A kis Erzsébet II. András és merániai Gertrúd gyermekeként született 1207. júliusában és 14 évesen házasságra kellett lépjen egy őrgróf fiával, Lajossal. Hamarosan három gyermekük is született, ezért a szent életű Erzsébet egy 28 ágyas kórházat hozott létre a szegényeknek, melyben maga is munkát vállalt.
Erzsébet férjével együtt élvezte a lakomákat és a kalandos utazgatásokat, de ezt ellensúlyozva a szegényeknek is igyekezett segíteni, ami a köreiben nem volt szokás. A férje és sógora sem nézték jó szemmel, hogy eljár a szegények közé, ráadásul élelmet is visz nekik. Egy ilyen alkalommal, amikor éppen az erdőn át igyekezett kenyérrel megrakott kosarával, észrevették őt (a tankönyvben a sógora, eredeti legendában a férje) és kérdőre vonták. Erzsébet letagadta, hogy kenyeret visz, azt mondta, hogy rózsák vannak nála – és amikor megmutatta kosarát, a kenyerek nyomban rózsává váltak benne.
Amikor Erzsébet férje, Lajos király a háborúban meghalt, Erzsébet magára maradt és a rokonok megpróbálták kisemmizni. Erzsébet azonban kimenekítette a gyerekeit és valamennyi vagyont is, amiből kitaníttatta a gyerekeit; azután szétosztotta vagyonát a szegények között, és elvonulva, szerényen élt tovább (egyes források szerint kolostorba vonult). Megérezte a halála közeledtét, azután ünnepélyes temetést kapott.
Szentté avatása után állítólag gyógyulni kezdtek a sírjához látogató betegek.
Jótéteményei:
– kórházalapítás a szegényeknek
– árvák segítése
– szegények segítése élelemmel és pénzzel
(alamizsna jelentése: könyöradomány, kevéske pénz vagy étel)
alamizsna kifejezés
-------------
érdekesség:
Liszt Ferenc nagy rajongója volt az impozáns freskóknak, és egy szép freskó ihlette meg, hogy Szent Erzsébet legendáját zenébe foglalja. Alapos zenei kutatás után egy több mint három órás oratóriumot formált a történetből.
------------
Szókimondó, amit a tanár nem akar hallani:
Erzsébet abból a pénzből alapított kórházat, amit a családja a szegények kizsákmányolásával szerzett. Szóval megszedték magukat a szegények munkájából, akik belebetegedtek a túlhajszoltságba és az alultápláltságba és a jóságos Erzsébet dobott nekik egy kis morzsát.
Lajos keresztes hadjáratba ment harcolni (Jézus nevében ölte a nem katolikusokat).
Az eredeti írások szerint a magát jóságos tyúkanyóként feltüntető Erzsébet "maga mellé ültette szolgálóit, és saját csészéjéből etette őket", volt olyan is, akit az ölébe ültetett... ez is fura.








