11
- a szeretetvezérelt lélek találkozik a gyűlöletvezérelttel -
- Szia. Van kedved játszani velem?
— Hajh, egy idegen. Mi ez a zaj? Fúj, de csilingelőn nevetsz... játszani fogunk, abban biztos lehetsz
.- Örülök Neked. Összebarátkozunk, és talán... így mindkettőneket elkerül a magány.
— Na gyere Kis Naiv, maradj nyugton és mostantól csak rám figyelj. Más barátod nem lehet, mától csak én számítok neked. A szabályokat is mondom. Szörnyen sok veled a gondom.
- Hisz rendes vagyok én és a szívem oly nagy... akkor érzem jól magam, ha Te jól vagy.
— Igen? Hát mindjárt jól leszek... Tegnap korábban jöttél, de elnézem neked.
- Nem emlékszem.
— Én biztos vagyok egészen, mert két lábbal állok a földön és nem ingat meg a mosolyod.
- Miért lenne baj, ha álmodozok?
— Szerencsére itt vagyok. Nélkülem elvesznél, vedd észre! A felhők közt jársz és nem győzlek lerángatni a földre.
- A szabad fényes égben nincsen bánat, gyere velem, oda repítenek fel a szárnyak.
— De itt most véget ér az utunk... ettől a haszontalan holmitól jól megszabadulunk.
- Micsoda ötlet. Ne nyomoríts meg. Inkább gyere élni, szeretni, nevetni át időn és koron.
— Én csak komoly dolgokkal foglalkozom.
- Egészen belekövülsz... Mit csinálsz? Ez fáj. Miért bántasz engem? Hiszen barátok vagyunk.
— Ugyan már! Én nem bántalak, túlérzékeny vagy.
- Te gonosz lélek, a szavaid mind hamisak. Letépted a szárnyamat!
— Jól látod. Nem volt könnyű, de sikerült.
- Neked adtam volna.
— Ugyan minek?
- Hogy boldoggá tegyen és eszedbe jussak, ha az égen szállsz és lenézel rám.
— Lenézlek majd itt a földön. Ez csak neked börtön, de megszokod hamar, hogy komor... te már idetartozol. Nem vagy jó másra, álmodozz rólam és csodálj engem. Ne mocorogj, legyél mellettem. Mit kell veled szenvednem. Engem nézz, ne bámulj már az égre. Nehéz téged megtanítani a viselkedésre. Szerencséd, hogy a türelmem végtelnül nagy. Te Nélkülem senki vagy!
- Dehát van éltem. Kerek egész a világom tele élettel...játék és nevetés, neked is látnod kell!
— Mesevilágban élsz, de megbánod.
- Engem előtted senki sem bántott... nem is értem. Minek küzdesz ellenem, mint az ellenségem?
— Micsoda kitekert gondolat, megint túlgondolod a dolgokat. Mennyit kell vesződnöm veled, ez a viháncolás nálam nem megengedett.
- Ne legyek vidám, ne legyek boldog...erre nem utasíthatsz.
— Felőlem...
- Zombit csinálsz belőlem. Nem is lehet veled együtt lenni. Hiszen csak az irányítás kell neked, te élvezed, hogy szenvedek. Nem bírom ezt tovább, megyek... nem is szólok róla neked.
Megbánod, hogy bántottál és ezután jó leszel hozzám. Majd most észreveszed, hogy nincs, aki szeret.
Hiányozni fogok Neked. Hiszen rajtam kívül nincs senkid. Magányra cseréltél. Az ér ennyit?
— Hova tűntél? Mit képzelsz, nem csodálsz, nem felelsz? Éheztetsz, te kis rohadék? Ezt nem bocsátom meg neked soha. Sírva-nyafogva térden kúszol hozzám vissza....
Na jössz már? Gyere, gyere! Itt könyörögj a lábamnál... hogy ne tapossak a nyakadra, jól imádkozzál.... Hozzám.
Hol vagy már? Megváratsz? Engem?
Nem remélhetsz kegyelmet. Elintézlek fél kézzel.
Kitépem a vidám kis szívedet és vígan nézem, ahogy elvérzel.
- Szia. Hogy vagy? - érkezett Kis Naiv.
— Nagyon jól, mint akit a gondja elhagy. Eszembe se jutott, hogy a világon vagy.
- Azt hittem, hiányzom.
— Ugyan már, te ostoba. Hiszen te jöttél vissza, én hiányoztam neked. nem én futok utánad. téged emészt el a bánat.
- Azt hittem barátok vagyunk. társak.. és mindig itt leszünk egymásnak. Azt hittem örülsz ha látsz és hogy bánod azt a sok megbocsájthatatlan gonoszságot.
— Hiszen rám vagy utalva, neked nincsen másod... Kit érdekel a megbocsájtásod? Ugyanazt a kört veled hanyadszor futom? Értetlen vagy már nagyon unom!
- Ha unatkozol, akkor a játékbirodalmam is neked adom. Nekem nem kell már... a világ minden tája, öröme engem vár.
— Hát csak várjon... neked kell a káprázat, mi? Én az egész világot fogom uralni. Úgy hatékony a vezérlés, ha lepattan rólam minden érzés.
- Kemény vagy és hideg... így sosem leszel boldog. Szeretni muszáj megtanulnod... Ezaz! Neked adom a szívemet! A szívemet, aki mindenkit, még téged is szeret.
— Fúj, vidd innen, undorító! Ez mozog és meleg.
- Mert él és szeretettel van tele.
— Tudod, mit? Add ide!
Nagy Genya rámarkolt a szívre...az egyetlenre, amelyik őt valaha szerette. Nem hallott se könyörgést, se ordítást... élvezettel szorította ki az utolsó dobbanást. Kis Naiv végső evilági emléke élesen égett a rémült elmébe.
Hamar elszállt belőle az élet. Elmúlt.
Genya elégedetten nézte, amint a föld magába fogadja az elhűlt testet és azt gondolta:
Milyen nehezen adta magát az átkozott. Na szusszanok és kerítek egy új áldozatot.
