"Valamikor, régen, úgy választották a királyokat, hogy a koronát felröpítették jó magosra, akinek a fejibe szállt, az lett a király."
A magyar korona mindig kiváló embert választott és annak szállt a fejére.
Amikor kifogytak a királyokból, "meghúzták Budán a harangokat, hogy jöjjenek a népek, mert röpítik a koronát." Szaladt mindenki Budára, hátha rá száll a korona.
"Mátyás szegény szolgagyerek volt." A tétényi határban szántott a gazdájával, amikor a szolgálólány meghozta az ebédet. Mátyás felfordította az ekét és az ekevasra tette a fazék babot, úgy evett.
Beszélgettek.
- Ma Budán királyválasztás van.- mondta a gazda...
- Az lesz a király, aki ma vasasztalról eszik. - mondta Mátyás
A gazda úgy elkezdett kacagni, hogy szinte kiesett a gatyájából:
"- Édes fiam, akkor leszel te király, amikor az ostorod nyele rózsát nyit!"
Mátyás leszúrta az ostornyelét a frissen szántott barázdába és elindult Budára.
Mire Budára ért, a korona már a Duna felett kerengett. És amikor Mátyás megérkezett, nagy fényességgel egyenesen feléje szállt. Mátyás úgy megijedt, hogy el akarta hajtani a fejétől "félreütötte a keresztet a korona tetején... de akárhogy hadonászott Mátyás, a korona mégiscsak a fejibe szállt."
A nép ujjongott:
- Éljen Mátyás király!
De az urak nem fogadták el, hogy egy "retkes lábú parasztkölyök" legyen a királyuk, ezért újra feldobták a koronát, de az visszaszállt Mátyás fejére, azután harmadszor is visszaszállt. Erre "az urak is meghódoltak előtte és aranyos ruhába öltöztették, aranyos trónra ültették."
A gazda közben tovább szántott a tétényi határban. Látta, hogy az ostornyél levelet hajtott és rózsa nyilt rajta. Szaladt fel a gazda Budára és Mátyás lába elé vetette magát:
"- Bocsásson meg, felség, hogy reggel én úgy kikacagtam!"
De Mátyás nem haragudott, csak megkérdezte, hogy honnan tudta, hogy királlyá választották.
-Onnan, hogy az ostornyél rózsát nyitott.













