24407
Voltaire - Candide vagy az optimizmus
Olvasónapló itt:
Voltaire - Candide olvasónapló
A mű a Leibnizi filozófiát értelmezi, mely szerint az Isten folyton felismerő bölcsessége a világot tökéletessé teszi. Ezt a bölcsességet követte az 1755-ös 9-es erősségű földrengés, amely például Lisszabont is letörölte a térképről, az összeharácsolt aranykincseivel és kastélyaival együtt. Isten jóságát és létét, és az ember életének értelmét ezután többen vitatták, köztük Voltaire is, hiszen láthatóan nem csak az igazán bűnös lelkek haltak meg akkor, hanem több ezer gyermek is, és az ember az egész helyzetet tehetetlenül szenvedte el. Voltaire művében szatirikusan közelíti meg a leibnizi filozófiát, szóval lenézi, és nem riad vissza a kor horrorisztikus vagy perverz jelenségeitől sem. (És erőltetett humorból is bőven kanalazhat, aki bírja, miközben Voltaire jókat nevet.)
Tartalma, értelme:
A történet Thubder-ten Tronckh báró kastélyában kezdődik, Westphaliában. Az előkelő kastély lakói úgy gondolják, lakhelyük a világ legszebbje (a világuk tökéletes). Itt nevelkedik Candide (neve azt jelenti nyíltszívű, jámbor,őszinte), aki a báró nővérének gyermeke. A báró úrnak és a bárónénak két gyermeke van, a szép Kunigunda és egy fiú. A ház bölcs filozófusa, a nagy tiszteletű tanító,Pangloss mester, aki valójában a kor naiv tudósát testesíti meg, Leibnizet és az ő optimista filozófiáját, hogy Isten világában minden bölcsen van elrendezve.
Amikor Candide-ot meglátja Kunigundával, amint elcsattan egy ártatlan csók, Candide-ot a báró elcsapja a háztól. Candide egy Valdberghofftrardbkdikdorff nevű városba ér, ahol két idegen megvendégeli, leitatja és bilincsbe verve a bolgár seregbe viszi katonának. Beletanul a fegyverforgatásba, de egy nap elunva magát, sétára indul. Ezt szökésnek veszik és megbüntetik, választhat a golyó és a vesszőfutás között. (Vesszőfutás: katonai sorfalak között puskavesszővel annyira megsebzik, amibe nagy eséllyel belehal) Ez utóbbit választja, de megússza, mert arra jár a bolgár király és felmenti a büntetés alól. Candide félig felgyógyulva máris háborúba kényszerül, de megszökik és előbb egy bolgár faluba megy, amit az arabok dúltak fel, azután egy arab faluba, amit a bolgárok igáztak le. (A szerző azt láttatja velünk, hogy az ember sorsa kiszámíthatatlan és az ember kiszolgáltatottan hánykolódik benne)
Végül Candide Hollandiába jut, ahol koldulni kezd, és egy jótevő, Jacques, (a kereszteletlen ám mégis szent ember, anabaptista) megszánja és befogadja magához, még munkát is ad neki. Candide ezek után újra úgy gondolja, igaza van Pangloss mesternek:, tényleg minden a lehető legjobban van elrendezve ezen a világon. Másnap egy rossz külsejű koldusban felismeri Pangloss mestert, akit Jacques felfogad a könyvelőjének. Candide megtudja Panglosstól, hogy a kastélyban mik történtek és hogy az egész családot lemészárolták, a szerelmét, Kunigundát pedig megbecstelenítették.
(Voltaire szereplői kiváló emberek, akiket üldöz a balszerencse. Candide egy naiv fickó, akinek csak nagyon lassan formálódik a jelleme az utazások során. Az olvasó inkább szánja mint szurkol neki.)
Jacques-nek Lisszabonba kell utaznia, ahová magával viszi az ifjút és a filozófust. Hajójuk azonban viharba kerül, és az út során Jacques egy matróz hibájából meghal. (Itt ismét bizonyságot nyer a világ igazságtalansága, mert a szent ember meghalt, a matróz pedig fosztogathat tovább.)
A hajótörés után kiúsznak a partra, de ott épp földrengés van. Segítenek a romeltakarításban.
Panglosst és Candide-ot elfogják: "az egyiket azért, mert beszélt, a másikat csak azért, mert helyeslőleg hallgatott..."
A bölcsek "szent hitítéletet" hirdetnek, ami igazából egy kis mészárlást, eretnekégetést jelent a nép szórakoztatására abban a reményben, hogy akkor majd nem sújt le Isten újabb csapásokkal. Az inkvizítor utasítására pár embert megégetnek, Panglosst felakasztják, Candide-ot megverik, és a szent szórakozásnak egy újabb földrengés vet véget.
Candide a rémségek után vigasztalan, de egy öregasszony felkarolja és elviszi Kunigundához, aki sikeresen kiverekedte magát a kastélybéli támadásból. A lány elmeséli, hogy most hetente két ember osztozik rajta, az inkvizítor és egy zsidó kincstárnok, akié ez a szép kastély.
Úgy alakul, hogy Candide mindkét fogvatartó férfit leszúrja, érkezési sorrendben. Ezután lovon menekülnek el, az öregasszony is velük tart.
Candide katonai babérokra tör és csakhamar kapitány lesz.
Az öregasszony elmeséli, hogy ő egy palesztin hercegnő, aki elvesztette a családját és a vagyonát. (A hercegnő a fél fenekét is elvesztette, mert a katonák azzal laktak jól harc közben. Minden nő fél fenekével a háremben. Ez úgy tűnik Voltaire perverz fantáziája.)
(Az öregasszony tehát Kunigunda ellentéte. Míg Kunigunda alulról kezdett és egyre gazdagabb és hatalémasabb körökben mozgó szajha lett, addig az öregasszony a gazdag jólétből zuhant a mélybe.)
Míg a hercegnő a kalandjait meséli, megérkeznek Buenos Airesbe, ahol a kormányzóhoz látogatnak, akinek megtetszik Kunigunda, ezért megtartja.
Candide menekül, mert a megölt inkvizítortól elvett ékszerek lebuktatták és a sarkában liheg egy vizsgálóbíró a katonáival. (A háború és katonaság szatírája visszatérő szimbólumok.) Lesz Candide-nak egy szolgája is. A szolgája Cacambó, (a kor eszményi szolgáját jeleníti meg, aki mindenhová követi urát, bölcs döntéseket hoz helyette, kihúzza a pácból, stb.) segíti a tudásával és a tanácsaival is. Átállítja a jezsuiták oldalára, mert ez biztonságosabb. (Ezzel Voltaire arra hívja fel a figyelmet, mennyire hajlítható az ember és a hite csak addig tart, ameddig az érdekei.)
Candide megismerkedik a tisztelendő tartományfőnökkel, akiről kiderül, hogy Kunigunda bátyja, nagy az összeborulás. De sajnos a tisztelendő úr nem nézné jó szemmel a házasságukat, mert Kunigundának 72 őse van, Candide meg csak Candide. Összekapnak és Candide megöli a tisztelendő urat. Felveszi a csuháját és abban menekül. (Itt megint megjelenik a jezsuiták kérdése, akkoriban a vallási fanatizmusból és a vad ateizmusból is kiábrándultak már az emberek)
Elfogják őket Oreillons-nevezetű vademberek, de kimagyarázzák magukat, azután csónakban haladnak tovább egy sötét barlangon át. A nagy fáradság megéri, mert egy csodálatos arany vidékre érnek, ahol még a gyerekek is drágakövekkel játszanak. Ellátják őket minden földi jóval és még fizetniük sem kell, mert mindent a kormány fizet. Eldorádóban vannak, a tökéletes helyen, Voltaire utópiájában, ahol az emberek mind intelligensek és önzetlenek. Eldorádó népének mindene megvan, ezért nem imádkoznak az istenükhöz, hanem hálálkodnak neki.
Candide azonban itt sem boldog, hiányzik neki Kunigunda, ezért visszavágyik Európába.
Eldorádó királyának jóvoltából Candide és Cacambo a két leggazdagabb európai emberként hagyják el Eldorádót, mert Jó pár juhot kapnak megpakolva drágakövekkel, de a gondos odafigyelésük következtében csak kettő marad életben.
Suriname felé tartanak. A városhoz közeledve látják, hogy egy néger fekszik a földön. Az embernek hiányzik a jobb keze és a bal lába. Megbüntették a cukorgyárban, amiért hibázott és amiért szökni próbált.
Candide ismét úgy látja, hogy a világ igazságtalan, de terve most jobban foglalkoztatja. Úgy gondolja, hogy kivásárolja a majd az időközben kegyencnővé lett kedvesét, de a hajóskapitány meglopja, ezért alig marad pénze, meg pár kiló gyémántja. Egy útitársat bérel magának. A legszerencsétlenebbet választja, hogy új nézőpontokat mutasson neki a filozofáláshoz. Ez a figura egy öreg tudós, Martin (ő Candide ellentéte, a pesszimista bölcselkedő). Útközben látják, hogy a kapitány hajója a lopott kincsekkel elsüllyedt.... mégis rend van a világban. Bár Martin szerint a száz fős legénység talán nem volt bűnös.
Martin azt mondja Candide-nak, hogy Párizs nem hozott neki semmi jót, Candide mégis megnézi. Ott azonban nem érzi jól magát, mindenki csak a gyémántgyűrűs kezét csókolgatja. (Itt Franciaország léhűtő és parazita társadalma jelenik meg.) Candide-ot átverik, és kicsalják a maradék pénzét, azután Angliába veszik az irányt. Itt egy admirális kivégzését nézik meg, akinek azért kell meghalnia, mert nem ölt elég ellenséges katonát.
Végre Velencébe mennek, de nem találják Kunigundát. Candide egyre jobban hajlik arra, hogy átvegye Martin világnézetét. Meglátnak egy szerelmesen összebújó párt, de kiderül, hogy a lány szajha, a fiú pedig egy boldogtalan szerzetes, (akitől megtudják, hogy a kolostor falai közt is csak viszály és gyűlölködés tanyázik.) Ha már itt vannak, meglátogatják Pococurante szenátort. "Azt mondják, ennek az embernek sohasem volt még fájdalma."
(Ebben a mindenkiből kiábrándult figurában Voltaire saját karakterét testesíti meg.) Teljesen életunt, mert mindene megvan, untatják a festmények, hangversenyek , az irodalom (akinek képviselőit is egyenként veti meg) és a szép nők is. Candide mégis úgy gondolja, hogy a szenátor boldog kell legyen, hiszen felette áll mindannak, amit birtokol. Martin szerint viszont "nem nagy gyönyörüség, hogy semmiben sem tud gyönyörködni.
Előkerül Cacambó, akinek nagyon örül Candide. Cacambó elmondja, hogy Kunigunda Konstantinápolyban él Rákóczi szolgálatában és megcsúnyult nagyon.
Candide Konstantinápolyba indul és hamarosan több halottnak hitt ismerőssel összefut: Kunigunda testvérével, és Pangloss mesterrel (akik gályarabok), és az öreg hercegnővel is, aki Kunigundát szolgálta. Kunigunda is előkerül, aki tényleg nagyon csúnya, de Candide kitart mellette.
"Pangloss megvallja, hogy mindig iszonyúan szenvedett; de mivel egyszer azt állította, hogy minden jól van ezen a földön, ezentúl sem állíthatott mást, bár réges-rég nem hitt már benne."
Candide lassan rájön, hogy azok se lettek boldogok, akiket pénzzel megsegített.
Mind összegyűlnek egy majorságban, amit Candide megvett és együtt fognak élni.
Megismernek egy dolgos öreget, aki azt tanítja: "a munka arra jó, hogy messze tartson tőlünk három nagy bajt: az unalmat, a bűnt; és a szükséget."
A majorban ettől kezdve mindenki igyekszik hasznossá tenni magát.
