235
jelentése:
- mély belső lelki egyensúly, ami a külső eseményektől függetlenül megtartható
- megingathatatlan kiegyensúlyozottság
A sztoicizmus ókori görög filozófia, a sors derűs elfogadását és az önuralmat hirdeti, a természettel való harmóniában élést és a zavaró érzelmektől való elszakadást.
Iránytani tudjuk a saját reakcióinkat, gondolatainkat, döntéseinket...
...és nem tudjuk befolyásolni a megtörtént dolgokat, az időjárást, mások személyiségét, stb.
Amit befolyásolhatunk, azt érdemes a kezünkbe venni. Amit nem, arról érdemes úgy gondolkodnunk, hogy előnyös legyen számunkra.
Pl esik az eső...
"A jó életbe, nem tudok teregetni, kirándulni, el lett cseszve a randim, stb."
helyett:
"Jót tesz a földnek ez az eső, végre felfrissül és megtisztul a levegő, kiváló alkalom arra is, hogy kicsit leüljek és rendezzem a közeljövőben aktuális terveimet."
A sztoikusok alapelvei:
A dolgok önmagukban nem jók, nem rosszak – csak az ítéletünk teszi azzá
Ha megtanulunk pozitívan gondolkodni, akkor nem leszünk a rossz dolgok áldozatai. Szabaddá válunk.
csalódás = az igazság meglátása és megszilárdulása
elvesztett munka = új lehetőségek tere, új hivatás, új ismeretségek, új energiák tere
szakítás = tapasztalat, tisztán látás, egy új kapcsolat lehetősége
A szenvedés és a halál nem ellenség, hanem tanító.
A sztoikusok a szenvedést (és a halált is) az élet tanítóinak tekintik. A szenvedés letisztáz és erőssé tesz, jellemformáló hatású. Egy közeli ismerősünk halála pedig megmutatja, hogy milyen értékes tud lenni az élet. Segít visszaállítani a figyelmünket arra, ami valóban fontos.
Belső függetlenség - a legnagyobb szabadság
A sztoikus ember belső szabadságra törekszik. A lelki egyensúlyára nem hatnak a külső dolgok, cimkék: rang, ismertség, népszerűség. Ezeket kötöttségnek érzi.
Ősbizalom - A világ rendje bölcs és célszerű
A sztoikus emberben van egy ősbizalom.
Az ember csak addig szenved, amíg a világot ellenségnek látja. A békét az adja, ha bízunk a jóban és abban, hogy jó, hogy itt vagyunk.
Az erényes jellem
Az ember csak úgy lehet elégedett az életével, ha a jelleme erényes, tehát bátor, bölcs, igazságos és mértékletes életet él.
A nagy sztoikus filozófusok (Kitióni Zénón, Seneca, Epiktétosz vagy Marcus Aurelius) is megbillentek és elvesztették a fonalat olykor, de törekedtek rá, hogy a belső egyensúlyukhoz minél közelebb legyenek.
