályhája van. Kreibich bácsi nagyon megörült ennek, hisz akkor a doktor úrnak "szüksége van egy békebeli termokokszra" (=nagy cserépkályhára). A doktor úr tiltakozását meg sem hallotta, csak győzködte három hétig (amíg még lábadozott a bélműtéte után), és végül meggyőzte Gróh doktort, hogy megépíti nek9 a termokokszot önköltségi áron (= anyagáron). "Kreibich bácsi nem az érveivel, hanem a szenvedély erejével győzött." Minden kályhát úgy épített az egyes családoknak, mintha a lányait adta volna férjhez. És meg is kért néhány neves termokoksz tulajdonost, hogy hívják fel a doktor urat és gratuláljanak az új termokokszához, sőt menjenek el meglátogatni az ő termokokszukat is.
A doktor tehát megadta magát. A hetekig tartó felfordulás, kosz, téglapor, agyag és eszközök nem különösebben zavarták, alig járt haza. Hol a főorvosnál töltötte az estét, hol valamelyik barátnőjénél.
Már tél volt, amimor az adjunktus felfigyel rá, hogy Gróh doktor az óráját nézegeti. Nem randevúja volt, aggódott, hogy kialszik a parázs... tenni kéne a tűzre. De a szomszédasszony megbízhatatlan, Gróh jobbnak látta, ha mag vigyáz a kályhájára és táplálja a parazsat, ha szükséges. Egyre ritkábban járt el, inkább otthon melegedett. Amikor az egyik barátnőjelöl megkérdezte, hogy sokat fogyaszt-e a kályhája, egészen elhidegült tőle. Egészen emberkerülő lett.
A kályhájában ősztől tavaszig nem aludt ki a tűz. Gróh időnként csak úgy hazajárt ránézni, nekidőlni, és megnyugodva ment vissza a munkába. Egyre többet foglalkozott a kályhájával. Már egészen beleszeretett és februárban beteget jelentett, mert már alig volt képes kimenni a házból. Egy este áthívta Kreibich bácsit és együtt élvezték a szép termokokszot. Gróh doktor arról ábrándozott, hogy hatalmas kályhákat kellene építeni benne pici házakkal. Aztán Gróh doktort "átvitték az elmeosztályra. Azóta ott él. ... Hátát a falnak veti, és szelíd mosollyal néz a semmibe."
