jelentése:
- felelősséggel viseltetik a cég, testület, közösség iránt
Mundér =katonai egyenruha.
Azzal, hogy felvette magára valaki a katonaruhát, felelősséget vállalt a hazáért, a hadsereg jó híréért, a példamutatásával, helytállásával bizonyította, hogy méltó tagja a katonaságnak.
A mundér becsülete a bátorsággal való helytállás, amit minden körülmények között tanúsítania kellett.
A mundér becsülete a régi időkben is és napjainkban is mindazokra vonatkozna, akik egyenruhát húznak és felesküsznek valamire, például a papokra, orvosokra is.
"Meg kell menteni a mundér becsületét" = a testület, a szervezet vagy a közösség, a cég olyan helyzetben van, (már annyira lejáratták magukat), hogy már csak egy hős vagy egy hősi cselekedet állíthatja vissza az egykori hírnevét













