1741
Vörösmarty Mihály:
ÁBRÁND
Szerelmedért
Feldúlnám eszemet
És annak minden gondolatját,
S képzelmim édes tartományát;
Eltépném lelkemet
Szerelmedért.
Szerelmedért
Fa lennék bérc fején,
Felölteném zöld lombozatját,
Eltűrném villám s vész haragját,
S meghalnék minden év telén
Szerelmedért.
Szerelmedért
Lennék bérc-nyomta kő,
Ott égnék földalatti lánggal,
Kihalhatatlan fájdalommal,
És némán szenvedő,
Szerelmedért.
Szerelmedért
Eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
Dicsőbb erénnyel ékesítném
S örömmel nyújtanám neked
Szerelmedért!
Vörösmarty Mihály: Ábránd
A költő kései szerelmi vágyáról szól, ami viszonzást követel.
a vers itt:
A költő 41-42 évesen meglátta a 18 éves Csajághy Laurát és lelki szerelem ébredt benne... nyilván nem szexuális vonzalom.
A költő bármilyen áldozatra (inkább képzelgésre) hajlandó lenne a szerelem beteljesüléséért.
A vers fohászkodó, feldúlt, a belső tűz feszíti a költőt (=nem fér a nadrágjába)
A költő nagyon-nagyon vágyik, hú de vágyik a viszonzásra.
(És valószínűleg arra is, hogy fiatal és mozgékony legyen.)
Feltételes módban írja azt is, ami már megtörtént: "feldúlnám eszemet", "s képzelmim tartományát"... ez azért van így, mert hülyén nézett volna ki, ha csak ez a kezdő versszak nem feltételes módban van. A tanár azt akarja hallani, hogy az ábrándozást erősíti a költő azzal, hogy a tényeket is feltételes módban közli.
Mivel nem kell bizonyítania semmit, a lírai én marha nagy áldozatokra volna hajlandó a szerelem beteljesüléséért. A férfi nagyon tud ígérni, ha be akar jutni valahová.
… Akarom mondani: súlyos, patinás, ódon szavak festik fel előttünk képzeletét arról, hogy mimindenné válna a viszontszerelemért.
Egyébként is minden egyes metafora, amit hoz olyan, hogy minden természeti dolog éli a maga önazonosságát.
A fa lombot hoz, aztán azt lehullajtja és télen aludni tér; elviseli a körötte csapkodó villámokat, ami semmilyen hatással nincs rá, a kő néz a hegytetőn, és a föld alatti izzó szénréteg sem hiszem, hogy szenved az izzástól. miért is tenné?
Valójában nem jelenik meg áldozat. Mintha azt mondaná a költő: ha viszontszeretnél végre tenném a dolgom. = Ha könnyítenél rajtam, végre képes lennék az emberi működésre.
Semmi olyanról nincs szó, hogy a lelkünk eggyé válik, és szövetséget kötünk és a gyerekeinkért fogunk élni. Itt csak arról van szó, hogy elégíts ki, mert szétfeszülök.
Az egész versből süt ez a tehetetlenség. A metaforák is mind a nehezen viselhető terhekről szólnak.
A kiélt fószernek igazából az jelentene vigaszt, ha a lány azt mondaná: Nem az apámnak nézel ki, fiatal vagy és daliás, pont ilyen férfire vágyom!
A tanárnak inkább arról beszélj, hogy a metaforák a természet képeit hozzák, a költő ezzel is arra utal, hogy a természetnek része a szerelmi találkozás, ah
... (ah-ah-ah)
ellentétek, ismétlések, romantikus túlzás színei csendülnek fel az ábrándos műben
A mű végén a költő az eltépett lelkét dicsőbb erényekkel ajánlja fel. A lélek nem lehet egész, hiszen szerelmi társat keres....a végletekig kiélt és kiégett költő előbb Istennek adta a fél lelkét, azután visszakéri és felajánlja a lánynak. El nem tudom képzelni, milyen erényekről beszél... esetleg a lányról juthatott eszébe, akinek talán még vannak erényei.
Petőfi: Lennék én folyóvíz című verse ugyanilyen, csak az a különbség, hogy ő inkább üzleti megközelítésű (= a pincsikutyád leszek, ha megdugványozhatlak)
