1838
A nárcisztikus személyiségzavar az, amikor a nárcizmus (önzés, önimádat) teljesen rátelepszik a személyiségre. Erre nem lehet születni, ez koragyermekkorban alakul ki. Jellemzően az ilyen gyermek érzelmileg(!) rendkívül elhanyagolt vagy valamilyen módon torzult önképet tükröz vissza a környezete és ettől a valóság (az önvaló) elviselhetetlenné válik. Gyakorlatilag a kicsi gyermek gyengének, tehetetlennek érzi magát, és az a tudat erősödik benne, hogy vele baj van, ő nem jó. Amikor ez eléri az elviselhetetlenség mértékét, akkor létrejön a személyiségben egy felettes én, aki ellátja a jó szülő, a jó világ szerepét, Ez a felettes én ettől kezdve folyamatosan azt mondja: hogy jó vagy, tökéletes vagy, mindent megérdemelsz, neked a legjobb jár, neked a világmindenség is jár, te a legjobb vagy, te mindenhez értesz... minél erősebben jelenik meg ez az önimádó rész, annál nagyobb volt a katasztrófa vagy az elnyomás vagy érzelmi elhanyagolás előtte.
Az érzelmi elhanyagolás nem feltétlenül jelenti azt, hogy rázárom az ajtót és elfordulok, amikor sír. Nagyon sokan hordozunk olyan érzelmi gátakat, amik akadályozzák a kötődést a párkapcsolatunkban vagy a gyerekeinkkel. Ha ez a kötődési nehézség fokozott vagy az érzelmi megélésünk gyenge, az empátiánk (együttérzés) nehézkes, akkor máris bekapcsol a gyermekünknél egy önvédelmi mechanizmus. Ez nem jelent rögtön nárcisztikus személyiségzavart, ahhoz szélsőséges együttérzési hiány kell.
Ha a gyermekünk hiányt szenved valamilyen életterületen, általában talál lehetőséget az arra, hogy ezeket a hiányait betöltse. (Egy szimpatikus tanár kiváló apapótlék, egy jó nagyi vagy egy barátnő anyukája jó minta tud lenni.)
A nárcisztikus személyiségzavarnál hosszan áll fenn az abúzus (=a sérülés, bántalmazás) a szűk környezet részéről) olyan módon, hogy a gyermek attól nem tud megszabadulni, nem tud belőle megpihenni. Ezért rendezkedik be egy ilyen védelmező felettes énnel, aki elviselhetővé teszi a világot.
Valójában ettől a sérülés nem lesz feldolgozva, a felettes én mellett megmarad az örökké félő, síró, önsajnáló kicsi gyerek személyiség is. Így a nárcisztikusnak két szélsőséges állapota lesz. Az önsajnáló-síró-félő, akit általában mások elől szigorúan elzárva tart, nem mutatja és az őt védő felettes én, amelyik azt hangsúlyozza, hogy ez a világ meg sem érdemel téged, csodálatos vagy, különleges vagy, a többiek pedig semmit se érnek. Ha a felnövő gyermek fiú és anyu nem volt empatikus (együttérző), akkor a férfi nőgyűlölő lesz, aki a nőkre eszközként tekint.
A nárcisztikus személyiségzavaros ember valójában nem képes együttérzésre, ezért az embereket használja, kihasználja. Általában kétféle ember létezik számára: azok, akiket irányítani tud, és a többi, akit gyűlöl vagy nem vesz tudomást róluk.
Fontos megértenünk, hogy nem kell és nem is lehet a nárcisztikusokat megmenteni. Berendezkedtek és így élnek. Minden reggel felhúzzák a felettes én maszkját és ezzel a biztos, mindent lepergető páncéllal mennek neki a világnak. Lassan kialakítják a túlélési startégiáikat, amiről leperegnek az emberek érzései.
Egy nárcisztikus személyiségzavaros ember nem lesz jó társ, nem lesz jó családapa, csak diktátor, nyakon taposó főnök, aki a beosztottjaiból és a feleségéből is zombit csinál. A gyerekeinek pedig a legrosszabb példa.
A nárcizmus "örökölhető". Egy nárcisztikus anya nem lépes az együttérzésre, ezért a gyereke sérül. Ha egyedül neveli a gyereket, akkor legtöbbször a kicsi is nárcisztikus lesz, hiszen anyu nem reagál az ő érzéseire, jelzéseire.
Egy nárcisztikus nem önmagának teher, hanem a környezetének. Ismerjük fel és ne legyünk része a játszmáinak.
Érzékletes és nagyon jó jellemzésű nárcisztikus drámát írt Puskin:
Anyegin
Nárcisztikus Szülővel való kapcsolatHogyan kínozza meg a gyereket a nárcisztikus szülő című kíméletlen cikkünk
