La Fontaine: A ravasz róka meg a buta farkas

Két vödörrel járt a kút. Ha egyik vödre leszaladt,
a másik, a másik láncon szépen feljött azalatt.

Egy este, hogy róka koma a kútba lepillantott,
mit nem látott lent a mélyben? - egy jókora nagy sajtot.

"Ha én ahhoz hozzájutnék!" - szólt, és szeme kerek lett,
ahogy alant az érett sajt, vagyis a hold kereklett.

Gondolt egyet, beugrott a fönn himbáló vödörbe.
Azon nyomban megindult a lánc sebesen, csörögve.

Egyik vödör le a vízbe a rókával, a másik
üresen föl, és máris a káva mellett hintázik.

Róka koma nyúl a sajtért: nyelve alatt elolvad!
Ott kucorgott a vödörben három éjjel, három nap.

Rángatja a láncot, de a fönti vödör nem mozdul.
Ő csak úgy jut föl, ha abba bekerül egy nagyobb súly.

Ázik, fázik, éhkoppot nyel. Végre vigyori pofát
lát odafönt: a kútkáván kárörvendően hajol át.

"Hát te? - szól a farkas (ő volt) - Csak nem lettél remete?"
"Sajtot eszem - így a róka. - Nyomban elfogy a fele.

De ha lejössz, hogy lásd, milyen igaz barát vagyok,
abból, ami maradt, adok neked egy szép darabot."

"S hogy jutok le?" - "Ott a vödör!" - Farkas pajtás beleül.
Csörren a lánc: föl a róka, a farkas meg lerepül.

Csobban a víz. Kiugrik fönt s nagyot kacag az álnok.
"Egyél-igyál, farkas pajtás! Jó étvágyat kívánok!"