1273
Vajda János: Húsz év múlva
Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül -
Mult ifjuság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.
És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...
A halhatatlan szerelem idilli és egyben tragikus versének tartják.
Vajda szerelme Kratochwill Georgina volt. Gina mindent felvonultatott, amitől egy nő évekre vonzó lehet egy önmagát nem sokra tartó költő számára: szép volt és fiatal, kacér, de nem engedte közel magához a férfit, máshoz ment feleségül és gazdag fiatal özveggyé vált, aki a költő felé mindvégig lenéző és hideg maradt, (Ginának csak öregkorára sikerült a hatalmas vagyonát elherdálnia és a szegények tömegsírjában végezte Bécsben.)
Gina ekképpen a vonzó elérhetetlenség, a reménytelen, örömtől megfosztó világ jelképe volt a költő számára, A csalódás szimbóluma, ami újra és újra ihletet adott Vajdának.
a vers:
A költő saját magát (a büszke szenvedésbe kövült költői énjét) a megolvaszthatatlan havas hegycsúcshoz, a Montblanchoz hasonlítja, míg Ginát a kacér csillagok jelenítik meg, amik szeretnék ezt a fagyos költőt megolvasztani, de őt se Nap, se szél, se más nem mozdíthatja.
Különösen fanyar csavar ez, hiszen mire lehet büszke az a férfi, aki évtizedeket koslat egy nő után, aki szárba se veszi. Tudva azt, hogy Vajda több mint harminc évig csúszott-mászott Gina után, Vajda inkább csak szeretett volna kemény és hideg lenni mint a Montblanc, Valójában a számító és gazdag, öntudatos Gina volt a kemény és hideg hegy, költőnk pedig a jelentéktelen fényű csillagok.
A vers hangvétele nem a szerelmes magyar költőktől megszokott jajveszékelés. Ez jóval csendesebb panasz, ami azért a vers során tovább ereszkedik, erőltetett nyugalmat sugall, miközben a szenvedés érezhető a szavak mögött. (A nyugtalanságot az igék halmozása is mutatja.)
A költő úgy számolgat, hogy cirka húsz éve gyötri magát emiatt a nő miatt és igazából nem történt semmi, nem ért el semmit. Az ábrándozásban is az a legvonzóbb mára, hogy talán meg lehet szabadulni ettől az egész elgyötört és költőbe kövült érzéstől, le lehet mondani róla, el lehet fogadni, hogy nincs, fel lehet lélegezni belőle. A vers végén az ifjúságról és boldog szerelemről való lemondás mögött felragyog a Nap, a megtisztulás képe.
