3005
Petöfi Sándor:
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először...
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekinteted,
Ezt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békeség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hangjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek?
Boldogságomnak édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifju hitvesem,
Minek nevezzelek?
műfaja: óda vagy rapszódia
hangneme: fennkölt, magasztos, eksztatikus
témája a szerelem, amelynek nagyságát lehetetlen szavakkal kimondani
A költő keresi azt a kifejezést, amivel a legméltóbban ki tudja fejezni úlia szépségét, a hozzá fűződő érzéseit.
Petőfi verse lényegében színes metaforák sora. Minden versszak egy-egy kis keretbe zárt metafora, mely a "Minek nevezzelek?" kérdéssel kezdődik és zárul, tehát a kezdő és záró sor minden versszaknak keretet alkot.
Nagy, szenvedélyes, szélsőséges érzelmek, indulatok között hullámzik a vers.
A verssorok változó szótagszámúak, kiegyenlítetlenek, a költő nem korlátozza őket még rímmel sem.
Petőfi a szerelmi líra közhelyeit (a szem csillaga, a száj rubintja, stb..) emeli égi magasságokba...
A közhely azt jelenti, hogy unásig mondogatott, elhasznált szókép, ami már hatástalan. Például Petőfi a megszokott képet hozza: a szerelmének hangja a csalogányéhoz hasonló, de olyan varázslatos hang, hogy a téli fák tavaszi lombot hoznak, amikor meghallják.
Minek nevezzelek
Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először…
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly –
Minek nevezzelek?
A tekintetek találkozása vágyat ébreszt a költőben.
A tekintet sugarait Petőfi a szerelem patakjainak nevezi, amely a lelkébe folyik, s ezáltal a szerelem tengerét táplálja a lelkében.
Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekinteted,
Ezt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békeség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál –
Minek nevezzelek?
A kacér pillantás képét a költő a bibliai békegalambbal azonosítja, mely Noé és az özönvíz történetében az Istennel való megbékélés jelképe.
(A galamb egyébként Vénusz szépségistennő madara is.)
Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hangjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány –
Minek nevezzelek?
A csalogány a szerelem szimbóluma. A csalogány képét is sokan felhasználták már szerelmes verseikben, de Petőfinél ez a varázslatos hang életre kelti a természetet: a téli fák tavaszi lombot hoznak, amikor meghallják.
Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság –
Minek nevezzelek?
A csók az egyesülés metaforája, szimbóluma. A lelkek összeolvadnak, a költőt elragadja az öntudatlanság, megszűnik tér és idő és a végtelenné áradt szerelem misztikuma ural el mindent.
Minek nevezzelek?
Boldogságomnak édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifju hitvesem,
Minek nevezzelek?
Az 1. versszak még merengő hangulatú volt, de itt már teljesen felfokozott szenvedéllyel találkozunk.
Nincs valódi lezárás, a vers nyitva marad, mintha azt érzékeltetné, hogy nem lehet megnevezni Júlia jelenségét.
"édes szép ifju hitvesem" - a hitves a hit szóból származik, Hitet fogadtak egymás mellett, és ez a legnagyobb dolog, amit a költő kaphatott a szerelmétől. Ez a ...
"Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság
...az, hogy Júlia a szerelmes Petőfi felesége lett.
metaforák:
1. versszak: szemed - csillag
2. versszak: tekinteted - szelíd galamb
3. versszak: hangod - a tavasz ígérete, a pacsirta hangja
4. versszak: ajkad - lángoló rubintkő
5. versszak: hitvesem te - boldogságom édesanyja, képzelet tündérlánya, lelkem kincse, stb
