439
Vajda János: A vaáli erdőben
Odabenn a mély vadonban,
A csalános iharosban,
Félreeső völgy ölében,
Sűrü árnyak enyhelyében;
Oh milyen jó volna ottan,
Abban a kis házikóban,
Élni, éldegélni szépen,
Békességben, csöndességben!...
Nem törődni a világgal,
A világ ezer bajával.
Meggondolni háboritlan,
Ami immár közelebb van...
Illatos hegy oldalában,
A tavaszi napsugárban,
Nézni illanó felhőkbe,
Mult időkbe, jövendőkbe...
És azután, utóvégre,
Észrevétlenül, megérve,
Lehullani önmagától,
A kiszáradt életfáról...
S ismeretlen sirgödörbe'
Elalunni mindörökre...
S ott egyebet mit se tenni,
Csak pihenni, csak pihenni...
A vers egyetlen hosszú sóhajtás (nyögés), egy hosszú mondat. Kicsít tömörebben úgy hangzana: elegem van.
Vajda János mesébe illő gyermekkort tudott maga mögött a váli erdőben, ahol édesapja egy vadregényes erdőbirtok főerdésze volt. Gondolatban felnőttként is ide járt megpihenni, életének legszebb időszakába és legnyugalmasabb helyére.
a vers:
A tájihletettségű dal a lélek tájaira visz, filozofikus jellegű sóhajtás arról, hogy az élet míly elviselhetetlenül könnyű. Vajda vonzódik a természethez, visszavágyik a kezdethez, az újrakezdéshez, mint minden sebzett lelkű, élettől megfáradt ember. A halál is a pihenést jelenti, a nyugalom, a hazatérés ígérete. A költő úgy érzi eleget élt, immár csak békére vágyik.
Valójában a versből, sem Vajda életrajzából nem derül ki, hogy mi volt olyan pokolian fárasztó már élete felénél, hogy a halálba vágyjon megpihenni. Egész életében firkász volt a legkülönfélébb lapoknál, és élete minden problémáját tudatosan maga generálta. Élete negatív mérlege némi komolytalan politikai szembefordulás, viszonzatlan szerelem hajkurászása, és öregen egy fiatal lány feleségül vétele, aki nem tette fiatalabbá. A legnagyobb életcélja az volt, hogy második Petőfi legyen, de mivel már volt egy jóval tehetségesebb és talpraesettebb Petőfi, ez az ötlet elég szerénynek bizonyult.
A vers a sok főnévi igenévtől is személytelen, se mélysége, se díszítettsége nincs, könnyed rímei is jelzik, hogy az életről merengés mindvégig felszínes és gyerekes marad. Mesebeli sztereotípiák: Kis házikó, illatos hegyoldal, tavaszi napsugár - csupa kislányos dolog, amire a költő vágyik.
A megbékélést az jelenti, hogy az ember eggyé válik a természettel. Lényegében a vers következtetése is ez a bölcsesség.
