845
A szólások önmagukban nem egészek, nem fejeznek ki egy bölcsességet, hanem mindig valakire vagy valamilyen helyzetre vonatkoznak. Mintegy befejezést, kiegészítést kívánnak, azt hogy megnevezzük az illetőt vagy a helyzetet, amire utalnak.
Pl: "Nincs mese", ...ezt a helyzetet meg kell oldanunk.
"Ár ellen úszik" ...ez az ember az újító ötletével.
"Az ördög vinné el" ... ezt a bolondot, amiért így kiszúrt velem.
A szólás tehát egy utalás, egy fél mondat, ami így is megállja a helyét, mert az ember fejben befejezi és érti, hogy mire utal vele a másik.
További leírás a szólás és közmondás közötti különbségekről:
Közmondás meghatározása
A legtöbb szólás régi időket őriz, szokásokat, mesterségeket.
A technika fejlődéséről árulkodik nekünk például a
"kár a gőzért" = hiábavaló törekvés ez : arra utal, hogy kár vesződni a gőzgép üzemeltetésével, mert nem lesz eredménye ennek a munkának.
Persze, ha nagyon biztosak vagyunk a dolgunkban, akkor azt érdemes "teljes gőzzel" végezni.
"leesett a tantusz" = " leesett a húszfilléres" = "most kapcsolt" = na most megértette, amit mondani akarok neki : arra utalt, amikor a telefonon megszületett a kapcsolat .
Szintén a kábeles telefonra vagy még előtte a távíróra utalt a "leadja neki a drótot" = eljuttatja neki a híreket, elmondja a titkokat, hiszen a drótos telefon még két ember személyes ügye volt, titkok remek átadóhelye.
Régi fontos mesterségekről rajzol nekünk képet a:
"Cserben hagy " = a kellemetlen helyzetben nem segíti meg : a csersavban áztatott bőrre utal; a bőrt szépen egymásra rétegezték a csertölgy kérgével és felöntötték vízzel, mert ez a lé tette rugalmassá. Ha azonban túl soká maradt a lében, akkor szétmállott a bőr, tönkrement.
"Dugába dől a terve" = nem sikerült megvalósítani az elképzelését, rosszul sült el a dolog . A "Dugába dől" azt a pillanatot örökíti meg, amikor a kádár (hordókészítő) a sok-sok dongafát (amik a hordó testét képezik) egymáshoz illeszti a hordó vasgyűrűjében nagy imádságok közepette és az utolsót üti a helyére. Ilyenkor előfordul, hogy az egyik dongafa kiugrik a helyéről és akkor mindegyik fa bedől középre és a kádár (vagy sok helyütt bodnár) kezdheti elölről a dongaállítást. De még ennél is régebben, amikor nem volt vaskarika, csak fából faragott abroncs, akkor abba tették a dongákat (vagy dugákat) és a hordó úgy ért véget, hogy a faabroncs annyira elkorhadt, hogy megadta magát. Ez volt talán a nagyobb veszteség, mivel előtte borral volt teli, aztán mind elfolyt a jó bor.
Később az iparosodással háttérbe szorultak a mesteremberek és a gépek kerültek előtérbe.
"Elkapta a gépszíj" = nagyon dolgozik, veszélyes helyzetben vagy akarata ellenére is dolgozik, nem tiszta ügybe keveredett, mert annyira elkápráztatták az ígéretek. A gép rohanására is utal, de arra is, amikor az ipari forradalom gépei elkápráztatták az embert, legalábbis addig, amíg nem lett egyre több üzemi baleset.
Az "olajra lép" = gyorsan elmegy, elrohan kifejezés is a gépek világát idézi, utalva az olaj csúszósságára, amitől a gép könnyen, gördülékenyen fut tovább.
Legújabb szólásaink egyike az "elhúzza a csíkot" = elfut, gyorsan elmegy : már az egyik legújabb emberi vívmányra mutat, a repülőgép kondenzcsíkjára utal
A szólásaink mindig hű tükrei az adott kornak, melyben meghonosodtak. A középkori szólásaink az életvitelre és a veszélyekre utaltak, később egyre-inkább a mesterségekre került a hangsúly, az újkori szólások már inkább az ipar világából valók. És elérkeztünk a jelenbe, ahol már kicsit kapaszkodó nélkül érezzük magunkat. A munkát gépek végzik helyettünk, a karakterünket igyekeznek beolvasztani; szólásaink is talajtalanok, semmitmondóak: "hogy oda ne rohanjak", "nincs mese", "na, ez a nagy helyzet", stb.
Így állunk most.
De amíg élnek a régi szólásaink, megőrzik nekünk a régi világot, a szokásainkat, mesélnek nekünk mesterségekről, néphagyományról, letűnt időkről, de legfőképp az emberi lélek múlhatatlanságáról.
