4252
A világirodalom egyik legnagyobb műve. Majdnem akkora mint Oroszország. 1800 oldal és közel ötszáz szereplője van.
A regényfolyamot Tolsztoj hat éven át írta azzal a céllal, hogy megmutassa az orosz katona szívósságát és becsületét és felhívja a figyelmet a nemzeti egység fontosságára. A címbéli "háború" a mű történelmi témája Napóleon 1812-es hadjárata, amikor megtámadta Oroszországot, mert akkor jó ötletnek tűnt; a "béke" pedig az otthon melegére utal.
A nyugaton ünnepelt szabadsághozóként feltüntetett Napóleont Tolsztoj szánalmas figurának ábrázolja, aki csak sodródik az eseményekkel. A regényben orosz oldalról sincsenek nagy emberek és zsenik, helyette orosz népakarat van, Tolsztoj hőse és győztese az orosz nép. A népnek szerves része a parasztság és az arisztokrácia. És mindennek mozgatója a végzet. A végzet az oka annak, hogy békében élő embereket elszakítanak egymástól és hadba hívnak, és a végzet feleélős mindenért, ami az orosz ember kudarca lehetne. És így a végzet a mozgatója azoknak az embereknek is, akiknek a neve később a történelemkönyvekbe került.
Tolsztoj több család szemével mutatja be az eseményeket. A főbb szereplők Andrej Bolkonszkij, Pierre Bezuhov és Natasa Rosztov, ők tolmácsolják nekünk Tolsztoj gondolatait, mondanivalóját.
A rideg, harapós kedvű Bolkonszkij herceg a különc Napoleon nagy tisztelője, maga is szeretne ugyanolyan hősként kitűnni a tömegből, ahogyan Napoleon, hamarosan csalódnia kell azonban, mert Tolsztoj szerint a hősiesség nem kiváltság, hanem az orosz katona kötelessége. Bolkonszkij tehát hatalmas jellemfejlődésen megy át. Először megismeri Tusin kapitányt, aki annyira nem kérkedik azzal, hogy egyszer megmentette a sereget, hogy még a saját katonái se tudják. Azután Austerlitznél a túlbuzgósága és vakmerősége majdnem a halálba viszi és végül a nagy égboltot szemlélve villámcsapáskánt éri a felismerés, hagy minden és még ő is csak hiábavalóság. Becsvágya porba hull, s még életkedve is elszáll, mikor megtudja, hogy a felesége meghalt szülés után, így hazatérve az élet kisebb örömeinek szenteli magát.
A regény minden jelentősebb eseményénél Bezuhové a narrátori szerep. Ő is arisztokrata, vagyonos ember, ám gyermeteg csetlés-botlásával és faragatlanságával eléggé kitűnik a többiek közül. Az ő fejlődéstörténete a világmegváltó filozofálgatástól a parasztok értékeinek meglátásáig tart. Ő lesz a népéért dolgozó politikus, aki talán maga Tolsztoj, hiszen a küldetés azonos, és Tolsztoj mindvégig azonosul vele, kivéve, amikor depressziós, mert akkor a világból kiábrándult Bolkonszkij figuráját ölti fel magára.
Kettejüket Natasa köti össze, aki előbb Bolkonszkij párja lesz, azután Bezuhov mellett lesz odaadó feleség. A szemünk előtt nő fel és formálódik jó házastárssá, a Tolsztoj számára eszményi nővé, aki a tűzhely mellett kavargászva találja meg a boldogságot.
Megjeélenik még Drubeckoj, a karierrista figurája is, akinek "arra nincs parancsa, hogy gondolkodjon", ezért minden parancsot feltétel nélkül fogad el. És még sokan mások, akiknek nem az a szerepe, hogy események elősegítői legyenek, hanem az, hogy megmutassák a kor orosz atmoszféráját. Tolsztoj nem kívánt történelmi hűséggel élni, tanítani akart és persze letenni névjegyét a nagyok névjegyei közé.
------------
Tolsztoj egy igen gazdag arisztokrata család negyedik gyermekeként született és szüleinek korai halála és a rokonok osztozkodása után is rá maradt egy nagy falu és még több kiegészítő birtok is. Egészen közelről ismerte a parasztok nehéz sorsát. A faluban új nézeteket hirdetett, de a parasztok nem fogadták el. Ő azonban rendületlenül közéjük akart tartozni, ezért úgy kezdett élni, ahogyan ők, Kijárt dolgozni a földekre, egyszerű ruhát hordott, még a gyerekeit is cipő nélkül járatta. Feleségével sokat vitázott emiatt és mások is bolondnak nézték. Megosztó személyiség volt, egyesek prófétának tartották, tanítónak, aki elhozza azt a kort a földre, amiben az emberek majd csak jót cselekszenek. Mások pedig egy unatkozó arosztokratát láttak benne, aki megcsömörlött a kizsákmányoló életmódtól és a lelkiismeretfurdalását szeretné enyhíteni azzal, hogy kijár a parasztok közé. De az is elképtelhető, hogy mindez csak látszat és Tolsztoj csak nagyon hiteles író akart lenni, aki zsigerig is meri az arisztokrata élet mellett a paraszti sorsot is.
